Salgótarján környéki forrástúrára mentünk már többedik alkalommal, de ezek a túrák eddig egyszer sem ebbe a sorozatba valók voltak, hanem csak amolyan kirándulás forrásméréssel egybevetve. Most egy újabb fás jelvényért mentünk. A hosszú táv rajtja máshol volt, kutyával azt macerásnak tartottam, így maradt a középtáv.
Salgótarján jól szét van szórva a hegyek között, tulajdonképpen a túra során nem is hagytuk el a területét. A kisebb-nagyobb telepek, városrészek között viszont jó kis erdei utak vannak. Nagy részük jelzett, mi most több jelzetlen, de szalagozással jól követhetõ ösvényeken mentünk.
Az elsõ forrásig jó sokat kellett gyalogolni, majdnem a túra feléig nem is voltak. De volt helyette szép õszi erdõ, egy jó rafkós szurdok és egy kilátó is. A szurdok Zagyvaróna és Rónafalu között volt jelzetlen úton. Magán a szurdokon nem volt kötelezõ végigmenni, inkább az alternatív utat választottuk, ami fent haladt a dombtetõn, vele párhuzamosan. Ennek az ösvénynek a felsõ része volt nehezebben járható, kapaszkodni kellett a temetõ kerítésébe, nehogy lecsússzon véletlenül az ember, illetve egy szedresen kellett átvágni. Érdekes, hogy a kutyába is belegabalyodott egy-egy inda, láttam, hogy húzza magával, de nem nyikkant meg, valszeg el sem érte a bõrtét a tüske, csak a szõrébe kapott bele,
Rónafalu felett volt a Mogyorósi-kilátó, ahova felmentem, mert valami miatt azt hittem, ott van ellenõrzõ pont. De ha már ott voltam, csináltam képeket is. Aztán Vágányt úgy kellett leimádkozni, mert a meredek lépcsõn nem mert lejönni.
Lementünk a város körüli sárga jelzésre, és annak egyik kanyarulatában meg is leltük az elsõ forrást, a Gortva-patak forrását. Nincs kiépítve, csak úgy folyik ki a víz a földbõl. Ahol az útban van egy kanyar, az egy árok kezdete, ebben ered a patak. Rögtön nagy az esése fakadás után, úgyhogy szembetûnõ, ahogy öklik ki a víz a földbõl. Elég rozsdás a meder, valószínûleg durván vasas.
Továbbmenve a jelzésen egy csomópont után újra szalagozást követtünk a Medves fennsíkján a jelzett úttól a határ felé. Itt van egy árkokkal tagolt lejtõs rész, ahol már erdõ van, és itt fakad az
Ickós-kút. Nem akartam piszkálni az ún. ajtót a kúton, mert félõ volt, hogy szétdõl az egész. Ezután visszatértünk a turistaútra, és irány Somoskõ. Magába a faluba nem mentünk be, hanem a körülötte elvezetõ zöld jelzésen közelítettük meg a Losonczy Anna-forrást. Folyt, de sajnos nem a csövön, hanem a foglalás mellett. Mivel kellett a víz, innen engedtem egy keveset, nem nagyon fért alá a palack.
A Bukovinszki-forrás viszont rendesen folyt, de mivel felette pár méterrel telibeszarta valaki a bokor tövét, valahogy nem volt gusztusom inni belõle. Nem messze az itiner ajánlott egy kis kitérõt egy
bányatóhoz, amit meg is látogattunk. Vágány nagyon érdeklõdött, de nem ment bele, csak egy kicsit belecsúszott az algás kövekrõl. A kilátóhoz nem mentünk fel, hanem mentünk tovább, amerre a szalagok voltak. Több bányaudvar felett haladt el az ösvény, amin tanösvény jelzés szerepelt. Ezt követve lyukadtunk ki Eresztvényben, ahol tömeg volt. Pedig már kezdtem kicsit fáradni, egy kávé határozottan jó lett volna, de nem volt kedvem kivárni. A Bodzás (Bodzfás?)-forrás úgyis itt van nem messze, az rendesen folyik, és kajáztató ellenõrzõ pont is lesz ott.
Ez így is volt, de addigra eléggé szarul lettem, jól esett a kaja meg a pihenés, még akkor is ha nem ültem le, és folyton arra kellett figyelni, hogy a kutya ne kuncsorogjon másnál. És persze a friss forrásvíz is kellett már. A hosszútáv innen még tesz egy nagy kanyart a Karancsra, az most rohadtul nem hiányzott. Nekünk már csak kvázi le kellett gyalogolni a célba, de elõtte még útba ejtettük a Nándor-forrást. Ez nagyon jó helyen van. Meredek szurdok, benne patakkal, maga forrás a partfalba van beleépítve, egy csövön jön ki a víz egyenesen a patakba. Pár kidõlt bükkfán is át kellett mázni.
Azt hiszem ezzel a túrával sikerült kimaxolni Salgótarján keleti oldalán lévõ forrásokat. Még a Zagyva-forrás meg a Petõfi-forrás belefért volna, de akkor nagy vargabetûket kellett volna tenni. Azokat a rövidtáv érintette.