AK: Kunfehértó-Zákányszék

Úgy alakult, hogy lett egy 66 km-es lyuk az Alföldi Kéktúra teljesítésben a bácskai és nyugat-csongrádi részen. Ezt akartam eltûntetni, összekötni a már meglévõ részeket, és egyben befejezni Bács-Kiskun megyét és a Duna-Tisza közét is. Még októberben kellett volna elmenni, de akkor nem jött össze, csak december elején. Amivel nem az a fõ baj, hogy általában hidegebb van, hanem, hogy rövidebbek a nappalok. Két részletben így ezt nem tudtam/akartam megcsinálni, fõként, hogy azért a menetrendhez is igazodni kellett. Így 3 nap lett belõle, kettõ rövidebb és egy hosszabb.

Elsõ nap a lett legrövidebb, akkor utaztam le éjszakázás után. Zákányszéken pont elértem a Ruzsára tartó buszt, amivel el is mentem, és visszagyalogoltam. Aztán bélyegzés után rossz irányba indultam el! Még jó, hogy ránéztem egy sarok után a GPS-re, délre mentem észak helyett. Bár tény, hogy Zákányszék délkeletre van, de az ellenkezõ irányba kell elindulni.

Elkezdtem hát tapodni a homokot, ami az elmúlt napok esõzése során megázott, de egyáltalán nem volt sár vagy víz, minden cseppet elnyelt a talaj. De hát a homok már csak ilyen. Nagyjából félúton volt Ruzsa, Vágó buszmegálló, ami a falu külterületén van, tulajdonképpen egy nagyobb tanyacsoporthoz van leágazó itt. De kvázi a semmi közepén. Ezért is volt meglepõ, amikor a megállóban egy vaskos török nyelvû Montesquieu könyv hevert a padon. Vajon hogy került ez ide?

Öregcsorva felé ment az aszfaltozott út, de én nem mentem el odáig rajta. Amikor elkanyarodott, tovább mentem egyenesen Zákányszék felé. Már dél elmúlt, éhes lettem. Elõvettem egy szendvicset, kiszedtem a hevenyészett alufóliából, amit visszadobtam a táskámba. Táska behúz, visszarak a hátra. Már majdnem beleharaptam, amikor észrevettem, hogy nincs meg a szendvics teteje. Visszanéztem, mert közben ugye haladtam. A kenyér ott hevert a homokban, de az most már valami kisállaté lesz. Szerencsére a tartalmasabb fele maradt a kezemben.

Errefelé az alföldi erdõket felváltották a szántóföldek, szedték össze a répát sok helyen. Gyakorlatilag minden talpalattnyi föld meg volt mûvelve. Elszórva tanyák. De igazából ezt láttam Zákányszék túlfelén is tavaly, amikor arra jártam.

A 15 km-t kicsivel kevesebb, mint 3 óra alatt megcsináltam. Mivel kora volt még, a szállás elfoglalása elõtt még elmentem ládázni a környéken, köztük Csongrád-Csanád megye legmagasabb pontjára is.

***

A középsõ nap lett a leghosszabb, méghozzá duplája az elsõ napnak. De ehhez el kellett menni Kunfehértó-Üdülõtelepre, amihez két átszállásra volt szükség. Ahogy kiléptem a házból egybõl tudtam, hogy mit felejtettem el: a vékony nadrág alá az aláöltözetet. Ami menet közben annyira nem volt szükséges, de a mélykúti átszállásnál az 1 órás ácsorgáshoz már kellett volna. Végül 2 óra utazás után megérkeztem az indulási helyre, és fél 10 körül neki is indultam. Az üdülõk üresek voltak, életnek nem sok nyoma volt ott, bár a buszmegállóban álltak páran. A telepet elhagyva ugyanolyan homok volt, mint tegnap. És a múltkori AK-n. És az azelõttin. Ugyanolyan mûanyag erdõk. Itt nem kisebb gazdaságok voltak, hanem nagyobb gyümölcsösök, szõlõk. És megfagyott sár, amin látszódott, hogy átment már rajtuk párszor a traktor, mert kifröccsent a tartalmuk az úton széltében, és aztán az is megfagyott.

