Az OKT balaton-felvidéki szakaszát terveztük be, illetve annak annyi részét, amennyit meg tudunk csinálni. Öt napot töltöttünk el itt, és az ahogy esik úgy puffan elve szerint túráztunk. Mivel egyikõnk sem lakik túlságosan messze innen, nem törtük magunkat, hogy annyit túrázzunk, amennyit csak lehetséges, hiszen könnyebben vissza tudunk ide jönni, mint mondjuk Borsod távoli részeire. Másik ok, hogy durva hõhullám nézett ki erre a pár napra, ami lelassít mindkettõnket, de Zsófit különösen érzékenyen érinti.
Ez volt a legelsõ túranap, otthonról indultunk hajnalban. Ekkor még nyoma sem volt a kánikulának, sõt, az elvonuló front által éjjel ledobott tócsákat kerülgettük. Nagyvázsonyban a várat felújítják/újraépítik, így oda nem mentünk be. Pecsételés, macskasimogatás után elhagytuk a falut, és belementünk az erdõbe. Itt rögtön meg is néztük a kolostorromokat, majd kicsivel távolabb a Kinizsi-forrásnál is csináltam pár fotót.
A Csicsói erdészháznál volt egy kis esõbeálló, ott leültünk cseresznyét zabálni, majd letértünk a kékrõl, és egy tanösvényen mentünk pár hurkot, hogy pár km múlva újra elérjük követendõ jelzésünket. Pár kilométert sétáltunk a ligetes balaton-felvidéki tájon, ahol a Balatont is megpillantottuk, majd egy völgybe letérve beértünk Balatonhenyére. Itt is pihentünk egy kerítés mellett, és élelmiszert tettünk arcunkba.
Volt egy kis terelés, amit elõzõ héten jelöltek ki, így már nagyobb kerülõvel mentünk fel a szemközti dombtetõre. Ezen a magaslaton magasodik az Eötvös-kilátó, csak éppen az ellenkezõ oldalán, ahonnan remek kilátás nyílik a Káli-medencére és a tanúhegyekre is. Zsófi iszonyodik a tértõl, így õ élõben nem élvezhette a kilátást, cserébe elaludt a padon ülve, amíg én fent voltam.
Innen már csak le kellett menni a kezdetben meredek, majd a nyaralók között ellaposodó lejtõn, és meg is érkeztünk Szentbékkállára. Itt már sütött a nap, és a hajnali esõ miatt jó fülledt idõ kerekedett a végére.