Naszály kör 20

Már jó elõre kinéztem ezt a túrát, elõször fel se tûnt, hogy elsõ rendezés, csak az hogy kb. 20 km és itt van nem messze a Naszálynál. Egyedül mentem, a többiek nem tudtak, vagy nem akartak jönni, elismerem, hogy az utóbbi idõszakban nem vagyok valami kellemes társaság. Az idõ jónak ígérkezett, csak délutánra mondtak esõt a meterológusok és utólag kiderült, ez be is vált. De szerencsére én még esõ elõtt befejeztem, sõt délig sütött a nap.

A túra Nõtincsrõl indult és nagyjából abból állt az egész, hogy fel kellett menni a Naszályra majd vissza kellett jönni. Mindezt 6 órán belül. Ez abszolút normális szintidõ, még akkor is ha belevesszük, hogy a 20 km-en összesen 800 méter szintkülönbséget kellett letudni. Fél kilenckor álltam meg Nõtincsen, majd neveztem és el is indultam. Szerencsére nem voltak sokan, nem kellett sorban állni és aki szeretett volna még egy kupica szíverõsítõt is kapott indulás elõtt.

Nem volt hideg, a felkelõ nap át-átsütött az õszi reggeleket annyira jellemzõ vékony talajmenti ködfüggönyön. Körülbelül 9 órára a köd teljesen feloszlott és ragyogó napsütésben haladtam tovább. Eleinte akácosokban, letarolt szántóföldek mellett vitt az út, bevallom az ilyen részeket sosem kedveltem. A reggeli köd vékony páraréteggel vonta be a pókok szántóföldbõl kiálló kórók ágai közé feszített hálóit, de a hamar nap felszárította a nedvességet és a halálos csapdák láthatatlanokká váltak. Szegény rovaroknak olyan ez, mint egy Red Bull Race. Na persze a szarvasbogárnak nem, az nyugodtan szarhat mindenre:)

Nagyjából 2 km megtétel után már rendes erdõben jártam, magam mögött hagytam az akácost. Jó tempóban haladtam. Nõtincs és a Naszály között egy kisebb dombocska terült el, erre természetesen fel kellett menni, és végül egy nyiladék tetején megállva elém tárult a Naszály északi "fala":) Remek látvány volt. A nyiladékon át vitt le az út a két hegy között elterelõ Gyadai rétre, ahová az elsõ ellenõrzõpontot tették a szervezõk. Kevesebb, mint egy órája indultam el, úgyhogy kicsit hamisnak éreztem az itinerben feltüntetett 5,6 km-es távot. Kaptam egy kis csokit, amit nyomban befaltam, de nem álltam meg, egybõl indultam is tovább.

Végigvitt az út a Gyadai-réten, melyet foltokban az õszi kikerics virágai rózsaszíneztek be. A rét amúgy engem a bükki Kecskeláb-rétre emlékeztett. A rét után ismét betértünk az erdõbe, magas fák között, igazi turistautakon trappoltam tovább. Az igazi õsz még várat magára, az erdõ csak azt a sárgászöld színét mutatta, amely megelõzi az igazán sárga,barna, vörös színkavalkádot. A tempóm nem változott, szerettem volna minél hamarabb célba érni. Gondoltam arra is reggel, hogy esetleg futok majd néha, de súlyosan gyorsan elvetettem a gondolatot:). Elértem a piros sáv-kék sáv találkozását, innen a kék sávon kellett továbbmennem a Naszály csúcsa felé. Egy szakaszon szelídgesztenyésbe botlottam, jó pár másodpercig álldogálltam ott, nem tudtam eldönteni, szedjek-e belõle vagy sem. Végül letettem róla és tovább indultam. Elég meredek emelkedõ következett és ez egészen így folytatódott a 652 méter magasságban fekvõ csúcsig. Közben csak egyszer volt egy lankásabb szakasz, ahonnan nagyon jó kilátás nyílt észak felé, bár a ködös, párás idõben nem nagyon lehetett messzire látni. Hogy újabb hasonlattal éljek, ez az egész emelkedõ nagyon hasonlított az Ezüst-Kevély-Nagy-Kevély útvonalra.

