Ismét egy jó hosszú alföldi túrát néztem ki, de most jobban odafigyeltem, hogy melyik cipõben jövök el.
Hajóson ugyanúgy kezdõdött, mint a múltkor. Lementem a Dunavölgyi-fõcsatorna partjára, ahol most jobbra kanyarodtam, és ennek a
partján mentem egészen a következõ faluig, ami Császártöltés volt. Az itteni bélyegzõ rafkós módon nem a faluban van, hanem attól jóval távolabb. Ez fontos, ha valaki a kilométereket számolja, és mondjuk itt akarja befejezni a túrát. A falut elhagyva letértem a jelzésrõl, hogy megkeressek egy ládát a Szamár-völgyben. Pontosabban annak tetején, ahova - alföld ide vagy oda - elég meredek út vitt fel, cserébe nagyon jó kilátás van innen.
A császártöltési bélyegzõ elõtt tértem vissza a kékre, majd folytatódott a homokozás. Derékszögû kanyarokat tettem, miközben a fenyves, nyírjes, füves puszta és a megmûvelt földek váltakoztak. Így értem Kéleshalomra, ahol a buszmegállóban leültem egy kicsit pihenni, kajálni. Ezután végtelen egyenesek következtek kevés kanyarral. Ezt törte meg a kitérõm egy újabb ládához, ami megmutatta az igazi
homokbuckákat is. GPS nélkül el is tévedtem volna közöttük.
Egy meglehetõsen hûvös május vége volt, most is felhõs volt az ég. Szerencsére, mert az út ezen részén kevesebb volt az erdõ. A Pici Paci-tanyára érve már sütött a nap, kezdett meleg is lenni. A tanya területén át kellett menni, pecsételni, és figyelni arra, hogy becsukjam magam mögött a kaput. Ott is kellett pihennem, de innen már kevesebb, mint 1 óra a cél. Idõm bõven volt az utolsó buszig, de most már nem bírtam lassabban menni. A kitérõkkel a vége majdnem 40 km lett, amitõl azért már el vagyok szokva.