Keselyûs-Baja

Most, hogy juhi befejezte az Alföldi Kéket, én is nekiláttam a folytatásnak. 2011-ben kezdtem el Szekszárdtól, és Keselyûsig jutottam. Azóta sem folytattam. Illetve egyszer majdnem, de árvíz volt a Dunán éppen, úgyhogy kihagytam. Most Keselyûstõl indultam, és az azóta eltelt idõ alatt meghosszabbított útvonalon mentem Bajáig.

Az elsõ 12 km agyzsibbasztó, aszfaltos úton gyaloglás volt a gáton. Pár autó jött-ment a töltésen, illetve egy túrázó jött szembe. Útközben fotózgattam ezt-azt, vaddisznót, lódarazsat, gátat. Elég gyorsan haladtam, enni-inni is csak az elsõ pecsételõhelyen, a lankóci gátõrháznál álltam meg, de azt is csak kutyafuttában. Rögtön megittam a 1,5 l-es palack felét. Dél volt már, már tûzött a nap, de messze nem volt az a durva kánikula, mintha nyár közepe lenne.

Kisvártatva elhagyta az út a gátat, bementem az erdõbe, és széles földúton mentem. Elõbb Lassi, majd Nyárilegelõ kisvasúti állomásokat érintette az út, majd egy keskenyebb, de a környezeténél jóval magasabb töltésen vitt kvázi-párhuzamosan a kisvasút vonalával, ami szintén töltésen kanyargott. Itt már jöttek a szúnyogok, de valahogy nem voltak annyira agresszívak. Amikor megálltam, akkor körberajongtak, de ahogy elindultam, csak pár csípett meg, rendszerint a vállamon, a hátizsák felett. Mintha kifigyelték volna, hogy ott nem látom õket, és ha már érzem, hogy viszket, akkor nekik már mindegy. A rafkós kis dögök azt is megérezték, hogy az ujjamra, tenyeremre nem fújtam a riasztóból. Errefelé már emberek is voltak, bár a legtöbbjük nem kéktúrázott, csak kijöttek a vízpartra, ami itt a Duna holtágát jelentette.

Pörbölyön messze volt a pecsét a falutól és az állomástól is. A füzetemben nem volt helye, benyomorgattam két kocka közé. Itt álltam meg újra, ettem, és megittam a 1,5 l-es palack második felét is. Az átmeneti napsütötte rész után visszament az út az erdõbe, és egy keskenyebb, majd egy szélesebb holtág mentén vitt az út a híd felé. Ugyanakkor voltak olyan mederszakaszok, amik feljebb voltak, most szárazon maradtak, de teli voltak uszadékfával. Már nagyon jólesett volna elérni a hidat, szerencsére a táblákon jól és rendszeresen volt jelezve, hogy milyen messze van. Bajához közeledve megnõtt a népsûrûség is: horgászok, bográcsozók, fürdõk, biciklizõk hada jött-ment, és valahogy ezt a szúnyogok is megérezték. Több a kaja, több volt belõlük is.

A híd északi oldalán vitt a jelzés, így a másik oldalon a szembejövõ biciklisekkel kellett osztozni a kerékpársávon, és a pecsételéshez egy jókora kunkort is kellett tenni. Amúgy a hídon és a hídról a pecsételõhelyre vezetõ úton (kék pecsét jelzés) bicikliúton kellett haladni. Effektíve az aszfaltra voltak felfestve a jelek. És ez lakott területnek számít, tehát az útvonal kijelölése a KRESZ szabályaival ellenkezik. De mindegy, túléltem (és amúgy le is szartam).

Bajai átkelés bélyegzõhelyen pihentem harmadjára, de itt le is ültem egy inogó padra. Ki volt írva ugyan, hogy üzemi terület, belépni tilos, de ott volt mögötte 5 m-re a pecsét. Úgyhogy ezt is leszartam. Megittam egy 7 dl-es palack vizet, és megettem a maradék összes kajámat. Most már csak a buszpályaudvarra kellett eljutni, hogy visszajussak Szekszárdra. Azt meg gugli intézte. Csak arra kellett figyelni, hogy most a keresztezõ utak nem erdei ösvények, hanem utcák forgalommal.