Lorenz-hágó

Már régen kinéztem azt a túrát a szlovák Tátrában, amirõl egy túraleirást is olvastunk, és mivel a környéken voltunk, elmentünk egyik nap. A túra nagy vonalakban a Csorbatótól felmenni a Malompataki-völgyön, át a hágón, és a Szoliszkó-gerincet megkerülve a Furkota-völgyön lejönni vagy az Elülsõ-Szoliszkóig vagy vissza Csorbatóig.

A legnagyobb parkolóban találtunk csak helyet, ott viszont még sok volt. Feljebb már mind teli voltak, vagy le volt zárva a parkoló. Könnyed sétával melegítettünk be tehát, amíg elhagytuk a lakott (illetve szállodákkal, kajáldákkal, souvenirárusokkal teli) helyet. Egy darabig a lanovkával párhuzamosan mentünk felfelé mérsékelt emelkedõn, majd ahogy az a gerinc felé tartott, úgy távolodtunk mi is tõle, és a patakvölgyben folytattuk utunkat. Egyre inkább szûkült a völgy, egyre közelebb kerültek a jobbra és balra található sziklás, meredek, csipkézett gerincek. Ezekre normál ember legálisan nem tehet be a lábát, mivel nincs rajtuk jelzett turistaút.

Sok volt a nép, de a legtöbben csak a kb. 1750 m magasan lévõ Fátyol-vízeséshez jöttek fel (Vodopád Skok). Idáig télen-nyáron járható az út, de ha van nagy hó, akkor a lavinára való figyelmeztetést komolyan kell figyelni. Most július lévén ilyen nem volt. A vízesésnél pihentünk egyet, kajáltunk, majd elindultunk felfelé, ahol jött egy kis meredek rész láncokkal. Rövid volt a meredek emelkedõ, rögtön utána a kialakult kis lapályban össze is gyûlt egy tengerszemre való víz.

Ahogy mentünk felfelé, egyre nagyobb kõ- és szikladarabokból állt az út, Visszanézve pedig egyre kisebbnek látszódott a csorbatavi síugrósánc. Majd ahogy kanyarodott a völgy, eltûnt a szemünk elõl. Megjelentek a hófoltok és a zergék. Egy 1979-es helikopterbaleset emlékmûve és pár itt hagyott törmeléke mellett elhaladva 2000 m körül újabb nagyobb tó következett, aminek mondjuk rá a parjtán mentünk körbe. Persze nem úgy, mint ha a Balaton partján sétána az ember. Kissé távol haladtunk el tõle, közben autó nagyságú sziklákat kellett kerülgetni, gondolkodni, hogy hogyan lehet legegyszerûbben ezt megtenni, illetve hófoltokon is át kellett kelni, amik már ki voltak járva, de követték a felszín alakját, ezért a tó felé lejtettek.

Itt már erõsen nézegettünk felfelé, hogy hol lehet a hágó. csak csipkés gerinceket láttunk magunk felett, de mintha két csipke között egy kis mélyedésnél mozgolódás lett volna. Kb. 300 m volt még hátra szintben, azaz kicsit kevesebb, mint egy óra. Még egy kajaszünetet tartottunk az átkelés elõtt, majd nekiugrottunk. Itt is voltak láncok, amik segítségével seperc alatt fel lehetett húzni magunkat a sziklafalon, majd ahogy kijutottam annak árnyékából egyszer csak elõbukkant a másik oldal. Ugyanolyan volt, mint az, amin feljöttünk....A tipikus gleccservájta U alakú völgy a kisebb-nagyobb szikladarabokkal, a mélyedésekben megülõ tavakkal. De valahogy mégis sokkal kurvajobban nézett ki, ahogy a szembõl sütõ napon megcsillant a tó víztükre, amit körbevettek minden oldalról a meredek hegyoldalak.

Fentrõl is látni lehetett merre megy az út, mert ott rendben voltak lerakva a kövek, nem csak úgy randomszerûen, ahogy a természet egymásra baszta õket. A gerincen való áthaladás csak egy lépés volt, de ezzel átléptünk a Balti-tenger vízgyûjtõjébõl a Fekete-tengerébe. És nem volt sok idõ fotózkodni, mert jöttek utánam Zsófiék, meg pár kemény szlovák hegymászó, akik gyorsabban haladtak. Itt meg nem volt nagyon hely félreállni. Meg persze be is voltam szarva kicsit, mert lelkileg nem készültem fel, hogy a másik oldalon ugyanolyan meredek, láncos részen kell menni, csak éppen lefelé, ami kicsit parább.

Elengedtük a gyorsabban haladókat, és kicsit lejjebbrõl azért fotóztunk párat, majd elindultunk a hegyoldalban lefelé. Egy szinttel lejjebb volt egy másik, kisebb tó, aztán be is értünk a törpefenyõk közé. Ezen a részen még egyszer pihentünk, de nem a kaja, hanem inkább a talppihentetés miatt. A turistaút levezet Csorbatóra, de mi elmentünk szintben a Szoliszkó-házig, ahol a lanovka felsõ végállomása van. Innen hardcore-osabb túrázók még felmehetnek az Elülsõ-Szoliszkóra (Predné Solisko), de mi inkább beültünk kofolázni. Aztán lanovkával lementünk Csorbatóra, ahol meg haluskáztunk egyet. És persze újabb kofolát ittunk hozzá.