Mecsek

A múltkor nem sikerült elmennem Óbányára, mert a zivatar közbeszólt. Most viszont nem kellett ilyesmitõl tartani, úgyhogy ismét nekivágtam, de másik útvonalon. Ugyanarra mentem le a Hármas-hegyrúl, mint júniusban, de aztán nem a Zengõre vezetõ turistaútra kanyarodtam ré, hanem Püspökszentlászlóra mentem. Most nem volt ködös hajnal. Szépen sütött a nap, és már dél is elmúlt mire elindultam. Talán ezért, kicsit fáradtabbnak is éreztem magam, lassan teltek a kilométerek. A legnagyobb melegben érkeztem Püspökszentlászlóra, napsütésben mentem fel a faluba vezetõ emelkedõn.

A falu végében lévõ Hettey-forrás nem mûködött, viszont a 100 m-rel feljebb lévõ Diós-kút igen. Pedig ezt úgy jelöli a térkép, mint idõszakos forrást. Egy húzásra megittam fél litert, és az sem volt elég. Az otthonról hozott áasávnyvíz is hideg volt még, ráadásul kellemesen szénsavas, de úgy voltam vele, hogy ha van más vízforrás, akkor inkább azt iszom, az ásványvíz jó lesz ínségesebb idõkre is, és az inkább iható langyosan is. Megmérem a forrást, és tovább mentem felfelé. Rövidesen rátértem a Kisújbánya és Püspökszentlászló között a gerincen futó zöld jelzésre, majd ugyanarra, mint 2 hónapja, ismét lementem Kisújbányára. Viszont most Óbánya felé kanyarodtam a fokozottan védett Óbányai-völgybe. Régen jártam itt még a DDK keretében, akkor még nem volt digitális fényképezõm, így csak pár kép készült. Rögtön megmértem a Bodzás-forrást, aminek orrán-száján dõl ki a víz. Még a foglalat mellett is folyik legalább annyi mennyiség, mint a kifolyón. Rögtön utána van a ferde-vízesés, és a Csepegõ-szikla. Egy csomó érdekes sziklaképzõdményt lehet fotózni a völgyben. Van egy friss, 2009-ben foglalt forrás is, ami nagy pici, és úgy látszik, hogy csak csörgedezik, pedig sokkal több a vízhozama, mint a Diós-kútnak. Tényleg nagyon kicsi, alig fél méter magas, de szépen meg van csinálva. A mellette futó turistaútról is nehéz észrevenni. Észre se vettem volna, ha nem hívják rá fel a figyelmemet.

A völgy óbányai bejáratánál pisztrángos tavak is vannak. Igaz, most nincs bennük víz. A faluban ebédeltem tegnapi sajtos kiflit. Elfelejtettem a pénztárcámat áttenni a másik táskámból, most pénz és iratok nélkül jöttem el. Így nem tudtam kocsmázni, se kajálni a faluban normális kaját. Óbánya sváb falunak tûnik, sok ház üdülõként funkcionál. Kevés busz jön ide be, hétközben talán csak napi 4-5.

Eddig nem volt sok emelkedõ, hiszen kapásból 600 méter magasról indultam. Most viszont el kell indulni visszafelé. Eredetileg úgy terveztem, hogy Mecseknádasdig megyek, és onnan visszabuszozok. De nagyon sokáig tartott volna az átszállás miatt, és akkor is fel kellett volna gyalogolnom a hegyre. Jobban járok, ha végig gyalog megyek vissza. Átmentem a Réka-völgybe, ami az Óbányaival párhuzamos, és attól délebbre van. Ezen mentem visszafelé a Hármas-hegy irányába, lassan emelkedve. Sok légy, vagy muslinca, vagy mittudomén milyen rovar döngött körül. Különösen akkor, amikor megálltam az Etelka-forrást megmérni. De szerencsére nem csíptek, csak inni akartak az izzadtságomból vagy a szemembõl. Ha nem legyeztem magam, rögtön beleszállt valamelyik a szemembe, ahol aztán el is halálozott, mikor kidörgöltem belõle. Ez ma már a negyedik forrás volt, el is fogyott az egyik fiola, amivel az összkeménységet mértem volna. És még egy hátravolt.

Közvetlenül a Zengõ alatt mentem el, annak északi, meredekebb oldalánál. Mégsem láttam a hegybõl semmit az erdõ miatt. Egy kis aszfaltos szakasz is volt, ahol a jelzések is eltûntek. Nem tudtam mire vélni a dolgot, eddig semmi gond nem volt a jelzéssel. Aztán láttam, hogy egy másik úton megy a turistaút a mûúttal párhuzamosan, ott vannak jelek a fán. 500 méter magasan voltam, de le kellett menni 400 alá Psüpökszentlászlóra, és onnan fel a 602 m magas Hármas-hegyre. Pont a végén van a legrohadtabb szintemelkedés. Még elõtte a Korosma-forrást is meglátogattam, de az nem igazi forrás. Inkább vaddisznók dagonyája.

A Hármas-hegyen sok az erdészeti út, amin csak nagy gépek tudnak járni, ritkás az erdõ, aljnövényzet meg csak ott van, ahol kidõlt egy-egy fa és belesütött a nap. A sok út között eltévesztettem, hogy melyiken jöttem le. Akkor egyértelmû volt, most visszafeé nem. Ott volt nálam ugyan GPS, de gyenge volt a jel az erdõben, össze-vissza mutatott. Amikor rájöttem, hogy nem jó helyen vagyok, akkor meg már nem fordultam vissza, ha már a meredek emelkedõn egy csomót jöttem felfelé. egy völgyben haladtam, és nagyon törmelékes, kavicsos volt a talaj. És rohadt meredek! Próbáltam jobbra tartani, átmentem egy kis gerincen, és végül is rátaláltam arra az útra, amit lefelé is mentem. Rövidesen a csúcsra vezetõ aszfaltút is meglett, csak azon aggódtam, hogy ne legyen bennem kullancs. Egy kollégám Lyme-kóros kullancsot is összeszedett itt. Ezután a csúcstámadás után a toronyban lévõ, amúgy rohadt meredek lépcsõ szinte síkvidéki sétának tûnt.