Remeterét-Abaliget

Most Remeterétrõl indultam, itt hagytam abba a DDK-t legutóbb. Bõven volt idõm, így legalább nem kellett rohannom, mint a múltkor, amikor itt szálltam fel a buszra. Nem is fáradtam el annyira, mint akkor, és az emelkedõket is könnyebben vettem, annak ellenére, hogy úgy éreztem, a táskám is nehezebb volt most.

Rögtön emelkedõvel kezdõdött a túra, fel a Rózsa-hegyre, illetve a hegy oldalába, mert a kék sáv nem megy fel a tetejére. Széles szekérúton vitt az út, mellette szederbokrok nõttek. Most kellemesebb oldalukat mutatták a bokrok, nem voltak útban a szúrós ágak, és már érett a szeder. Nem a kartam sokat enni, de azért minden bokorról szedtem pár szemet. Alig fél óra múlva el is értem a Patacsi-mezõt, itt kellett ragasztani az elsõ nyalókát.

A térkép szerint innen elég sokat kell felfelé menni, egészen a Jakab-hegyig, és néhol sûrûek a szintvonalak, ami meredek emelkedõket sejtet. A valóságban nem volt annyira vészes a helyzet, mint gondoltam, igaz egyszer meg is álltam a száraz Fenyves-forrásnál fényképezni és pihenni. Pár száz méter emelkedõ után el is értem a régi földvár sáncait, majd egy keskeny ösvényen- immár a hegytetõn - a pálos kolostor romjait. Van itt egy kilátó is, de oda nem mentem fel, eltántorított az az 1x1 méteres akna, amiben fel kellett volna mászni a vaslétrán. Egy Cigány-kút nevû kút is van itt, de már nem mûködik.

Érdekes látnivalók vannak errefelé, a legszebb talán a kilátás a Zsongor-kõrõl. Egy nagyobb csoport jött velem szembe, és sokan mondták, hogy mindenképp menjek ki a kilátópontra. Ha nem mondják, akkor is kimentem volna. Ez tulajdonképpen egy sziklaorom Kõvágószõlõs felett a Mecsek oldalában, és arról a fickóról nevezték el, aki a nõjével leugrott innen, nehogy török fogságba kerüljön. Az ezzel szemközti sziklaoldalban van a Sasfészek nevû kilátópont, ami a kék sávról a háromszög jelzésen közelíthetõ meg, de sokat kellett volna lefelé menni hozzá, így azt inkább kihagytam.



A DDK útvonala itt észak felé kanyarodik, és toronyiránt Abaliget felé tart. Petõcz-aknáig lejt az út, közben két forrás is van. Egyik a Pálos-kút, közvetlenül a jelzés mellett található, a másik a Bükkös-forrás, ahova egy pár száz méter hosszú KO jelzésen lehet eljutni. Petõcz-akna teljesen elhagyatott, pedig a nagy parkolóból ítélve régen nagy teherautók járhattak errefelé. Állítólag az uránbánya egyik aknája volt itt. Az én igazolófüzetem szerint még itt volt a pecsételõhely, nem pedig a Patacsi-mezõn.

Innen Abaligetig tovább lejt az út, tulajdonképpen végig erdõben, kisebb-nagyobb víznyelõket kerülgetve. Pont délre értem az abaligeti barlanghoz, akkor indult egy csoport. Mivel a vezetés 45 perc, és 3 órám volt a vonatig, bementem ezzel a csoporttal a barlangba, de elõtte bélyegeztettem a füzetbe a pénztárnál.

Mivel a csoport végén voltam, nem sokat hallottam abból, amit a vezetõ mondott. Annyira azért emlékszem, hogy volt egy kõ, ami leszakadt egy régi földrengés során, és beszorult a járatba, most ott "lóg". Ha hûtlen ember megy át alatta, akkor a legenda szerint megcsikordul, de aki hûtlen, az nem hallja ezt a hangot. Amúgy ez a Mecsek leghosszabb barlangja. Ki voltam izzadva, nem volt idõm pólót cserélni a baralngozás elõtt. Így elég hûs volt odabenn, de szerencsére nem fáztam meg. A barlangtúra után kajáltam. Pizzát és kólát, mert szeretek egészségesen tápálálkozni.

A barlangtól 5,6 km a vasútállomás. Ehhez egy nagyon kellemetlen emelkedõn át vezet az út. Nem meredek, de elég hosszú, és nincs rajta erdõ. A déli napsütésben, nagy hátizsákkal elég izzasztó feledat volt. Viszont nagyon szép a rét, a kis erdõ egy vízmosás mellett, háttérben Abaliget házaival. Ritkák erre a jelzések, de fa sincs, amire lehetett volna festeni. De a térkép alapján könnyû rátalálni a helyes útra. A domb másik oldalán vitt be az út az erdõbe, és egészen az állomásig itt kellett kanyarogni.