Sokat agyaltam otthon, hogy ezt a részt (beleértve mind a három napot), hogyan csináljam meg. Utazzak el Pestrõl reggel, aztán este vissza? Vagy több napra osszam el ittalvóssal? Utóbbi mellett döntöttem, mivel az oda-vissza 8-9 órás utazás nem igazán volt logikus, ahogy az 1-2 perces csatlakozások sem. És akkor hogyan szakaszoljam? Mert ugyebár Kéleshalomtól Ruzsáig semmi lakott terület nincs, kivéve a kunfehértói üdülõ rész. Van pár országút, ahol megálló is van, azok lehetnek támpontok. Az elsõ ilyen Kunfehértó, Keceli út, amit itt érintettem. És hogy mi van ott? Semmi. Gyümölcsösök. Illetve bekötõút, ami másik gyümölcsöshöz vezet, vagy egy, esetleg több tanyához. A környéken rengeteg ilyen megálló van, ahol nem tudom, milyen gyakran van utas. De az is igaz, hogy semmibe nem kerül bevezetni a menetrendbe, és kirakni egy megállótáblát. És ha mondjuk úgy tervezek, hogy ilyen helyen végzek, vajon észrevesz-e a sofõr, hogy ott ácsorgok a megállóban? Fõleg télen, amikor négykor már lement a nap. A következõ buszmegálló a Tücsök Tanya nevezetû, de ez már az 53-as úton volt. Egyik oldalon kiirtott, a másikon még ép erdõ. Innen jöttem, és kicsivel beljebb tényleg volt pár tanya. Illetve a másik oldalon is, de ott jóval messzebb volt a bekötõút.

Vannak a kéktúra mentén sárga, nyilas táblák, rajtuk mindenféle hely és annak távolsága. Ezen a túrámon egészen eddig csak visszafelé irányba mutattak a nyilak, ahonnan jöttem. De azok legalább helyesek voltak. Mintha nem lett volna befejezve a munka. Mert azt nem gondolnám, hogy az íróasztalnál megtervezik, hogy mi hova kerül, és elfelejtik hogy baszki, két irány van. Akkor meg kijöttek, kirakták a fele táblát, aztán majd egyszer a másik felét is? Biztos rohadt macerás és idõigényes megtervezni, hogy mi hova kerüljön, milyen irányba mutasson a nyíl, mi legyen a táblára írva. Aztán idõnként nem sikerül jól legyártani, mert a másik irányba mutat a nyíl, amit a helyszínen úgy orvosolták, hogy a póznára, fára fordítva rakják fel a nyilat, és csak a bozótosból látszik, hogy mi van ráírva. És ezzel el is van cseszve, potyára volt a tervezgetés. A másik dolog velük kapcsolatban, azok a rájuk írt helyek. Legfontosabb a következõ (1 vagy 2) település, pecsételõhely, ki/beszállási pont, illetve fontosabb helyszínek (vár, forrás, kilátó, mûemlék, rom, szálláshely, stb.) lenne. Elsõsorban azok, amelyek az útvonal közvetlen környezetében vannak, és mondjuk megfordul a túrázó fejében, hogy GYALOG kitérõt csináljon oda. De az a helyszín, ami oda-vissza már több 10 km? Ki a franc tesz ekkora kitérõt a kéken? Fõleg, ha az egy kopjafa? Esetleg, ha egy prémium kategóriás helyszín (lásd fent a listát), akkor esetleg. És ha már ki van írva egy ilyen hely, az sehonnan nem derül ki, hogy mekkora kitérõvel érhetõ el, de még a letérés helye sincs megjelölve. Ha mondjuk ott lenne egy kis zöld sáv, vagy kék kereszt a táblán, hogy lássa a túrázó, hogy mi a helyzet. De az úttól. Az csak az én piktogramfétisemnek tenne jót, ha kicsi piktók is lennének, mondjuk pecsételõhely, vasútállomás, büfé, buszmegálló, templom, fürdõ, kilátó. Gecijó lenne, mi? A nyilak mellett vannak még azok a nagy táblák a kék körrõl. A rajtuk lévõ hasznos információ mennyisége 0 byte. Sõt, 0 bit. Meg lehet tudni, hogy hol vagy éppen egy Magyarország térképen. Meg hogy mennyi esõház, kilátó újult meg, és hogy hány hamburgert kell megenni, ha teljesíteni akarod a túrát. Amik valóban érdekes információk, de nem kint a terepen egy erdõ közepén. Ha már infotábla, akkor lehetne ilyen a pecsételõhelyeken, rajtuk az arra a részre vonatkozó információkkal: a következõ pecsételõhely távolsága, a szintkülönbség, esetleg egy térkép(vázlat) a következõ és elõzõ ~10-20 km-rõl, a látnivalókról (a listát lásd fent). Ezen kívül már csak az a kurva ronda betonoszlop bassza a csõrömet beleégetve az MTSZ logóval, de azt már tényleg hagyjuk...

