Kváziszokásos Vágányos kirándulás tettünk újra a Kõszegi-hegységben. Mivel a környéken a kéktúrát már lejártuk, ezért < > kirándulgattunk a környéken. Ez volt a leghosszabb, egyben az ajtótól induló túra. Méghozzá fel az Írott-kõre, és olyan útvonalon, ahol részben még nem voltam.
Cákon bõven köd volt, mindenrõl csöpögött a víz, de minket nem lehetett átbaszni. 400 m felett elkezdett átsütni a nap ködön, nemsokára pedig már felülrõl láthattuk volna a felhõket, ha az erdõ nem takarta volna el a látványt. Végre napfényben is lehetett látni az õsz színeit.
Velemre mentünk át a mezõgazdasági úton, majd a K+-P jelzéseken értük el a DDK-t. Itt, a Sötét-völgyben még nem jártam, mindig csak felülrõl láttam, amikor a kék jelzésen jöttünk a Kalapos-kõ felõl. És nevével ellentétben itt sütött ki a nap is. Tettünk egy kis kitérõt a
Tündér-forrás felé, majd a számomra nem annyira kedvelt emelkedõn értük el a csúcsot. A DDK elsõ (vagy utolsó) kilométerén csúnya erdõirtás volt.
A kilátólátogatás természetesen inverziófotózzással járt együtt, de sajnos a Schneeberg irányában nem volt jó a látás. A havas hegycsúcsok így kimaradtak. Ellenben olyan durva inverzió volt, hogy a csúcson +20 fok volt, gyakorlatilag rövidujjas idõ volt. Volt olyan verzió, hogy elmegyünk a Hirschensteinre egy láda kedvéért, de az innen oda-vissza 10 km lett volna, amit egy láda miatt inkább kihagytunk. Így visszaindultunk, méghozzá a hegy OKT-s oldalán, majd a Hörmann-forrástól a Szent-Vid hegyen át Velem felé. A kápolna volt a felhõtakaró tetején, innen
visszasüllyedtünk a ködbe. Már feljebb is érezni lehetett, hogy hûl a levegõ, ahogy megyünk le, ez a folyamat most felgyorsult, és a pulóvert is vissza kellett venni.
Elmentünk a
Szent-kúthoz, ahova szinte minden Írottkõ teljesítménytúrán is kitértünk, de most siralmas állapotban volt a forrás. Velem faluba nem mentünk be, elkanyarodtunk tõle északra és a piros jelzésen haladtunk, amirõl Cák határában, a szõlõknél tértünk le, és mentünk le a faluba.
|