Elugrottunk egy napra a Milicre. Nem akartunk olyan messze menni Budapesttõl, ezért választottuk a Zemplén legmagasabb pontját. Egy körtúrát terveztünk Hollóházáról. Onnan a legrövidebb úton mentünk fel a Milicre, majd vissza Füzéren át.
A Kéktúra
nullás kilométerkövénél parkoltunk le. Az a rohadt GPS már megint nem kapcsolt be normálisan. Eltelt vagy 10 perc, mire meglátta a holdakat. Sajnos a forrásmérõ cucc a kocsiban maradt, elfelejtettem a táskába tenni. Pedig rögtön az elején megtaláltuk a
Bársonyos-forrást. Bemerítõs, kicsit kõbõl készült "fedele" van.
Háromórás az út kocsival idáig, azóta nem is ettem, és délelõtt mindig hamar megéhezek. Amíg szabola a fûben vadászott virágokra, én nekiálltam a zabálásnak. És ha már én is kajálok, akkor természetesen krichardnak is kell. Különben még jobban unatkozott volna. Bea most jött el velünk elõször, ebbõl az alkalomból hozott csokis nápolyit.
Cserébe visszafogtuk magunkat, megpróbáltuk minimalizálni a csúnya szavak számát.
Késõbb kiderült, a könnyebb úton mentünk fel a Milicre. Igazából nem is volt olyan nagyon brutális emelkedõ. Egy helyen azt hittük, hogy eltévedtünk, de kiderült, hogy ott csak ritkábban festették a jeleket. Rövidesen elértük a határköveket, a nyeregben Szlovákia felõl is jön fel ide turistaút. A csúcson az országzászlótartó oszlop igazából már szlovák oldalon van. A növényekrõl szóló ismertetõ tábla is, ennek megfelelõen csak szlovák szöveg van rajta. Az oszlop le van alapozva szürkére, rajta mindkét oldalon a szlovák címer. Amikor kéktúráztunk úgy emlékszem, hogy legalább az egyik oldalon a magyar címer is ott volt. De annak már majd 10 éve.
Átugrottunk Szlovákiába geoládázni. Úti okmány nélkül, szóval határt sértettünk. Ismételt rövid kajálás után indultunk tovább Füzér felé. Errefelé hirtelen szakad le a hegyoldal, egy viszonylag hosszabb, meredek szakasz jön. Esõben biztos nagyon faszán csúszhat. Most szerencsére porzott, annyira száraz volt minden. A meredek lejtõért cserébe viszont jó hosszan szintben megy az út. A füzéri vár nem látszik innen, hiszen elõttünk van, arra pedig nem látni az erdõ miatt. Tõlünk balra Pusztafalu látszódott. A
várba nem mentünk fel, nem igazán akartunk nagyon késõn hazaérni. A forrást természetesen nem tudtuk megmérni.
Füzérrõl már csak egy hegyet kellett megkerülni, hogy visszaérjünk Hollóházára. A piros jelzésen kellett volna menni, ami egyszercsak eltûnt. Mi inkább azokat a kis, barna táblákat követtük, amelyekre a VÍZ felirat volt írva. Ezek egy viszonylag széles, nem gazos út mellett voltak, ami szintén Hollóháza felé kanyargott. Leérve a mûútra fedeztük fel, hogy a jelzés egy dzsindzsáson át ér ki az útra. Azt hiszem, jó választás volt, nem a jeleket követni.
A mûúton még 3 km-t kellett gyalogolni, mivel a falu másik végén volt a kocsi. Elvileg végig emelkedõ, de nem volt vészes. Nagyon tetszik ez a környék, kár, hogy olyan messze van. Bár igazából pont az a jó benne.