Jó pár hónappal késõbb készítem ezt a leirást, ezért nem tudom részletezni a napokat, inkább általános leirás lesz a túráról. Hiába, én is öregszem, és gyorsabban felejtek.
Az októberi 23-i hosszú hétvégén négy napot szántunk DDK-zásra az Õrségben. Ez pont elég volt nekem ahhoz, hogy befejezzem a DDK-t, sõt még Pusztaszentpéteren pecsételjek, amit a múltkor nem mertem megtenni, mert egy kutya feküdt a ház elõtt. Káváson volt a szállásunk, innen közelítettük meg csillagtúra-szerûen a rajt és célhelyeket. Buszozni kellett minden nap többet-kevesebbet, ami arrafelé, ráadásul munkaszüneti napokon nem egyszerû dolog, de hajnali kelésekkel végül is meg tudtuk oldalni a dolgot. Ez volt Vagány elsõ túrája velünk, egy hete hoztuk ki a menhelyrõl, és egybõl beleugrasztottuk a mélyvízbe.
Igazi õszi idõ volt minden nap. Reggel sûrû
ködben, még sötétben indultunk, de mire elkezdtük a túrákat, addigra kivilágosodott. A köd általában délelõtt végig megmaradt, de dél körül már lehetett sejteni, hogy merre jár a nap. Délutánra aztán mindig napos idõ kerekedett, és már pulóver nélkül sétálva élveztük a meleget, és fasza képeket lehetett csinálni az õszi erdõrõl meg az õrségi falvakról.
Vagány elég jól bírta a túrákat, de természetesen este
kifeküdt a szálláson. Ennek az volt a következménye, hogy jóval hamarabb felkelt mint, mi (gyakorlatilag az éjszaka közepén). Nem engedtük el az erdõben, végig pórázon volt. Párszor megfürdött a pocsolyákban, a halastavakba is beleugrott, és folyton a repülõ élõlényeket próbálta meg elkapni.
A négy nap folyamatos túrázás nálam is megtette a hatását, nemcsak a kutyánál. Az utolsó napon már eléggé éreztem a talpam, fõleg a hosszú bajánsenyei fõutcán végiggyalogolva. De végre sikerült befejezni a DDK-t. Igaz, csak fizikaliag, logikailag még nem. Egy rádiházi pecsét még hiányzik, mert anno nem akartam lekésni a buszt a bélyegzõkeresgélés miatt.