OKT: Törökmező-Nagymaros

Laza kéktúrát szerettünk volna csinálni, és erre a Törökmező-Nagymaros szakaszra esett a választás. Éjjel esett, de mire elindultunk a túrán már javában sütött a nap, és kellemes hátoldali északi szél fújt.

Busszal mentünk fel Törökmezőre, a magálló kb. 1 km-re van a turistaháztól. Odáig be kellett gyalogolni a pecsétért. És ha már ott voltunk, le is ültünk reggelizni, amiből egy macska is próbált kunyerálni. De más technikát választott, mint Vágány szokott. Csak ült a pad mellett, nem nézett úgy, mint aki soha nem evett, és ha most nem kap, akkor meghal.

Rövid kellemes erdei séta után jött az elkerülhetetlen emelkedő, amikor is felmentünk Kövesmező magasságába. Ott lehetett fasza képeket csinálni a Magas-Börzsönyről és a Visegrádi-várról. Aztán az emelkedő tovább fokozódott, fel kellett ugyanis menni a Julianus-kilátóhoz, a Dunakanyar ikonikus kilátójához. Miután a fent lévő osztály lejött, mi is felmentünk. Zsófi persze nem, mert az a meredek csigalépcső tényleg nem az ő tériszonyának való. A hidegfrontnak köszönhetően (csókoltatom a nyelvtannácikat - a szerk.) a látástávolság gorombán 160 km volt. Az egész Mátra ott volt szinte karnyújtásnyira Ágasvárastul, Kékestetőstől meg az egész Mátrabércestül. De a Karancs alvó oroszlánja is látszott mindenféle távcső nélkül. A Tátra csak azért nem, mert a Börzsöny eltakarta.

Ide mindig csak felfelé jöttem Nagymaros felől, most ideje volt a visszafelé úton is menni. Kicsit aggódtam, mert a domboldalban az út elég szar tud lenni, ha sár van. Szerencsére a meredek oldalon lefolyt a víz, annyi meg nem esett, hogy eláztasson mindent. A kevésbé meredek, de már nem annyira oldalazó úton azért volt sár, de nem volt vészes, kerülhető volt.

Nagymaroson volt egy kis kavar a vágányzár miatt, de szerencsére bőven volt időnk pecsételni, meg átérni a másik peronra. Krichardnak nagyon tetszett az emeletes vonat, itthon most utazott először vele még ha csak egy megállót is.