Sleme

Az idei szlovéniai kirándulás második túranapján én máshova mentem mint a többiek. Az elsô túranap, a Stenarra felvezetô mászás rádöbbentett arra, hogy akármennyire is szeretném egyszerûen nem fog sikerülni fellôni 100 kilómat 1900 méteres szintkülönbséggel a szlovén legmagasabb csúcsra a Triglavra. Már tavaly is gondot okozott testem antikarbantartása és akkor is csak 1 csúcsra tudtam felmenni a 3 közül. És emellett most két napja volt egy újabb sikertelenségem. Kellett a csúcsérzés. Ezért egy a 2077 méter magas Sleme nevû csúcsot néztem ki magamnak. A szintkülönbség itt se volt kevés, hiszen 680 méterrôl kellett indulnom. A saját túrám megválasztásánál arra is figyelnem kellett, hogy ne legyen túl messze a többiek túrájának a kiindulópontjától, ne kelljen engem külön, órákon át szállítani a kiindulási helyre. Ha ezt nézzük akkor a Sleme talán a legtökéletesebb választás volt, hiszen pont útba esett a starthelyem a Triglav felé vezetô úton.

Az elmúlt évek depressziós korszakai és az aktív sportolás - így a teljesítménytúrázás is; nem is tudom hány éve mentem 30 km-nél hosszabb túrán - elmaradása eléggé megviselték a testemet, csak úgy röppentek fel a kilók rám, mint nyû. Valószínûleg ez vezetett a sorozatos magashegyi kudarcokhoz. Talán ez elgondolkoztat azon hogy egy kicsit vissza kéne venni a zablásából:) Majd meglátjuk hogy sikerül, az elhatározás már megvan.

De nem is ez a lényeg most, hanem a túra. Már jó elôre elhatároztuk, korán fogunk kelni, hogy minél hamarabb elindulhassunk. A korábbi túráinkon nem fektettünk ekkora hangsúlyt a korán indulásra, de biztosan állíthatom, hogy megéri a korai indulás. Persze ilyen esetben korán is kell lefeküdni, ami azért egy nyaraláson nem éppen a legjobb dolog:). De mindegy, reggel hatkor indultam neki a hegynek, a nap még fel se kelt, de azért már világos volt.

A térkép alapján kb 6 km-re lehetett a csúcs, az oda vissza 12 km, 1400-as szintkülönbséggel bôven elég lesz nekem. Persze azért ott mocorgott bennem a kisördög, hogy mégis a többiekkel kellett volna megpróbálnom a Triglavot. De a nagyördög leszólta szerencsére:). Mivel 700 méteres tengerszint feletti magasságból indultam, itt még javában bükkerdôben vitt felfelé a turistaút. Elég meredek és hosszú kaptató állt elôttem. Természetesen már az elsô métereken eléggé megizzadtam, de nem álltam meg sokáig egyszer sem, talán a reggelire evett csodamüzli segített, és nem nyomasztott az, hogy megint lemaradtam a többiektôl.

A nap felkelt, besütött a fák közé, sehol egy teremtett lélek. Gondolom a helyieknek reggeli torna, hogy felfutnak a Sleme-re, de ma senki nem akart futni, úgy látszik. A turistatábla 4 órát jelzett a csúcsig, gondoltam ha délre feljutok (azaz nem 4 hanem 6 óra alatt) még az is bôven jó lesz; a lényeg a csúcsérzés és a siker. Ahogy baktattam felfelé, egyre kevésbé hallatszott a völgyben az autók és a hegyi patak zaja, majd lassan teljesen csönd lett. Hûvös volt az erdôben, ahol nem sütött a nap ott kifejezetten. A turistaút pedig töretlenül kapaszkodott felfelé a fák között.

Teljesen megizzadtam mire felértem az elsô olyan részre ahol látszódtak a szemközti hegyek, köztük a Triglav. A turistaút annak a völgynek az egyik oldalán elterpeszkedô hegyen futott végig, amelynek másik oldalán a Triglav magasodott. Ahogy egyre feljebb értem, a bükk helyét átvette a fenyô és a turistaút is a hegy oldalában, kevés fával szegélyezve haladt tovább, szóval egyre jobb volt a kilátás.

