Bakonyszentlászló 20

Ismét elmentünk egy túrára. Sajna a fokozatos, soha szûnni nem akaró benzináremelés miatt a távolsági túrák (Budapesttõl több, mint 100 km-re) egyre drágábbak lettek és be kell valljam néha sajnálom is rá a pénzt. Most szerencsétlenül úgy adódott, hogy négyen mentünk, de két kocsival. Én kricharddal mentem és csak a benzin fejenként 4000 Ft volt. Sok. Korábban, 5-6-8 évvel ezelõtt még egy bükki túra is simán belefért akár ketten is, de ilyen benzinárak mellett már egy kicsit sok. Tavaly ugyan elmentem a Bükkbe a szirti pereszlényt lefotózni ugyanennyiért, de az azért egy fokozottan védett növény.

Ennyi nyavalygás után akkor a túráról is. A túra Bakonyszentlászlóról indult. Mivel feherb 8-kor szeretett volna indulni a startból így 6-kor indultunk Pestrõl. Ahogy öregszem a korai kelések egyre inkább nyûgnek számítanak. Bár lehet, hogy nem is az öregség, inkább az ellustulás és elhízás miatt érzem nyûgnek. Mindegy. Autópályán mentünk és 8 elõtt pár perccel oda is értünk szinte feherbékkel egy idõben.

Beneveztünk az egészen baráti árú túra hosszabb, 20-as távjára, ami tulajdonképpen 26 km volt, mint késõbb kiderült. Én még sosem voltam ezen a környéken túrázni és amíg közeledtünk a falu felé nemigen láttunk magaslatokat, úgyhogy dombos túrának ígérkezett a dolog. Azonban a falutól pár kilométernyire már felsejlett a Bakony egy-két magasabb csúcsa, így reménykedtem, hogy lesz benne hegyes terep is.

A túra tulajdonképpen két bakonyi patak, a Hodos-ér és a Cuha-ér mellett vezetett végig. Számomra meglepõen bõvízû volt mindkét patak. A faluban és az odavezetõ úton sem találkoztunk hóval, nem vártunk tehát havas tájat, azonban az erdõben és a magasabb részeken egybefüggõ, kb. 5-10 cm-es hótakaró fogadott minket.

A túrán három ellenõrzõpontot érintettünk a start/célon kívûl.Az elsõ szakasz a Hódos-ér melletti üdülõtelepig tartott. Hamar kiértünk a faluból, majd szinte szintemelkedés nélkül haladtunk az elsõ ellenõrzõpont irányába. Elég sok fenyõvel találkoztunk, többször is szinte végig fenyõerdõben haladtunk, ha nem tudom hol vagyunk, akár egy alacsonyabb alpi szakasz is lehetett volna.

A Hodos-éri telepnél egy sebesült muflonra akadtunk, békésen heverészett az egyik ház falának közvetlen közelében és többen is mondták, hogy sérült a lába. A ponthelynél az egyik aggódó túratárs felhívta a rendezõket és kérte õket, hogy értesítsék a vadászokat a sebesült állatról. Vágány - mert természetesen õ is ott volt velünk - nem ugatta meg a pihenõ vadat, ami a gazdái szerint eléggé meglepõnek számított.

Az elsõ ellenõrzõpontnál lehetett zsíroskenyeret enni és teát inni. Innen a patak völgyében haladtunk tovább egy meredekebb foldalú völgyben futó széles, havas, jeges úton. Vágányt elengedték a gazdái és szabadon rohangált végig a völgyben, de nem bírt magával és felkapaszkodott a meredek hegyoldalra is, majd lassan eltûnt a szemünk elõl és ezzel frászt hozta gazdáira. Aztán csak elõkerült és így viselhette tovább a rabláncát. Egyébként szinte végig krichard vitte a kutyát.

Pár kilométer után elhagytuk a patakot és egy kis hullámvasutazás következett: itt mentünk át a Cuha patak völgyébe. Mindent hó borított, a letaposott hó alatt a jég eléggé csúszóssá tette az utat. Már nagyon vártam mikor érjük el a második ellenõrzõpontot, amit végre-valahára a Porva-Csesznek vasútállomáson találtunk meg. Azaz találtunk volna, mert sehol senki, aki pecsételt volna.

Ettünk ittünk, lefotóztuk a megállót, majd lassan továbbindultunk. Pár túratárs aggódva hívta a rendezõket a pontõr hiánya miatt. Én nem aggódtam, egyrészt fotóztunk az állomáson, másrészt nem hittem, hogy ebbõl olyan nagy gáz lenne. Aztán mikor továbbindultunk, pár száz méter után találkoztunk a vasútállomás felé sietõ, egyfolytában bocsánatot kérõ pontõr hölggyel , aki futtában írta alá az ellenõrzõ lapjainkat.

Ezután jött a túra legmeredekebb szakasza, fel kellett mennünk a Cuha patak völgyét szegélyezõ egyik hegyvonulatra. Széles, hó és jégborította földúton caplattunk felfelé több kilométeren keresztül. Feherb már itt mondta, hogy ez több lesz, mint 20 km. Aztán ereszkedni kezdtünk, elértük Vinye víztornyát, majd lesétáltunk a településre. Ez alig pár házból áll, Bakonyszentlászlóhoz tartozik és elég sok az üdülõ, hasonló például Klastrompusztához.Itt találtuk meg az utolsó pecsételõhelyet. A falu elôtt jó pár faragott táblát láttunk, melyek a környék jellemzôbb fáit nevesítették. Itt a gyertyán táblája.

Itt is ettünk, ittünk valamennyit, majd nekivágtunk az utolsó 5 km-nek. Szintben haladtunk végig, egyszer kereszteztük a vasútvonalat is, majd jó sok kilométeren keresztül fenyvesben haladtunk. Itt volt legerõsebb az alpesi feeling. Meglepõen hatott, hogy a fenyõfák alatt szinte semmi havat nem láttunk, míg a kisebb tisztásokon több centi vastag hótakaró borított mindent. Aztán mintha elvágták volna, semmi havat nem láttunk mikor visszaértünk a faluba.

Innen már csak másfél kilométert kellett gyalogolni és beértünk a célba, ahol átvettük a díjazást. Nekem nagyon tetszett, hogy Vinyén és Bakonyszentlászlón kívûl egyetlen lakott települést sem érintett a túra. Az itinerben 700 m, a weben 240 m szintemelkedés volt feltüntetve, de mi mindkét adatot erõs kétkedéssel fogadtuk, ugyanúgy mint az interneten feltüntetett 21 km-es távot. Az itiner teljesen jól haszánlható volt, a szalagozás még a kanyarokat is mutatta. 13.20-ra értünk be. Jó kis túra volt.