Mindennemû készülõdés nélkül szerda reggel kigördültünk a betonrengeteg 8 és feledikjérõl egészen a gyõri vasútállomásig. Közel egy órás út után Fertõszentmiklóson búcsút intettünk feherb imádott szerelvényeinek, és a fertõdi Esterházy-kastély felé vettük az irányt.
Még a hercegi monstrum elõtt a kastély kertjében álló kínai palotánál keresgettünk geoládát, de nem lett meg, sajnos, így egy gyors hátraarccal a fõbejárathoz mentünk. Teljesen lehengerelt az épületegyüttes, pazar látványt nyújt annyi bizonyos. Gyuri leleményességének hála, sikerült ingyen Fertõ-tó körüli térképet szereznünk, jelölve az összes biciklis úttal és fontosabb tudnivalókkal, így ez a kérdés is megoldódott. A bejárattal szembeni murvás úton kiértünk a mûút melletti biciklis útra (B10-esre), és ezen tekertünk a Pamhageni határátkelõig, majd a magyar viszonyoktól cseppet sem különbözõ faluból Apetlon felé tértünk. Kis kitérõvel a B20-asra áttérve meglátogattuk a madaraktól özönlött Lange Lacke-t. (Itt tennék említést a tekerésünket végigkísérõ seregélyriasztókról, ugyanis a tavat körülölelõ területeken erõteljes a szõlõtermesztés, és a madarakat elriasztó karbidágyúk, folytonos lõdözések, helyenként kutyaugatást utánzó hangzok záporoztak folyamatosan a fülünk mellett.) Illmitz-et, és az Oberer Stinkersee-t magunk mögött hagyva végre kiértünk a partra, jobban mondva már csak egy keskenyebb nádas szakasz választott el a tótól, helyenként remek rálátással, és meglepõ mód fekete tehenekkel.
B10-es köv. állomásunk, Podersdorf volt. Ez a város fekszik egyedül a tó partján, majd 4 km hosszan elnyúló strandos részleggel, igazi balatonos érzettel. Ezzel a vágyódással tekertünk a délutáni napsütésben szállásunkig, a Neusiedler Csárdáig. Másnap, a bõséges reggelit követõen nyeregbe pattantunk, mondván most vár ránk az izgalmasabb dombos szakasz. Jois pincéit, Winden-t elhagyva véletlenül rossz irányba mentünk, és erre csak akkor döbbentünk rá, amikor megszûnt a biciklis út, és egy néni jegyet akart velünk vetetni a szabad strandra, ugyanis közben kiértünk a tóhoz… Gyuri elmagyarázta, hogy mi csak épp meg szeretnénk simogatni a lágy hullámokat, és negyedóra, maximum 10 perc múlva jövünk is vissza. Húú, nagyon tetszett a hely. Megbeszéltük, hogy jövõre beépítünk egy kis lubickolást is feltétlen. És való igaz, csak ámultunk, ahogy hétköznap ellenére is sokan, nagyrészt nyugdíjasokból verõdött csoportok szelték az utakat velünk együtt. Mondanom sem kell, mennyire egyértelmû volt határátkelõ nélkül is, hogy Magyarországon járunk. Az út minõsége, a kitáblázások, hadd ne soroljam, viszont a kétnapi tekerés talán legszebb szakasza is „hozzánk” kötõdik, ugyanis a Sopron felé vezetõ erdõs szakasz szomszédol a Tómalommal, majd egy rendkívül hangulatos összeborulós fákkal szegélyezett úton emelkedik Sopron belvárosáig, az ódon templomig. Idén a magyar majd 30 km-es szakasz elmaradt, de jövõre teljes kört megyünk, annyi szent.
|