Nyár derekán tudtuk lenyaralni azokat a foglalásainkat, amik tavaszról halasztódtak el a járvány miatt. Ezek közül az egyik az õrségi volt, amit nagyobbrészt ddk-zásra, kisebb részt a környéken való körbenézésre szántunk. 4 túranap volt, ami alatt bejártuk az DDK õrségi részét Molnaszecsõdtõl Szentgyörgyvölgyig. Nem folytonosan csináltuk meg az egyes szakaszokat, hanem ahogy a buszmenetrend engedte.
Elsõ napra egy majdnem 20 kilométeres szakasz jutott Magyarszombatfától Õriszentpéterig. Elõzõ héten voltunk a Cserehátban az OKT-n, kvázi onnan jöttünk ide az ország másik végébe. Rögtön szembeötlött valami furcsaság. Mégpedig, hogy erre vannak erdõk. Méghozzá normális erdõk, nem akácosok, bozótosok, hanem öreg tölgyesek, fenyvesek. Persze vannak rétek is, méghozzá nem is kevés, ami amolyan õrségi specialitás.
Második napunk jóval durvábbra sikerült, ez már 30 km volt, és a szállásunktól ez esett a legtávolabbra. Iváncról mentünk Molnaszecsõdig. Jó kis kánikula ígérkezett, de a többi naphoz képest ez volt a legkevésbé durva, így ezt választottuk arra a részre, ahol a legtöbb az aszfalt és legkevesebb az erdõ. Emiatt jó korán indultunk, 6 körül szálltunk fel a buszra. Sok-sok dombon mentünk át, de az út kb 30 %-a aszfalton vezetett. Félút elõtt, Nádasdon ültünk le pihenni, de akkor kezdõdött a legmelegebb idõszak. Nagymizdó elõtt egy buszmegállóban szintén leültünk, ami - utólag legalábbis - életmentõ volt. A rákövetkezõ falvakban nem találtunk ilyen jó ücsörgõhelyet, a pecsételõhelyen a kocsma zárva volt napközben. A vége volt a legdurvább: a
Rába árterében végig a tûzõ napon. A faluba beérve láttuk, hogy a fõúton elmegy a busz, de ha azt el akartuk volna érni, abból durva darabolás lett volna.
Pihenõnap után mentünk vissza Iváncra, ahonnan most a másik irányba, Õriszentpéter felé indultunk el. Ez kicsivel rövidebb volt, mint az elõzõ, csak 27 km, de több volt az erdõ, így egy fokkal elviselhetõbb volt a meleg. Gyorsan átértünk Hegyhátszentmártonba, a szomszéd faluba, ahol a falu végi istállóknál megtámadtak a böglyök. A szúnyogriasztó rájuk hatástalan. Gondoltuk, ha eltávolodunk a falutól eltûnnek. És így is lett. Majd rövidesen újra elõjöttek, pedig ekkor már távol voltunk minden lakott területtõl. Csak legyezve, és egymást ütögetve tudtunk haladni. Észrevettük, hogy az elõl haladóra jobban mennek, így én mentem elõl. Zsófi meg ütögette a seggemet meg a hátamat. A legtöbben a Lugosi-réten voltak, százasával rajzottak körül. Ehhez képest kevés csípést kaptunk, köszönhetõen a folyamatos hessegetésnek és csapkodásnak. A rét amúgy biztos szép meg fokozottan védett, kár, hogy nem láttunk belõle semmit. Kondorfán ért véget a rémálom, ott leültünk a kocsma mellett, ittunk egy kólát. Nagyon gyorsan ideértünk, kb. félúton voltunk. Innen egy dombháton átjutva értünk Szalafõre, majd onnan aszfaltúton és a Zala partján értük el Õriszentpétert, közben betértünk egy
Árpád kori templomba is.
Utolsó nap Szentgyörgyvölgyrõl mentünk Magyarszombatfára. A busz hamarabb letett minket, minthogy kinyitott volna a kocsma, egy negyedórát kellett várni a nyitásra. Utána viszont elindultunk, és fenyvesek, illetve õrségi réteken át jutottunk Velemérre, ahol megnéztünk még egy Árpád kori templomot. De csak kívülrõl tudtunk, mert zárva volt. Itt is jöttek a böglyök, amikbõl már kurvára elegünk volt, de szerencsére pár darab zümmögött csak körülöttünk. Gyorsan végigértünk a 13 km-en, igazából pihenõ nélkül végigmentünk.