Piros betûs túranapjaink közül az egyik a magyarországi forrástúrák sorozathoz köthetõ, melynek idei állomása a Gerecse volt. Habár Gyurival indultunk neki (balázska ugyanis Kínában lógatta a lábacskáját), már az elején 3 fõre duzzadtunk, Tominak és történeteinek köszönhetõen.
A rajt után egy könnyed síkon értük el a János-forrást. A tömeggel ellentétben mi nem maradtunk ki egy körbõl sem, helyette inkább testben és lélekben rákészültünk a kilátóhoz vezetõ kaptatóra. Felérve, elszörnyedve konstatáltuk a kilátó névadójának összefirkált képét, majd jólesõ szintvesztéssel hamar a
Szelim-lyuknál lyukadtunk ki. Gyurival csak néztünk nagyot, õ a lépcsõre nem emlékezett, én meg a barlangról nem hallottam korábban. A lyukból kicsusszanva újabb lépcsõsort követõen már a Turulnál jártunk. Tamásunk helyismeretének köszönhetõen bolyongás nélkül rátértünk a pirosra. Az erdõben lépdelve sikongatásra lettünk figyelmesek, s ráeszméltünk az úton hemzsegõ lódarázshadra, így letérve arról a bozótosban kerültünk egyet (sajnos így is néhány ember a darazsak martaléka lett, õket a közeli kórházba szállították).
A Bundschu-kúttól végeláthatatlanul napos, egyenes út vitt a következõ pecsétig. Vértestolnából kifelé tartva finoman emelkedtünk, míg a piros keresztezõdésnél jobbra le nem tértünk a frissítõ ponthoz. Az ízletes falatoknak búcsút intve kissé dzsumbujos terepen közelítettük meg a Hideg-kút valóban hideg forrását. Az itineren lévõ kérdésre válaszolva tetszetõs erdei szakaszon folytattunk utunk a
körtemplomig. Innen sajnos murvás úton baktattunk a célig. A végén már az összes követ – egyenként – éreztem a talpam alatt, melyen csak a felbukkanó ismerõs arcok segítettek.
A célnál megkaptam jubileumi (3. tájegységért kiérdemelt) kutas jelvényemet, most már egy komplett erdõt berendezhetek a fákból, meg a kútból.
A kötelezõ csoportképet követõen elbúcsúztunk Tomitól, s hazafelé vettük az irányt.