Ez egy rövid túra volt, mert nem volt értelme megtenni a teljes kört. Csak azt a részt jártuk be, ahol az igazán érdekes dolgok voltak.
Caldeiras nevû helyen álltunk meg. Van itt fürdõhely, hõforrások, templom, éttermek. Nyílt medencében van forró víz, ami szó szerint forró, lehet látni, ahogy bugyborékol. Több helyen csak úgy spontán füstölt a kõkerítés(!), és nem azért, mert mögötte forró vízû medence volt, hanem csak úgy. Másutt a föld
füstölt, körülötte pedig el volt tûnve a növényzet. Emellett százméterenként táblák figyelmeztették a túrázókat, hogy ott ne tartózkodjanak a talajszinten, ne ott pihenjenek meg, húzzanak onnan minél hamarabb, mert magas a talajból szivárgó szén-dioxid meg ki tudja még milyen oxid koncentráció.
Egyszer csak egy csõvel találkoztunk. Van feljebb egy gát, onnan elvezették a csõben a vizet, ami egy vízierõmûvet mûködtet kicsivel távolabb. A csõ kb. 1,5 m átmérõjû, erre van ráapplikálva egy fémrácsból összerakott - mondjuk rá - járda. Zsófinak tériszonya volt, úgy kellett átimádkozni ezen, amikor átment a patak felett. Pedig ez még csak a kezdet volt!
Csak rövid idõre szálltunk le a csõrõl, majd újra fel rá, amikor valami növények felett haladtunk át, aztán hirtelen be egy szûk szurdokba. Alattunk meg ott folyt a patak, ami vízesésben végzõdött. Ez a Salto do Cabrito nevû vízesés, a szigeten a legnagyobb. Jó sokat kellett lépcsõzni, mire leértünk az aljára.
Aztán újra fel, vissza a tériszonyos helyeken, és ráadásul nem volt idõ a szarakodásra, mert már lassan ment le a nap. Szerencsére errefelé már nem volt gázveszély.