Na, szóval ilyeneken elmélkedtem, miközben az 53-as út szélén sétáltam, és egy szerb kamion próbált 90-nel egy 88-cal haladó kisautót kielõzni. Aztán szépen csendben átmentem a 150-es vasútvonalon, ahol jobbra egy tanya volt ugató kutyákkal. Õszintén szólva jól állt a kerítés annak a habzó szájú kaukázusinak, amelyik ránézésre tuti leharapta volna tõbõl mindkét lábam. Egyszerre! A másik oldalon... Na ott nem volt semmi. Sõt! A nagy büdös semmi. Rohadt messze volt egy erdõ fehér fákkal. De tényleg rohadt messze. A terület nem volt megmûvelve, kvázi füves-gazos volt, még homokdombok se voltak. Ennek ellentéte a Jánostelki kiátó környéke, pár kilométerrel arrébb, ahol szintén nem volt semmi, de az a semmi szép volt. Kisebb-nagyobb erdõfoltok a homokbuckás vidéken. Az valahogy sokkal jobban tetszik nekem. Errefelé még a vad is több volt. És nemcsak azért, mert két õz kifutott elém, aztán hülyén néztek pár másodpercig, hogy ez meg kicsoda. Egy csomó vadcsapás keresztezte az utat, amik eddig nem voltak. Kevésbé volt mûanyag érzetû az erdõ. A fenyveseket viszont nem értem. Errefelé egyre több volt.

Elmúlt már egy óra, de a földön az árnyékos helyeken még mindig deres foltok maradtak. Elsõsorban ott, ahol dél felõl több fenyõ is takarta a napot. A lombhullató erdõ már lombot hullatott, és ha kicsit is, a rajtuk átsütõ nap fel tudta melegíteni a felszínt annyira, hogy a hajnali dér eltûnjön.

Kezdtem visszaszámolni, mert nem akartam lekésni a kinézett buszt. Még akkor se, ha egy óra múlva jön a másik. Ezért megnyomtam a tempót, ami már nem volt annyira kényelmes. Az utolsó két kilométernél engedtem ki kicsit, amikor már tuti volt, hogy elérem a buszt akkor is, ha jóval korábban érkezik. Itt futott ki elõször két kutya egy tanyáról. Igazából a kicsi, földszintes hergelte a nagyobbat. A nagy nem is ugatott. Amikor megálltam velük szemben, és barátságosan cuppogtam, farokcsóválva oda is jött. Vágány ilyenkor rám ugrana, de egy idegen kutya azért kiismerhetetlen. Csak megszagoltattam vele a kezemet. Aztán meg nézett utánam, hogy miért nem játszottam vele.

