A Dobratsch közvetlenül Villach felett van, Villacheralpe néven fut az a tömb, amelynek ez a legmagasabb pontja. A Villacheralpenstrasse nevû képzõdményen fel lehet menni egy jó darabig teljesen kifogástalan úton. Ennek az az ára, hogy fizetõs az út, méghozzá nem is olcsó. Azért választottuk ezt a verziót, mert így az egész Szabó család fel tud jönni a csúcsra az 1700 m-en lévõ legfelsõ parkolóból kiindulva. Persze aki hardcore-osabb verziót szeretne az indulhat a völgybõl is. Például észak felõl Bad Bleiburgból a Weissenbach patak völgyébõl vagy délrõl a
Gail völgye felõl. Elõbbi verzió távolságban hasonló nagyságrendû, mint az út a parkolótól, de Bleiburg 1000 m-rel lejjebb van.
A 11-es számú parkoló a legfelsõ, most volt itt hely. Ha nem lett volna, van a közvetlen közelében még 1-2, de ha azok is teli vannak, akkor valamelyik lejjebbiben kell megállni. Jó idõben valószínûleg népszerû hely, sok a motoros és a biciklis is. Van, hogy a biciklisek lefelé gyorsabbak az autóknál is. Most amolyan tûrhetõ idõ volt: nem esett és a felhõalap alatt jó messze el lehetett azért látni. Alattunk kisebb felhõfoszlányok úsztak, amelyek nem zavarták a kilátást.
Már a parkoló magasságában nincs sok fa, kisebb fenyõcsoportosulások, nem nevezném erdõnek. És ez a jellemzõ táj a csúcsig, annyi különbséggel, hogy ott már a növényzetet csak a fû és a törpefenyõk alkotják. A széles, autó által is járható murvás-köves úton mentünk fel, és itt is jöttünk le. Mindenki alapvetõen a maga tempójában haladt, de idõnként megvártuk egymást. Közben egyre magasabbról láttunk rá az Ossiacher See-re, kissé távolabb a Wörthi-tóra. Ettõl délre pedig elõzõ napi célunk, a Mittagskogel magasodott, ami csak 20 m-rel alacsonyabb, mint a Dobratsch. Na, ott néha a csúcsot is betakarta a felhõzet, de a mi környékünkön kissé magasabban volt. A Júliai-Alpokban alacsonyabban voltak a felhõk, a Triglav végig felhõben volt.
2000 m-en elértük a gerincen egy északi fordulót, alattunk Bad Bleiberg, a távolban pedig havas csúcsokat lehetett sejteni. Összemosódott a gomolyos felhõzettel, de a fényképen egyértelmûen kivehetõek. Ez azt feltételezi, hogy azok már 3000-esek, úgyhogy a Hohe Tauernt láttuk, ami 80-100 km légvonalban. A borult és idõszakosan szemetelõsen esõs idõ ellenére ilyen messze el lehetett látni. Itt lavinafogó rácsokat is raktak arra a részre, ahol a szakadék kezdõdik, gondolom, hogy az alattunk lévõ kisvárosra ne zuhanjon rá a cucc.
Ez volt az a hely, ahonnan már megláttuk a
TV-tornyot, ami közvetlenül a csúcs alatt van, De addig még kellett kanyarogni jobbra-balra, én meg elkezdtem kicsit szarul lenni. Fõleg, amikor beindult az északi szél, és a pofámnak csapódott. Ittam egyet, meg pihentem, amíg megvártam szaboláékat, akkor jobb lett. Fent a TV-torony mellett van egy komolyabb kajálda, nem csak egy egyszerû hütte. Judit itt megvárt minket, amíg felmegyünk a tényleges csúcsig. Elõtte még elmentünk a kápolnához, krichard a kápolna szélárnyékában kézbõl etette a csókákat. A csúcson még van 2 fícsör: egy másik, kisebb
kápolna, és egy régi szélmérõ, ami forog ugyan, de már csak mutatóban van itt. A valódi
meteorológiai állomás (WMO száma: 11265) kicsivel lejjebb, a TV-torony mellett van. A csúcshoz szabola is feljött Petrával, úgyhogy egy sokszemélyes csúcsfotót tudtunk készíteni a keresztnél.
Nem volt túlságosan meleg, a szél még rontott is a helyzeten. Már a felfelé úton elkélt a pulóver, lefelé pedig végig rajtam volt inkább. A tábla szerinti egy órás felfeléút kicsit hosszabb volt nekünk, lefelé viszont belefértünk az 1 órába. Kricharddal egy nagyobb kanyart levágtunk a végén, cserébe jóval meredekebb lejtõn ereszkedtünk, majd egy pisilés erejéig meglátogattunk egy fenyõkkel körbenõtt víznyelõt. Sajnos itt is volt a parkolónál érmekészítõ gép.