Drégelyvár kirándulás

Újévkor kicsit késõbbi indulást engedélyeztünk magunknak, 10-kor beszéltük meg a találkozót Nagyorosziban Drégelyvár állomáson. Kivételesen krichard is eljött, mert járványbiztos túrát terveztünk: nem kell buszozni, vonatozni, körtúra, nem kell beszállni egymás kocsijába se. A cél a Drégelyi vár volt a piros jelzésen, majd egy kicsit a Nagy-völgy felsõ részén is sétálunk egy kicsit.

Átkelve a síneken rögtön megtorpantunk, szembetaláltuk magunkat ugyanis a mocskosul sáros úttal, aminek a két szélén tüskés bozót foglalt helyet. Átküzdöttük magunkat, a bokorzat véget ért hamar, de a sár konstans ott maradt. Száz métert se tettünk meg, már beleálltam bokáig. De úgy, hogy alig tudtam kimozgatni. Juhinak beletörött a sárba a túrabotja. Sejtettük, hogy lesz, sár, de erre azért nem gondoltunk. Nagyon lelassított az állandó útkeresés, mert azért próbáltunk szárazabb részeket keresni több-kevesebb sikerrel. Szerencsére nem idõre mentünk. Egy idõ után inkább bementünk az erdõbe, és a gyanúsan szabályosan növõ fák között mentünk.

Az út lassan, de biztosan emelkedett, de nem volt nagyon megterhelõ. Egy rövid meredekebb rész volt, ott viszont nem volt sáros. Vagy lefolyt a víz a meredekebbrõl, vagy itt már nem járták össze az erdészeti gépek az utat. A vár alatt megjelentek a ködfoszlányok, és mire felértünk a várba, ahol kilátás is lett volna, mindent beborított a köd. Kilátás híján a szilveszteri süti maradékát tettük az arcunkba, és eldöntöttük, hogy ugorjon inkább a tervezett túra hátralévõ része, inkább kisebb kerülõvel menjünk vissza a kocsihoz.

Így lementünk a közeli parkolóhoz, és az aszfaltos úton mentünk Pénzásásig. Ezen egész jól tudtunk haladni, már-már el is feledkeztünk, hogy mi vár ránk, hiszen a túra utolsó kilométere megegyezett az elsõvel, ami ugyebár a legsárosabb is volt egyben. De mese nincs, újra kellett járni, majd a célban igyekeztük valahogy elkülöníteni a sáros cipõt és karmazsint a többi cucctól.