Jó hosszú lett az árnyékom, és kezdtem fázni is, mire elértem a Petróczi iskola nevû bélyegzõhelyet, ami egy útelágazás pár házzal, egy bezárt vendéglátó egységgel. Ez volt régen az iskola. Olyan tanyaközpontnak tûnik, ami nem fejlõdött tovább faluvá. A buszmenetrendben Dobó-tanya néven fut. Mivel a Szeged-Baja országút mellett van, a két város között pedig rendszeresen jár a busz, relatíve sok járat megáll itt. Pont napközben van egy 5 órás lyuk a menetrendben, én a lyuk végén lévõ járatra szálltam fel 15.48-kor. És már sötét volt baszki! 30 percet ácsorogtam ott, vacogtam, remegtem a hidegtõl. Pedig +2 fok volt, ami 5 fokkal melegebb, mint ami reggel volt. De fáradt voltam, és azért délben jó idõ volt, meg is izzadtam kicsit a kabát alatt. Pont 6 óra lett a 30 km.

***

Utolsó napra maradt 21 km. Ami nem túl sok, még akkor se, ha elõzõ nap elfáradtam. Amolyan levezetés-szerûség. Csak kemény idõjárás ígérkezett, ami a melóhelyen nem lett volna valami kellemes. Hócenti, ónos esõ, narancs figyelmeztetés, bizonytalanság, minden, amibõl jobb kimaradni. Ebbõl errefelé semmi nem látszódott, legfeljebb egy hajnali meglepetés ónos esõ. De mire indultam, ennek nyoma sem volt. A szarráázás az, ami számításba jött, és nem fûlött hozzá a fogam. De ahhoz se, hogy kimaradjon egy rövid szakasz a világ végén. Úgyis levezetés túra, úgyhogy indulás!

A 9.22-es buszt kellett elérnem Ruzsán. Amirõl elsõ nap leszálltam. Ez Szegedrõl jött, de mintegy helyijáratként körbejár az öttömösi tanyavilágban. Ami nekem kapóra jött, mert ez az egyetlen közvetlen busz Ruzsáról a Dobó-tanyához, aka Petróczi iskolához. A tegnapi verõfényes napsütésnek nyoma sem volt, ellenben bármelyik pillanatban eleredhetett az esõ. Ami természetesen meg is történt, de valahogy nagyon erõtlen volt az egész. Magas felhõalap, jó látás, nem igazán szarráázós hangulat. Fõleg, hogy fenyvesben mentem, ami megfogta ezt a gyenge esõt. A tegnap elkezdõdött fenyves itt ki lett maxolva. Ilyen talán csak az Alpokalján van, továbbra sem értem. Az erdõben bizonyos kockákat kivágtak, ott elõtûnt a homok, de már le volt ültetve a következõ generáció.

Az AK útvonala itt az 55-ös úttal párhuzamosan halad az erdõben. Nem a bicikliúton visz a jelzés, hanem nagyon helyesen bent a fenyvesben. Még akkor is jobb ez így, ha jobbra-balra kanyarogni kell. A bicikliút maga lenne a halál, fõleg nyáron. Ilyenkor legfeljebb kiolvadna az ember agya, de nyáron fel is forrna. Más kérdés, hogy az ásotthalmi erdõ manapság másról is nevezetes. A Ruzsa fánál szerettem volna pihenni, lett is volna fedett hely, de akkor kaptak el egy csapat tudjukkit a rendõrök, így pecsételés után továbbálltam. Azért odaköszöntem egy rendõrnek, hogy tudja, itthoni vagyok, nehogy megtévessze a fekete szerkó. A fõúton lévõ buszmegállóban megint csak nem akartam leülni, mert az is gyanús lett volna.

Az 55-ös út északi oldalán merõben más a környezet. Újra megjelentek a tanyák, amik ma csak a Petróczi iskola környékén voltak. Ezzel együtt kevesebb lett az erdõ is. És már szünet nélkül esett, bár még gyenge intenzitással. Már kezdett fájni a talpam, de a végére a faluba vezetõ aszfaltúton ez elmúlt, és alig 4 óra alatt meg is tettem az utat. Közben az addigi Sc-As felhõzet Ns-é vastagodott, és rá is kezdett alaposan az esõ. Ennél jobb idõzítés nem is kellett.