KDP Zirc-Eplény

Még tavasszal megvettük a KDP-füzetet, és ahogy lehetett szállást foglalni, és idõnk is engedte el is mentünk Bakonybélbe, innen közelítettük meg a különbözõ indulási helyeket. A cél az volt, hogy a KDP eleje Zirctõl legalább Eplényig meglegyen, de az idõjárás függvényében még akár további szakasz legyaloglását sem zártuk ki. Akkoriban elég szeszélyes, hûvös, gyakran csapadékos, zivataros idõ volt. Ezért nem is a Cuha-völgyben kezdtünk, látatlanban nem akartam oda menni az esõs idõszak után.

***

Így kerültünk Hárskútra, az 500 m magasan, egy fennsíkon fekvõ bakonyi faluba. Innen indult elsõ túránk, amit rögtön egy kis kitérõvel indítottunk az Esztergáli-forráshoz. A falu mellett van, nem sok kitérõt kell tenni a pirosról, és mellesleg láda is van ott. A jelzésre visszatérve megmásztuk a Borzas-heget, aminek a tetejét leírtották, és messze el lehetett látni. A Kab-hegy mögött kikandikáltak a Tapolcai-medence tanúhegyei. Leérve a hegyrõl már csak én mentem el a Borzas-hegyi barlang ládájához, Zsófi megvárt az elágazóban. Ezt követte a Papod 640 m magas csúcsa, ahol természetesen csak én mentem fel a kilátóba. Elég erõs volt a szél, Zsófi úgyis visszafordult volna a második emeletrõl, ahol már lehetett érezni a torony ingását. A kilátóból már jobb szögben lehetett látni a Badacsonyt, de a Somló is idelátszott.

A KDP füzet eredeti térképén innen kvázi egyenesen visz az út az eplényi vasútállomáshoz. Az új jelzés tesz egy nagyobb kört, ami mellesleg nem hátrány, mivel nagyon szép arrafelé az erdõ. Teli van vadcseresznyével, amit valószínûleg észre sem vettünk volna, ha nem ebben az idõszakban jövünk. A vaddisznók is eszegették, észre sem vettek minket, pedig integettem is nekik. Az út közepén békésen legelésztek, csak akkor álltak arrébb, amikor elkezdtünk tapsolva feléjük indulni. A két nagyot 4-5 pici is követte, de egyikük eléggé lemaradt. Csak akkor vettem észre, amikor kb. 1 méterre megközelítettem. Akkor ugrott be röfögve a bokrok közé. Jó hosszúnak tûnõ menetelés után értünk ki az eplényi országútra, amin dél felé fordultunk, és elértük a vasútállomást. Nem tudom, miért erre hozták az útvonalat, kb. ugyanilyen távolságra volt a falu is, ugyanannyit kellett volna menni az országúton. Ráadásul a faluban van a bélyegzõhely is. Az állomást szerintem csak a szolgálatban lévõ vasutas használja fel és leszállás céljából. Hiába megy át a falun a vonat, nem sikerült ott megállót építeni neki, helyette 2-3 km-rel arrébb. Könnyebb rakodni, és a vasútépítés idején ez volt a fõbb cél. De az már azért elég régen volt...

Egy hiányjel alakú útvonalon mentünk be tehát a faluba, pecsételtünk, és ezzel teljesítettük a KDP elsõ szakaszát. A hosszú ücsörgés után a nem túl hosszú táv is fárasztó volt kicsit. Akkor még nem tudtuk, de ez lett a legnagyobb szintkülönbségû túránk ez alatt a hét alatt.

***

Második nap is Hárskútról indultunk, de most az ellenkezõ irányba. Bakonybélbõl macerás eljutni ide busszal, ezért kocsival jöttünk, amit ott is hagytunk egy napra. A ma nap célja a Gerence-völgy volt, ahol az Odvaskõ Hotel-nél van a bélyegzõ, és a napi pár busz egyikével vissza tudunk menni Bakonybélbe. A mai nap során igazából egy jó nagy kerülõvel megkerültünk Bakonybélt.

Hosszú erdõ nélküli szakasszal indult a túra, ami elég unalmas is volt. Mivel elõzõ nap összeszedtünk pár kisállatot a bozótosban, most befújtuk magunkat. Hátha ez elriasztja õket. A Ráktanya majd az Augusztin-tanya következett, utóbbinál bélyegezni is kellett. Ezek amúgy kulcsosházak, és elég jók azoknak, akik szeretnek a világtól távol éjszakázni. Amúgy a bélyegzõk itt is egy fazonra mennek, mint az OKT esetében, csak sörnyitó alakúak, és nem a helyszín van beléjük írva, hanem egy kód, amibõl azért ki lehet találni, hogy honnan vannak. A pecsétek tartókája gyanúsan a régi kéktúrás pecsétek tartójára hajaz, csak most nem fehér-kék-fehér színû, hanem piros bélyegzõjel van rájuk festve. A füzet viszont nem tetszik. Olyan <>, fényes papírra van nyomtatva, amire ha rábélyegzünk, az akkor is elkenõdik, ha már megszáradt. A szakaszok távolságadata pedig egész kilométerre van kerekítve, ami szintén nem szerencsés egy gyalogos túránál.

