Fehér Út

Újra elmentünk egy újévi kirándulásra, most hármasban Vágányostul. A kiskutya reggelre már kiheverte a szilveszteri petárdázást, úgyhogy semmi akadálya nem volt az indulásnak. Kellemes enyhe, hómentes idõ volt, szinte már megszokott az idei teleken. De az átlagosnál is enyhébb idõ volt az élénk nyugati szélnek köszönhetõen. Szerencsére víz csak felhõk formájában volt jelen, nem esett le belõlük semmi.

Mivel eleve nem akartunk korán indulni, úti célunk egy közeli helyre esett, a Budai-hegységbe. Annak is egy olyan részére, ahol még nem jártunk, nem annyira népszerû kirándulóhely, ezért emberek is alig voltak. Ez pedig a Fehér Út Nagykovácsi és Perbál között a sárga jelzésen, pontosabban az itt elhelyezett geoláda. De mivel egy szimpla oda-vissza túra unalmas lett volna, odafelé beiktattuk az immár kiépített Ördög-árok forrást, visszafelé pedig a Nagy-Szénást.

Az Ördög-árok forrása nem tudom mióta van foglalva, nekem most tûnt fel. Az is, hogy vezet oda jelzett turistaút. Meglepõ módon ezt kör jelzéssel látták el. Az út elején volt egy kis sár, de nem az a ragadós, kikerülhetetlen fajta. A forrás mellett nehezen lehetett követni a jelzett utat, de ezzel sem volt nagy gond. Legalábbis télen nem volt vele gond, vegetációs idõszakban lehet, hogy dzsungelharc van. Dél felõl közelítettünk, majd észak felé hagytuk el a patakárkot, és mentünk fel a sárga jelzésre, amin kisvártatva el is értük a nyeregpontot. It ágaznak szét a turistautak Budajenõ és a Nagy-Szénás felé. Mi mentünk tovább egyenesen immár lefelé egy gerincen.

A fõ gerincbõl több helyen nyúltak ki hosszabb-rövidebb kisebb gerincek, ezek közül kettõre kimentünk, mert ott voltak a ládák. Hasonló gerincek vannak a Vértesben is, de azok jóval keskenyebbek, és hosszabban elnyúlnak, mint ezek. A második ládánál, ami túránk legtávolabbi pontja is volt, pihentünk egy kicsit, kajáltunk egy keveset, majd elindultunk vissza a sárga jelzésen, immár folyamatos emelkedõn. A nyeregbe felérve a Nagy-Szénás felé kanyarodtunk, úgyhogy a kaptató tovább folytatódott, de itt már jóval több volt a túrázó is. A legtöbben a csúcson voltak, családostul, kutyástul jöttek ki legyalogolni a virslit meg a töltött káposztát.

Csináltunk pár képet a fenyegetõ felhõkrõl, aztán elindultunk le a falu felé. A legrövidebb utat választottuk a piros jelzésen. Nem is emlékszem, hogy valaha jöttem-e erre, mindig a kéket preferáltuk. A késõn indulók még javában jöttek velünk szemben, persze nekik a meredekebb oldalon jóval szuszogósabb volt, mint nekünk, akiknek már csak arra kellett figyelni, hogy nehogy gyorsan meglóduljunk a lejtõn.