Téli Margita 40

Régen gyalogoltam már 40 km-t, azért is mentem el erre a túrára, mert kíváncsi voltam, hogyan bírom. Na meg azért, mert idén egy ötvenest is be akartam volna vállalni, és ez egy kvázi próba lenne arra. A leírás õsszel készült, de a túra idején még nem lehetett tudni, hogy három hónapra az összes teljesítménytúra törölve lesz. Úgyhogy nem jött össze az ötvenes túra sem.

A Gödöllõi-dombság nem a kedvenc tájegységem, bár néhány pontjáról elég jó kilátás nyílik. A Mátra, de akár a dunaújvárosi gyárak is látszódnak innen. Ennek a túrának a vonalvezetése nem ilyen volt, de a dombsági jelleg miatt azért voltak nehezebb emelkedõk is. A túra neve téli jelzõvel van ellátva, de ez csak arra utal, hogy téli hónapban rendezik. Idén a tél elmaradt, most kvázi semmi télies nem volt a túrában, se hó, de még sár se. Ha lettek volna levelek a fákon, még tavasznak is elment volna a hangulat.

Rögtön egy hosszú városi szakasszal kezdtünk, mivel a központban volt a rajt. A Papp Miska-kúthoz nem a durva lejtõn, hanem a dombot megkerülve jöttünk el, itt volt az elsõ ellenõrzõ pont is. Innen a Babati-tavak és a templomrom mellett hosszú-hosszú egyenes rész jött. Ennek legizgalmasabb része a Margitára felvezetõ emelkedõ volt, ahol már normális erdõ nõtt, nemcsak a mindent elborító akác. Ez volt a túra legtávolabbi pontja.

Visszakanyarodva a szomszédos dombháton mentünk, de egyszer át kellett menni egy ezzel párhuzamos gerincre. Így értünk Domonyvölgybe, ahol már meg kellett állnom pihenni. Teát adtak a rendezõk, illetve fogyasztottam a hátizsákomban lévõ élelmiszerkészletbõl pár száz kalóriányit.

Az autópálya alatt elmentünk, majd rövid gyaloglás következett a 3-as út mellett. Kereszteztük az akkor éppen épülõ, de már részben kész lévõ vasútvonalat, és újra fel- illetve bementünk egy szép erdõrészletbe. Szépséghibája csak annyi volt, hogy át kellett mászni egy létrán, ami elég rozoga volt. Ugyanígy ki a másik oldalon, de ott már jobb volt a létra. A Sissy-pihenõnél ládáztam, és nemsokára a Juharos aljában lévõ ellenõrzõ pontra érkeztem. Újabb rövid, leülésmentes pihenõ következett. Éreztem már a talpam a bakancsban, de egyáltalán nem volt vészes.

A Juharosra felvezetõ emelkedõt sem éreztem annyira durvának, máskor a túra vége felé jobban le szoktak az ilyenek lassítani. Igaz, a másik oldalán a lejtõ durvábbnak bizonyult, meg is feküdtem egyszer. A térdem kicsit sajgott, mert arra estem, a kezem meg tiszta sár lett. Leérve már Gödöllõ szélén voltam, Máriabesnyõn volt egy kis emelkedõ, meg jobbra-balra kellett kanyarogni a kis utcákon, úgyhogy figyelni kellett, nehogy elmenjen az ember más felé. Egyszer sikerült, de nem mentem vissza a lejtõn, inkább pár utcával késõbb fordultam be.

Végül 8 óra alatt sikerült teljesíteni a túrát, amivel meg voltam elégedve. Még akkor is, ha nem egy ütõs börzsönyi tereprõl van szó. És ami a lényeg, hogy el voltam már fáradva ugyan, és jól esett célba érni, de még egy 10 km-t azért éreztem még a lábaimban.