Amikor beneveztünk a Széchenyi-hegyen, akkor kb. -10 fok volt. Még a toll sem fogott ilyen hidegben, ceruzával töltöttük ki a nevezési lapot. Csak egy kicsit fújt a szél, ami pont elég volt arra, hogy még jobban lefagyjon a pofánk. Nagyjából ez volt a helyzet a Normafáig. Ott a Disznófõ felé a lejtõn, a fák között már nem volt szél, és a hideghez is hozzászoktunk.
Kb. 10-15 centis hó lehetett, a turistautakon le volt taposva, általában egy nyomon. Oda kellett figyelni, fõleg a lejtõkön, mert könnyen meg lehetett csúszni. Vágány a lesózott utcákat nem bírta, emelgette a lábikóit. De nem sikerült rávenni, hogy az út menti havas részen jöjjön, pedig megmutattam neki, hogy kell csinálni. Ennek csak az lett a vége, hogy nekem ment bele a hó a bakancsomba felül. Szerencsére ilyen lesózott rész nem sok volt.
Az orrom el volt dugulva, a számon nem akartam nagyon lélegezni a hideg miatt, a bõrlégzést meg a sok ruha akadályozta. Ezért egy kicsit nehezen vettem az emelkedõket. A túra jellegébõl fakadóan (hegytetõrõl indul) az elején lejtõbõl volt több, a hosszabb emelkedõk a végére kerültek. De amire pont megszoktam volna õket, már véget is ért a túra.
Az itiner térképe nagyon fasza volt, jó részletes, színes. Viszont olyan papírra volt nyomtatva, amit nehéz összehajtani szépen, A túra vége felé egy helyen, ahol kijött az út az erdõbõl, valahol a XI. és XII. kerületek határvidékén, nem találtuk a jelzést. Sárga per jelet kellett volna követni (talán tanösvény lenne?), de az a helyszínen nem volt felfestve, csak a térképen szerepelt. Ekkor jött jól, hogy jó minõségû a térkép, de azért a GPS is segített.
Arról sejtelmem sincs, hogy hogyan sikerült megkenni a zsíros kenyeret a célban, mert olyan hideg volt, hogy konkrétan a zsírt törni lehetett, és a hagyma is meg volt fagyva a kenyéren. Szerencsétlen pontõr gondolom kockára fagyott ott kint egy sátor alatt ácsorogva.