Stenar

Visszamentünk a Júliai-Alpokba, hogy megcsináljunk két hegyet, amit annak idején egyszer már félbehagytunk. A fõfogás természetesen a Triglav volt, de elõtte mintegy bemelegítésként a Stenar-ra is felugrottunk. Az elsõ próbálkozás még 2006-ben volt, havas körülmények között, és nem sikerült feljutni a csúcsra. Most is ugyanazon az útvonalon próbálkoztunk. A régi leírásban lévõ képeket össze lehet hasonlítani a mostaniakkal, vannak rémisztõen hasonlók, csak a régebbieken több a fehér szín :)

Az Aljazev háztól indultunk, kb. 1000 m magasról. Az eltelt 8 év alatt fizetõssé tették a parkolót itt. Mire ideértünk reggel 7-re, teli volt a parkoló, de a legtöbben a Triglavra mentek fel. Csak páran jöttek ugyanazon az úton, mint mi, de õk természetesen le is hagytak minket. Az út nem könnyû, de nem is fosós. Inkább sokáig tart a meredek szakasz. Még az erdõben van egy leágazás arról az útról, ami a Triglavtól nyugatra lévõ hágóba visz fel, és rögtön meredeken emelkedik a fák között. Ahogy kiérünk az erdõbõl, hatalmas sziklafalak tárulnak elénk. Délre a Triglav alatti fal, elõttünk pedig két oldalt több száz méteres, csupasz sziklafalak, amik között vitt fel az utunk egy relatíve széles völgyben.

Az út ide-oda kanyarog, és ahogy egyre feljebb megyünk rajta, úgy lesz egyre kényelmetlenebb. Olyasmi murva borítja, mint nálunk a nem aszfaltozott kavicsos utakat, de ide nem teherautón hordták, hanem a mészkõsziklák aprózódásából jött létre. Baromi idegesítõ volt, hogy kicsúszot mindig a lábam alól, de szerencsére nem padlóztam.

Szabola lemaradt még az erdõs részen. Amikor kiértünk az erdõbõl, kicsit aggódtunk, mert sokára jelent meg, de gondoltuk, hogy megállt sokszor fotózni. Aztán vissza-visszanéztünk, elég jól haladt. Közben kezdtem kifingani, jelentõs részben a hülye kavicsok miatt, juhi meg krichard ellépett elõre. Egyszercsak meguntam, megálltam pihenni meg kajálni, gondoltam, hogy megvárom szabolát is. Nem láttam már lefelé, mert már megkerültem egy hatalmas sziklatömböt, ami elállta a völgy felé a kilátást. Nem tudhattam azt sem, hogy szabola feladta, írt sms-t krichardnak, hogy menjünk tovább nélküle. Aztán felcuccoltam, és akkor láttam, hogy a többiek, alig 10 percre álltak meg az elsõ gerincen. Ekkor kb 2100 m-en voltunk már.

Innen ismét hülye kavicskák következtek, tulajdonképpen ezek miatt volt nehéz a túra. Több kõ is legördült, nemcsak mi, hanem a felettünk haladók is lelöktek párat, ami nem volt valami megnyugtató. Végül egész jó idõben, kicsivel kevesebb, mint 5 óra alatt feljutottunk a csúcsra, ahol egy jó fél órát tartózkodtunk. Csokiztunk, lefotóztattuk magunkat a Triglavval a háttérben, juhi szelfizett a kamerájával.

Felfelé csak sejtettem, de elindulás után rögötn kiderült, hogy a lefeléút nekem rohadt szarul fog menni. A bakancsom nyomta a lábamat, amiatt is óvatosan kellett menni, de lefelé a hülye görgõs kövek még könnyebben kicsúsztak alólam, mint felfelé. Annyi könnyebbség volt, hogy nem köptem ki a tüdõmet, de ennek ellenére leizzadtam, mint egy ló. Végül is 1,5 órával gyorsabb voltam, mint felfelé, de persze a többiek jó fél órát is rámverhettek volna, ha nem várnak meg. Krichard is szívott, letört a bakancsa talpáról egy darab, és az csesztette a sarkát. Kifingott õ is a végére, bár ez nem nagyon látszódott rajta, nem beszélt lassabban.