Levada das 25 Fontes

Ez a túra a fennsíkról indul, és több lépcsõben ereszkedik le a 25 forrás nevezetû helyre. Igazából nincs ilyen túra a visitmadeira.com oldalon, három különbözõt gyúrtam össze, ebbõl született meg az útvonal.

A parkoló a platón lévõ kilátópontnál volt. Itt fent tiszta volt az idõ, gyakorlatilag felettünk semmi felhõ sem volt. Alattunk viszont annál inkább, fõként a sziget északi oldalán. Nem olyan St-felhõzetet kell elképzelni, mint ami nálunk van télen, és a hegyek kilógnak fölé, hanem gomolyos szerkezetû Sc, tehát alulról nézve igazából nincs is borult idõ. Sokan kisbusszal mennek el egy Rabacal nevû helyig, ahol van turistaszálló, lehet kajálni, budira menni, sátrazni. Az út, amin közlekednek, le van zárva, csak engedéllyel lehet behajtani, és ennek egy zárt sorompóval is nyomatékot adnak.

A túra elsõ része a Levada do Alecrim nevû levada mellett ment, tehát kvázi szintben haladtunk egy patak mellett. Egyetlen emelkedõ volt benne, ahol lépcsõztünk, a víz pedig mellettünk zubogott lefelé. A Lagoa da Dona Beja tóhoz értünk fel, amibe stílszerûen egy vízesés esett bele. Német turistahölgyek meg is mártóztak a tóban, amikor odaértünk akkor már öltözködtek. Megvártuk, amíg végeztek (illetve csak én, mert Zsófi odamehetett), csináltunk egy képet, és indultunk visszafelé a levada mellett. Az egész útvonalnak ez a legkevésbé frekventált része. Ennél sokkal nagyobb vízesések is vannak, és sokaknak ez a plusz táv már nem éri meg.

1 km-t kellett visszamenni a már bejárt úton, majd lemenni a hegyoldalon az egy szinttel lejjebb futó turistaútig. Ezen nem sokat tartózkodtunk, hanem rögtön még tovább ereszkedtünk, részben lépcsõkön a Lagoa do Vento tóig. Ebbe is vízesés esik, de ez már jóval nagyobb, mint az elõzõ. Innen lefelé is van egy másik vízesés, amit fentrõl lehet megnézni - már amennyire meri az ember. Zsófit nem engedtem ide.

Miután Zsófi észrevette, hogy otthon hagyta a kajáját, rögtön éhesebb lett a szokásosnál, így az én kajámon osztoztunk el. Mindezt egy sziklán költöttük el, ami a tó és a lefelé tartó vízesés közötti patakocska közepén volt. Amikor végeztünk elindultunk felfelé a lépcsõkön, majd a kvázi szintben haladó turistaúton mentünk a rabacali ház felé. A hangsúly itt a kvázi szón van, ugyanis itt nem volt levada, tehát nem olyan szép, kisimult volt ez a turistaút.

A háznál nem sokat pihentünk, forrást fotóztunk csak. Tovább vesztettünk a szintbõl, majd a Levada do Risco nevû levada mellé érve immár újra kényelmes úton haladtunk Risco felé, ami igazából az alatt a vízesés alatt van, amit nemrég felülrõl is meg lehetett nézni. it már sokan voltak, gyakorlatilag egymást érték a turisták. Risco-ról a két egymás feletti vízesést lehetett látni. Szerencsére voltak olyan magasan, hogy a turisták nem zavartak be a képbe, de pont olyan hülyén jött ki, hogy az egyiknek a fele napsütésben volt, a többi árnyékban. Volt itt pihenõhely asztalokkal, és a kismadarak jöttek is kaját kunyerálni. Ki is volt írva, hogy ne etessük õket, mert meghalnak a szalámis szendvicstõl.

A levada amúgy továbbmegy, bekanyarodik a vízesés alá alagutakba, és folytatódik a hegyoldalt követve. És a turistaút is vele együtt, de le van zárva. Nem mindegyiket tartják úgy karban, hogy ennyi embernek biztonságos legyen. Mi tehát újra visszamentünk a levada mentén, majd újra egy hosszú lépcsõsoron leereszkedtünk az egy szinttel lejjebb lévõ Levada des 25 Fontes nevû levadához, és egyben szintúthoz.

Ezen már sokan voltak, gyakorlatilag dugó alakult ki az úton, fõleg akkor, amikor a szembejövõket el kellett engedni. A legvége egyirányúsítva van, amit sokan ignorálnak. A 25 fontes szintén egy tó, amibe sok kisebb vízesés (forrás?) vize ömlik. Nem számoltam meg õket, lehet, hogy megvolt a 25. Sok túrázó itt pihent meg, kajáltak, egyesek cigiztek, minden talpalatnyi száraz kõ foglalt volt. Úgy kellett sorba állni ahhoz is, ha fotózkodni akartunk. A kötelezõ fotók elkészítése után visszaindultunk, de mivel eddig gyakorlatilag végig lefelé jöttünk, elkerülhetetlen a hosszú emelkedõ. Mintegy 300 m szintemelkedés állt elõttünk az alig 3 km-en.

Idefelé megkerültünk egy kis gerincet, ezen most át kellett vágni, mivel ugye egyirányú a turistaút. Hát jó kis kaptató volt már ez is, amolyan madeirai stílusú. Rövid, de a beledet is kiköpöd a tüdõddel együtt, ha csak úgy fel akarsz rohanni. Lehet, hogy okosabb lett volna, ha egybõl lejövünk, és apránként megyünk felfelé. Mi ugyebár fordítva csináltuk.

A két kitérõt a nagy vízesésekhez nem tettük most bele, mivel ott már voltunk, a háznál pedig egy hosszabbat is pihentünk. Nem kellett etetni a madarakat, jöttek azok maguktól. Az otthagyott tányérokba is belemásztak, és kicsipegették a morzsákat. A háztól én a lépcsõkön mentem fel, mert a 25 fontes óta számoltam õket. Zsófi körbement a szerpentines úton, és a lépcsõ tetején találkoztunk. 800 lett a vége.

Még 200 szintet kellett legyûrni, most már az aszfaltozott úton, ami Rabacaltól megy a parkolóig. Mindezt a kora délutáni napsütésben úgy, hogy közelebb voltunk a térítõhöz, mint a hazai földrajzi szélességhez. Jócskán megtelt a parkoló ahhoz képest, ami akkor volt, amikor elindultunk reggel.

Ez a túra már kicsit keményebb volt, mint az eddigiek. Nemcsak arról szólt, hogy elsétálgatunk egy levada mellett, hanem jóval több szint volt benne. De a legnehezebb, és egyben prioritásban a legelsõ még hátravolt.