Schleinitz

Második nap délelõtt végig esett az esõ, és nem úgy tûnt, mintha abba akarná hagyni. Ezért nem hegyeztünk, hanem csak a Dráva forrását tekintettük meg Olaszországban, az osztrák határtól pár kilométerre. Igazából nem ez volt maga a forrás, ahhoz sokat kellett volna még kapaszkodni. Itt csak a táblája volt, meg egy vályú, ami kivezette a vizet egy itatószerûségbe. A vicces az, hogy a bébidráva pár kilométerrel arrébb belefolyik egy sokkal messzebbrõl érkezõ és több vizet szállító másik folyóba, de mégis Dráva néven megy tovább.

Harmadik napon a Schleinitz nevû hegyet néztük ki, rögtön Lienz mellett, attól északra. A Drávás túra délutánjára elállt az esõ, de este zivatarok alakultak ki. Ezekbõl éjszaka hó formájában hullott a csapadék 2500 m felett. Viszont reggelre elmentek a felhõk, szép, tiszta idõ köszöntött ránk. Csak a völgyekben úszkáltak felhõk, amelyek még szebbé tették a látványt.

Mivel felautóztunk 1900 méterre, gyakorlatilag csak 1 km-t kellett emelkedni. Szabola is örült, mert úgy állította be magát, hogy csak ennyit tud emelkedni. Ennek örömére elõrerohant, nem is láttuk többet, csak száz méterrel a csúcs alatt. Induláskor átmentünk egy gazdaságon is, kicsit furcsa volt, de nem találtunk más utat, és a nyilak is bevezettek a kapun belülre, majd pár méter után azon kívülre. Úgy volt kialakítva, hogy a turisták könnyen tudják nyitni-zárni a kapukat, de ez megoldhatatlan feladatot jelentsen a teheneknek.

Aztán jött a meglepetés, hosszú-hosszú métereken át lefelé mentünk. Mint utólag kiderült, a térképhez képest átfestették az utat, és jóval lejjebb csatlakoztunk be abba a köves útba, ami egy almhoz vezetett. Ezen az úton viszont kényelmesen lehetett haladni: gyorsan és rövid idõ alatt relatíve sok szintet legyûrve. Elérve az almot, már 2000 méter felett voltunk, elhagytuk a szamaras-lovas-tehenes karámokat, le is tértünk a széles útról, és egy ösvényen haladtunk tovább. Csak reménykedtünk, hogy szabola is erre ment, de aztán egy kis hupli mögött megláttuk a piros kabátját, ahogy felfelé baktat. Ez a rész elég uncsi volt, de cserébe visszanézve jó képeket lehetett készíteni a Dráva és az Isel völgyérõl.

Gyakorlatilag megint egy tehénlegelõn mentünk felfelé. Egy árva fa sem volt a hegyoldalon, igazából út sem, csak a kövekre festett piros foltokat követtük. Lassan elértük azt a zónát, ahol éjszaka havazott, ez látszott is, hiszen fehérlettek a sziklák és a fû kicsivel felettünk. Nem méteres hóra kell gondolni, éppen csak lepelnyi esett. Aztán átvitt az út a hegy északi oldalába, és ahogy egyre magasabbra mentünk, úgy nõtt a hó mennyisége is. Itt már a sziklákon ugráltunk, illetve kézzel is kapaszkodni kellett. A szikla nagyon hideg volt, fel kellett venni a kesztyût is. Juhi és szabola már a sapkát is fellõtték. Nagyon alattomosan durvult a terep, egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudok, pontosabban nem merek továbbmenni. A túrabot is útban volt már, két kézzel kellett volna kapaszkodni. Felkötöttem a botot a táskára, de akkor sem ment. Szabola már feljebb volt, õ nem szarozott annyit itt. Idegesített, hogy nem merek tovább menni, és ezért kell feladnom, holott sokkal jobban voltam, mint a Petzecken. Visszafordultam, és pár méterrel lejjebb, ahol már két lábon is lehetett állni megálltam, és kricharddal megvártuk a másik két embert. Juhi csendes õrültként ment fel, mindenféle rinya nélkül, de lefelé már anyázott, hogy mi a francnak ment fel, pedig be volt fosva õ is.

Krichard kiakadt, hogy õ aztán soha többé nem jön ilyen helyre, a múltkor a Muntanitzon a csimnin se mert lemenni, és neki nem hiányzik az ilyen. Én is így voltam vele, de aztán estére megnyugodtam. A lefelé úton kétfelé válltunk, szabolával tettünk egy kis kerülõt egy füves gerincen. Juhi meg krichard azon az úton ment le, amin feljöttünk. Azért is akartam ezt a kerülõt, mert egyáltalán nem voltam elfáradva, és valami újat is akartam még látni. Közben befelhõsödött, és elkezdett csöpögni az esõ is. Szerencsére a nagy zuhét megúsztuk, körülöttünk viszont sok helyen láttunk csapadéksávokat. Az utolsó kilométereken azért már siettünk, nehogy megázzunk, és a biztonság kedvéért felvettük az esõcuccot is.