Amennyi hátra volt az Alföldi Kék Túrából, az két nap alatt kényelmesen lejárható. A legvége a nekem egyik legtávolabbi részre esett, amit két egynapos oda-vissza úttal nagyon macerásan lehetett volna megoldani. Ezért inkább a helyben alvást választottam.
Elsõ napra tettem a hosszabb túrát, mivel reggeltõl estig ráértem. Már fél hétkor elindultam, hogy egy busz-vonatpótló kombóval Kismarjára érjek már 8 órára. Gyors bélyegzés az állomáson, majd irány déli irányba. Itt voltam legközelebb a román határhoz, simán lehetett látni a bihari hegyeket, ahogy délkelet felé hosszan elnyúlnak. Átmentem a Nagyvárad felé tartó autópálya alatt, és nemsokára meg is érkeztem Nagykerekibe. A vasútállomáson a bélyegzés után kajáltam is.
A faluból kihaladva mezõgazdasági úton mentem tovább, és ez gyakorlatilag nem is változott addig, amíg el nem értem a Berettyó gátját. Bojtra meglepõen korán érkeztem, ezzel már 15 km volt a hátam mögött. Mivel a nagykereki pihenõ nemrég volt, itt csak arra a 2 percre álltam meg, amíg pecsételtem.
Eddig két rövid sáros rész volt, de ez elegendõ volt ahhoz, hogy a nadrágom alja sáros legyen. Ezt követõen is száraz volt az út. Feleslegesen cipeltem a kamáslit, és feleslegesen jöttem a kényelmetlen bakancsban. A friss idõjárás szerint az esõt is megúszom, a nagyja majd éjjelre ér ide, szóval az esõkabát is feleslegesen volt a táskában.
Kicsit tartottam a Bojt és Hencida közti szakasztól, mert sokan írták, hogy sáros, nehezen járható. Most, október elején kb. 300 m az, ahol gyakorlatilag nincs út, GPS-el simán át lehet rajta vergõdni, nyáron viszont nehezebb lehet a helyzet. Hencidára már jól esett beérni, nyugat felõl a felhõk is vastagodtak. De negyed órával lekéstem a buszt. Olyan hamar ideértem, hogy ezt a járatot nem is néztem elõzetesen. Mivel másnapra esõs lesz az idõ, inkább úgy döntöttem, hogy továbbmegyek Gáborjánra. Az 4 km, ennyivel kevesebb marad másnapra, és ugyanazt a buszt érem el, amire itt még várhatok jó 1,5 órát.
Innen már a gáton mentem végig, és másnap szintén azon folytatódott az út. Csak akkor kellett lemenni róla, amikor belenyomtam az utolsó pecsétet az AK füzetbe Szentpéterszegen, illetve beértem a végén Berettyóújfaluba. Az esõt egész jól megúsztam. Csepergés volt csupán, egy idõre még az esõkabátot is levettem, mert melegem volt alatta.
4 év alatt csináltam meg, ami rekordgyors a kéktúra teljesítéseim hosszát nézve. De azért ez kicsit csúsztatás, mert igazából 2011-ben kezdtem, majd 9 év szünet következett. Igazából hagytam volna a francba az egészet, csak juhi is végigtekerte, amikor még lehetett. És ha már lesz neki kékkörös jelvénye, akkor nekem is kell. Semmi más célom nem volt ezzel, úgyhogy ide se jövök többet!