Augusztin-tanya után jött a bozótos, ami Zsófinak a hónalját csiklandozta, de szerencsére csak kisebb foltokban tartalmazott csalánt meg hasonló gonosz növényeket. Nem volt hosszú ez a rész, a Középsõ-Hajagra felfelé már szép bükkerdõben mentünk. A piros jel nem visz fel teljesen a csúcsra, de egy láda miatt elmentem oda. Zsófi megvárt, leült egy fatörzsre, evett meg olvasgatta a térképet. Hosszú lejtõ következett, mi határozottan a szerencsésebb oldalról jöttünk fel a hegyre. Ami nem volt nehéz, mivel ugye Hárskút falu is kapásból 500 m magasan van. A Hajagot elhagyva sorra jöttek a kisebb-nagyobb bakonyi tisztások, itt is legelészett két vaddisznó, de most egy becsatlakozó úton. Amúgy emberrel eddig nem találkoztunk: hétköznap volt, ezt nem járják annyian, mint a kéket. Itt jött szembe két túrázó, meg két terepjárós erdész ijesztett ránk, mert halkan jöttek mögöttünk az autóval.

Kétszer tévesztettük el az utat. Elõször nem figyeltük, hogy át van festve a jelzés ahhoz képest, ami a GPS-ben volt, egyszer pedig nemes egyszerûséggel kettévált a jelzés. Utóbbi a Tiszta-víz forrás elágazója elõtt volt, ahova nem mentünk be, túl hosszúnak találtuk a kitérõt. A Pápavár alja nevû pecsételõhely innen már nem volt messze, de sajnos jó hosszú, napos szakaszon kellett elmenni hozzá. A tegnapi felhõs idõ tovaszállt, kisütött a nap, de szerencsére fújt az erõs északi szél. Ez néha elég gázos volt, mert vészesen recsegtek a fák. De a szeles idõ legalább nem kedvezett a szúnyogoknak. Eddig egy darabot nem láttunk.

Bélyegzés után egy rövid szakaszon az OKT-vel együtt mentünk, majd mi továbbhaladtunk az erdészeti úton. Ez elég kényelmes volt, de aztán átmentünk egy sokkal jobbra. A régi kisvasút nyomvonalára, ami a Pápavár oldalában kanyargott. Ennek elõnye, hogy szintben halad, legalábbis nincs sok meredély, viszont cserébe sokat kanyargózik. De láttunk bevágást, mentünk magas töltésen, egy helyen még rövidke híd is volt, de mostanra már csak a kõbõl épült hídfõ maradt meg. Zsófi már régóta le akart volna ülni, de kiépített pihenõ sehol nem volt. Nekem is jól esett volna már, ezért egy kidõlt fát választottunk, ahol elköltöttük az uzsonnánkat.

Semmi jó nem tart örökké, elhagytuk a kisvasút nyomvonalát, és egy szélvédett erdei tó mellett megkaptuk a régen várt szúnyogokat is. Meg mellé egy kis csalánrengeteg, plusz egyéb dzsindzsás rész, de szerencsére már közel volt a cél. Nem is kellett sokat várni a buszra. A reggeli fújás mostanra nem sokat ért, a sûrûbb és magasabb aljnövényzetbõl ismét kerültek ránk kullancsok, pedig engem nem igazán szeretnek. Ráadásul akkorák, mint egy mákszem, hiába meresztem a szemem, nem tudom eldönteni, hogy kullancs vagy koszdarab. Hacsak nem mászik...

***

Harmadik nap az autóhoz mentünk vissza, de nem kerülõvel, hanem a legrövidebb úton. Közben útba ejtettünk egy fasza szurdokot is. A Szentkút felé hagytuk el a falut, majd a piros négyzet jelzésen a Fehér-kõ-árkon mentünk felfelé. Félúton viszont ezt elhagytuk, és a Szökrényes-kõ-árokban folytattuk utunkat, ami ennek egy oldalága. A papírtérkép nem, a GPS tanösvény jelzést mutatott errefelé, amibõl láttunk is kettõt. Amúgy nem volt nehéz követni az árkot, gyakorlatilag a mederben kellett menni, ami most száraz volt. Illetve a felsõ részen csordogált benne némi víz. Pár helyen a bedõlt fákat kellett kerülgetni, de egész jól járható volt a szurdok. Zsófinak nem tetszett, õ mondjuk nehezebben kelt át a kidõlt fákon is. És a cipõ nyomta a lábujját. A legfelsõ részen aztán el kellett hagynunk az árkot, mert eléggé összeszûkült, és sok volt a bedõlt fa. Ki lehetett menni oldalra, majd megint csak a sûrû, de szerencsére nem csalános aljnövényzetes részen át toronyiránt, amerre a GPS a murvás utat mutatta. Kiérve megint kullancssöprés, fújkálás következett, és láss csodát!: emberrel is találkoztunk egy biciklis képében.