Végre valahára véget ért az a meredek, szinte egyszer sem lankásodó turistút és átváltottunk vízszintesebb terepre. Jobbra tôlem a hegy, sziklák és az erdô, balra tôlem a völgy és a kilátás. A nap sütött, de a fák között még mindig hideg volt. Nemsokára felértem az 1437 méteren magasodó kis házhoz, amit a térkép nagyjából félútra jelölt. A ház körüli tisztáson tehenek legeltek és kolompoltak egymásnak. És persze szartak is eleget. Megálltam egy kicsit a háznál. Itt ért utol egy lelkes túratárs, aki megállt pihenni is, én pedig folytattam utamat felfelé.

Kellemes meglepetés volt a következô útjelzô tábla, amely már csak másfél órát jelzett a csúcsig. Nagyjából nyolc óra lehetett, tehát a 2,5 órás utat idáig fél órával kevesebb idô alatt tettem meg. A terep egyelôre nem változott, fenyôk, páfrányok szegélyezték az utamat. Kiértem egy naposabb tisztásra és itt álltam meg hosszabb idôre. Érdekes módon a fickó aki utolért a háznál, nem jutott el idáig, talán ô volt a tehenész.

Még csak 1500 méter körül lehettem úgyhogy javában maradt még mit leküzdeni, de a kezdeti meredek emelkedôvel többet nem találkoztam. Emelkedett ugyan a terep, de korántsem annyira. Egy kis hullámvasutazás is belefért. A kilátás tovább javult, az idô szintén; a nap egyre melegebben sütött. Vizsgáltam a Triglavot, vajh hol tarthatnak a többiek odafelé? A turistautat villanypásztor szegélyezte, na nem a turistákat akarták árammal elriasztani, hanem ahogy kiderült, a lentebb látott teheneket szintén a turistaúton szokták felhajtani a magasabban fekvô rétekre. Természetesen a villanypásztorban most nem volt áram.

Elértem az 1700-as magasságot, egy kisebb vízszintes terepre jutottam, ahol már a törpefenyôk uralták a tájat. A csúcs is kivehetô volt a távolban, bár kifáradva elég messzinek tûnt. Itt is pihentem egy kicst, és ahogy közelebb és közelebb kerültem a célhoz egyre többször állam meg pihenni. A turistaut elhaladt a Vrta¹ki vrh nevû csúcs mellett, amely 1900 méter magas volt, szóval azt figyeltem mikor kerülök a csúcs fölé. Ez is eljött egyszer és mikor felértem a Sleme és a Drobeèe Sleme közti nyeregbe akkor tudtam, hogy megcsináltam, hiába volt hátra még pár száz méter. Innen már csak fel kellett gyalogolnom a csúcsra. A nyereg másik oldalán rendesen szakadt lefelé a fal, arról igencsak nehéz lehetett volna feljönni.

10-re értem értem fel, vagyis meglett a 4 órás idô. Mondjuk ez nem fontos, csak ez azt jelzi, hogy most nem jöttem rosszul. A csúcs füves volt, a környezô hegyek és ormok azonban szinte mind sziklásak és magasabbak. A távolban a Triglav , sôt a GrossGlockner is látszott.

Elég sokat pihentem itt fent, levettem az izzadt polómat és szárazba bújtam. Ettem is és ittam is, fotóztam sôt még egy kicsit ücsörögtem is. Én voltam az elsô aznap a csúcson. Akkor indultam visszafelé, mikor az elsô turisták - egy lány és egy fiú - megérkeztek a csúcsra. Nagyjából fél órát, 40 percet lehettem fent.

Visszafelé elég lassan ereszkedtem, hiszen a többieknek jóval hosszabb túra jutott, korán nem akartam visszatérni a faluba, mert inkább itt vagyok fent a hegyen, mint ott lent. Szóval jól elnyújtottam a lefelé menetelt, virágokat fotóztam fôleg, amivel köztudottan rendesen el lehet tölteni az idôt. Nekem is sikerült, mert visszafelé sokan leelôztek;délután fél 4-re értem le a faluba.

Számomra a Sleme túra kísértetiesen hasonlított a jó pár évvel korábbi Hochobir-os túrára. Ugyanaz a környezet, hegyi rétek, legelészô tehenek. Szóval aki volt már ott fent az ide is eljöhet, mert ugyanazt az élményt kapja majd:) A túravezetô remek volt, a társaság is, szétröhögtük magunkat a túrán:D