A tempóból vissza kellett vennem és itt szembesültem azzal, hogy oltári nagy baromságot követtem el reggel, hogy nem hoztam magammal elemózsiát. Arra gondoltam, biztos adnak majd eleget, és a túra sem hosszú. Hát nem jól tettem, nagyon nem. Ha egy kicsitt hosszabb az emelkedõ nem tudom mikorra értem volna fel. De szerencsére hamarosan megláttam a csúcson található geodéziai tornyot. Innen már csak lefelé van! A torony megvolt még, és így a Csúcsrajárás kérdését sem kell megváltoztatni. Nem álltam meg a csúcson, minek tettem volna, ennivalóm nem volt, ellenõrzõpont sem.

Továbbmentem és elég meredek szakasz következett, ezúttal lefelé. A következõ pecsételõ helyhez a Látó-hegyre kellett kitérnem. Nem találkoztam emelkedõvel és így hamar odaértem. Itt sajna csak pár szál ropit tudtam zsákmányolni, de szerencsére a 3. ellenõrzõpontig csak lefelé visz az út, gondoltam. Ittam egy kicsit és léptem is tovább. Visszamentem a kék sávig és elindultam Katalinpuszta irányába. Hát ez a kék sáv itt a Naszály északi oldalában nagyon jó kis ösvény! Még sosem jártam erre, de végre most igen. Egyszemélyes kis utacska haladt végig a hegy meredek oldalában, eleinte csak alig, késõbb már erõsen hullámvasutazva. Itt volt a mélypont, minden egyes kis kaptató eléggé kifárasztott, csak remélni tudtam, hogy az utolsó ellenrõzõponton lesz valami táplálék.

A kék sávon egészen a Bükk-kútig mentem, itt egy szalagozott szakaszon áttértem a kék keresztre, ami ismét levitt a Gyadai-rétre és onnan az Óriások pihenõjének nevezett helyig. A rét legmélyebb részén valószínûleg elég sok víz szokott lenni, mivel egy szakaszon pallókon vezetett az út, sõt még egy hinta hídba is belefutottam. Az ellenõrzõpontnál aztán pogácsa várt! Kettõt elvettem, egy pillanatig ültem, de nem sokat idõztem itt sem, a pogácsát már útközbven majszoltam el. Innen még 5 km maradt hátra, ami abszolút nem sok, csakhogy még közben fel kellett mászni ismét a rétet Nõtincstõl elválasztó hegyre.

Éreztem a pogácsa hatását, már nem voltam annyira elfáradva és végülis szépen lassan, de csak felértem a hegy tetejére. Egy kis erdõ következett, majd egy remek kis rét mellett haladtam tovább, végül pedig egy Nõtincsre vezetõ földúton tettem meg a túra utolsó két kilométerét. Végül kevesebb, mint 5 óra alatt értem célba.

A nevezési díjban még meleg étel is benne foglaltatott és örömmel faltam be a remek székelykáposztát, ami ott helyben készítettek. Igazán jól esett, de nem kértem nagyon sokat, így is majdnem elaludtam hazafelé vezetés közben. 1500 Ft volt a nevezési díj és eleinte szívtam a fogamat, mert ha belegondolunk egy 4 fõs családnak benzinnel együtt már annyiba kerül, mint kimenni a ZOO-ba és ugye arra mindig azt mondjuk milyen drága a jegy. Hát mostanában már a teljesítménytúrázás is iparággá nõtte ki magát, a profit termelése is ott van a célok között. Ez végülis természetes. Ezen a túrán úgy éreztem, nem a mindenáron legnagyobb nyereség elérése a cél, mivel az ár/érték arány kifejezetten jó volt. Az itinert remekül lehetett használni, annak ellenére hogy nem tartalmazott szöveges útleírást, de nem is volt rá szükség. A szalagok minden esetben egyértelmûen jelezték a szükséges útirányt. És remélem a székelykáposzta nem csak az elsõ rendezés alkalmára készült. Szóval mindent egybevetve remek kis túra volt, nagyon nem bántam meg, hogy részt vettem rajta.