Késõbb Zsófi kiszúrta, hogy a papírtérkép nem jelöl ide jelzést, amit elhallgattam elõle. Azt is csak a leírás olvasásakor tudja meg, hogy a GPS térképe (tuhu) viszont a Nehezen járható! feliratot írta az árok neve mellé. De végtére is, túléltük.

Ezzel fel is értünk a Hajag északi részére, ami Felsõ-Hajag néven szerepel a térképeken. Tegnap jártunk erre, így most nem a piros jelzésen, hanem a már sokszor szidalmazott tanösvény jelzésen mentünk tovább, és egy tanya érintésével jutottunk ki arra az útra, ami Hárskútra visz. Ezen ma sem volt több fa, ellenben már melegebb volt, és 11 óra lehetett. A napsütésben bevánszorogtunk a faluba, majd az elsõ utunk a gyógyszertárba vezetett, mivel leégés elleni cuccot nem hoztunk otthonról.

***

Negyedik nap várt ránk a Kõris-hegy, a Bakony legmagasabb hegye, méghozzá egy vinyei indulással. Ez elõrevetítette, hogy ma emberekkel is fogunk találkozni, mert ezek azért népszerûbb helyek, mint mondjuk a Szökrényes-kõ-árok. Vinyére vonattal mentünk, ahonnan láttuk, hogy nincs sok víz a patakban, sokan túráznak, így másnapra beterveztük egy Cuha-völgyi túrát is.

Vinyén elmentünk a büfébe egy kávéra, majd elindultunk az aszfalton Fenyõfõ felé. Még a falu elõtt letértünk egy homokos útra, ez vitt egyre közelebb a Kõris-hegy felé. De nagyon nem akart emelkedni az út, az majd csak 500 m felett következett be. Ott kezdett meredekké válni az ösvény. Jó meleg lett így a negyedik napra, de szerencsére volt elég vizünk. Közben kezdtem azon gondolkodni, hogy azért vagyok szarul, mert nem ettem, vagy egyszerûen csak szomjas vagyok. Egy kis víz átmenetileg megoldotta a problémát.

A csúcs alatt közvetlenül összetalálkoztunk a kék jelzéssel, és immár együtt mentünk fel a kilátóhoz, ahol egy nagy iskoláscsoport pihent. Leültünk egy szabad asztalhoz, felzabáltam a Zircen vett péksütit, majd felmentem a kilátóba, és még ládáztam is egyet. Lefelé menet szembesültünk azzal, hogy a hegy legjobb oldalán jöttünk fel, mivel innen a Gerence-völgy felé jóval nagyobb szintet kell leküzdeni, de az lefelé határozottan kényelmesebb volt. Az már világosan látszódott, hogy simán elérjük a buszt, ezért egy kitérõt is tettünk az Odvaskõi-barlanghoz. Levánszorogtunk mind a 200 lépcsõn, még pár méter, és ott is voltunk a szállónál. Egy óránk volt a buszig, de azt nem vártuk meg, inkább begyalogoltunk a Gerence-patak mellett a faluba. Már érzõdött, hogy ez a negyedik nap, Zsófi is hamarabb elfáradt, én megint kezdtem szarul lenni. De megérte, 3 perccel a busz elõtt érkeztünk Bakonybélbe.

***

Utolsó nap zártuk be a kvázikört, beértünk a piros kezdõpontjára, Zircre. Vinyérõl mentünk a Cuha-völgyben felfelé. A gázlók teljesen jól járhatóak voltak, már jóval több volt a túrázó, és a biciklis is. Maga a völgy jóval szélesebb, mint az eddigi bakonyi szurdokok, ahol voltunk. Elfér benne egy szélesebb patak, vasútvonal viaduktokkal, alagutakkal, és a gyalogút is van annyira széles, hogy kényelmesen elég a gyalogos csoportoknak és a bicikliseknek is. Porva-Csesznek megállóig tart a legjobb része, onnan továbbra is a vasút mellett haladunk, de már szélesedid a völgy, és nincsenek annyira közel a sziklaszirtek sem.

Kardosrét után pedig végkép kiérünk a völgybõl, és a tomboló hõségben mentünk be Zircre. Igazából a két végpont, amit most megettünk Zirc és Eplény kb. 5 km-re van egymástól, de mi csináltunk belõle 75-öt.