Preiner Wand

Tavasszal is elmentünk egy egynapos, rövidke túrára a Rax-ra, de ezúttal a Preiner Wand-ot céloztuk meg. Edlach falu felett lévõ szálloda parkolójába álltunk be, ahogy sokat mások, akik túrázni szerettek volna. Nem sokáig lehet ezt már megtenni, mert ahogy néztük, sorompót építenek a parkoló elé. Gondolom megunták, hogy a sok hülye turista odaáll, ahelyett, hogy náluk aludna. Azzal, hogy nem a faluból indultunk 300 m szintet és kb. 1 órát spóroltunk.

A Preiner Wand-ra ebbõl az irányból két út is felvezet. Az egyik a Haidsteig, via ferratas út, a másik, amin mi mentünk szépen szlalomozva megy fel a hegytetõre. Gyakorlatilag ahogy elindultunk, neki is mentünk a hegynek, és szépen, lassan kanyarogva haladtunk egyre feljebb. Az utolsó kanyarokban már látszódott a Törl, ami egy kicsi alagút a sziklában, ezen át vezetett a turistaút is. Ezzel gyakorlatilag fel is értünk a Rax fennsíkjára, ahol rohadtul fújt a szél. Felfelé haladva alig volt szél, de a geincre felnézve látszódott, hogy gyorsan jönnek át az alacsonyszintû felhõk a hegyen, majd elérve a gerincet fel is oszlanak.

Utálom a nagy szelet, de látszólag a kiskutya élvezte, hogy össze-vissza fújja a szõrét, és a maradék hófoltokban is megfürdött. Hiába, õ 0-10 fok körüli hõmérsékletre van beállítva. Ahogy ment elõttem, lehetett látni, hogy viszi el õt is a szél, és próbál ellentartani. Persze annyira nem volt hülye, hogy leessen a szakadékba. Az Ottohaus turistaház mellett egy szélvédett helyen kajáltunk. Közben jött egy csomó ember a lanovka felsõ állomása felõl. Utólag kiderült, mind magyarok voltak. Csak azon csodálkoztam, hogy ilyen szélben is mûködött a felvonó.

A terv az volt, hogy teszünk egy kört a fennsíkon, majd egy másik úton visszamegyünk a parkolóba. A fennsík sem volt azért igazi síkság, jó 200-300 m szintet azért itt is mentünk. Igaz, hogy felmentünk a Jakobskogel lévõ kereszthez is. Idõközben csitult a szél valamelyest, legalább levegõt lehetett venni normálisan. A legmagasabb pont alatt 200 m-rel voltunk, és pont jó helyen. Felettünk volt a felhõalap, a Heukoppe-t már elnyelte a felhõ. Mire megtettük a kört a fennsíkon, és a másik irányba, a Schneeberg felé nézõ kilátópontra értünk a felhõ is feljebb szállt, legalábbis a magasabb Schneeberg teljes egészében látszódott. És a nevéhez hûen jó sok hófolt is volt rajta.

A felvonó állomása mellett volt egy kajálda, ott ittunk kv-t meg almdudlert, majd elindultunk lefelé egy szûkebb ösvényen. Ahogy az emelkedõ felfelé, most lefelé a lejtõ is elég meredek volt, és ide-oda kanyargott. Gyakorlatilag a ház már nagy fenyõk között volt, és lefelé végig fenyvesben mentünk.

Igaz, hogy nem sütött hétágra a nap, és a szél is utálatos volt, de nagyon jó kis túra kerekedett ebbõl. Szerencsénk volt, hogy nem felhõben mentünk, és hogy az esõ sem kapott el. De ami a legfontosabb, a kövek sem voltak vizesek.