A meteorológiában az idõjárás elõrejelzésének folyamata során a sok helyen azonos idõpontban történõ méréseket összegyûjtsék, és egy idõjárás elõrejelzõ modell segítségével a meteorológiai elemek jövõbeni alakulását kiszámítsák. Egy túrázónak azonban nemhogy egy meteorológiai modell, de még mérõmûszerek sem állnak rendelkezésére. Ugyanakkor manapság telefonon, WAP-on már rengeteg információ elérhetõ, de jelen esetben ezektõl tekintsünk el. Ha figyelmesen tanulmányozzuk a légkör viselkedését, és odafigyelünk az árulkodó jelekre, akkor pár órával, esetleg fél nappal elõre is meg tudjuk mondani, hogy a megfigyelési pontunkban milyen idõjárás várható. Természetesen nem kell arra törekedni, hogy pontosan megmondjuk a hõmérsékletet, vagy a legnagyobb maximális széllökést, de az idõjárás változásának tendenciájára könnyen lehet elõrejelzést adni.
Megfigyelések
Egy túrázónál általában nincsen a túra során semmilyen meteorológiai mérõmûszer. Ez alól talán csak a nyomásmérõ (barométer) a kivétel. Ma már kaphatók olyan karórák, amelyek képesek a tengerszint feletti magasság mérésére. Nos, ennek az órának a magasságmérõje tulajdonképpen egy barométer. Azon az egyszerû elven mûködik, hogy a légnyomás csökken a magassággal. Egyébként a repülõgépek magasságmérõ mûszerei is így mûködnek. Ha a túra elején kalibráljuk a mûszert- beállítjuk rajta az aktuális légnyomást és magasságot -, akkor a menet közben lévõ magasságváltozások figyelemmel kísérhetõk. Azonban a légnyomás nemcsak a magassággal változik, hanem vízszintesen, sõt idõben is. Ha egy pontban többet idõzünk -mondjuk egy éjszakát -, akkor elõfordulhat, hogy induláskor más magasságot fog az óra mutatni, mint érkezéskor. Ilyen esetben nem az óra ment tönkre, és nem is kell a domborzatot formáló erõk munkájának túlságosan nagy szerepet tulajdonítani, viszont az könnyen megeshet, hogy ez alatt az idõ alatt megváltozott a légnyomás. Ha nagyobb magasságot mutat az óra induláskor, mint érkezéskor, akkor a nyomás csökkent, ellenkezõ esetben növekedett. Az idõjárás változásokat a légnyomás változásaival lehet a legbiztosabban elõrejelezni, de ha nincs a birtokunkban magasságmérõ óra, akkor sem kell elkeseredni, hiszen szabad szemmel megfigyelhetõ jelenségek is akadnak bõven.
A szabad szemmel való észlelést vizuális észlelésnek hívjuk. A meteorológiai állomásokon is zajlik vizuális észlelés, feltéve, ha van az állomáson észlelõ, aki ezt el tudja végezni. Ide tartozik a borultság meghatározása (az égbolt hány nyolcad részét borítják felhõk), a felhõk fajtáinak meghatározása, a felhõalap magasságának becslése, a látástávolság megállapítása, és a szignifikáns idõjárási jelenség feljegyzése. Egy laikus túrázónak, aki nem mélyedt el a meteorológiai vizuális észlelések világában, nem tudja, de nem is szükséges tudnia kilométer vagy méter pontosan meghatározni a látástávolságot, vagy a felhõalap magasságát, viszont jó, ha ismeri a különbözõ felhõtípusokat. A vizuális megfigyeléseken kívül is képesek vagyunk észlelni olyan idõjárási elemeket, amelyeket amúgy mûszerekkel mérnek. Ilyen többek között a levegõ nedvességtartalma. Meleg hónapokban, ha nagy a relatív nedvességtartalom, úgy érezzük, hogy fülledt a levegõ. Ilyen körülmények között egy "hegymenet" igencsak megterheli a szervezetünket. A metabolikus folyamatok és az ezt befolyásoló izommunka során felhalmozódott hõt a szervezetünk - hogy fenntartsa testünk termikus egyensúlyát - megpróbálja leadni. Az idegrendszer által irányított hõszabályozó rendszer mûködésbe lendül; ereink kitágulnak, bõrünk kipirosodik, izzadni kezdünk. Azonban, ha a környezõ levegõ telített, vagy telítéshez közeli állapotok uralkodnak az izzadtság nehezen párolog el és a fölösleges hõ felhalmozódik szervezetünkben. Párás idõben csökken a látástávolság, a távoli tereptárgyak kontúrjai elmosódottabbak; az ég világoskék színû. Ezzel szemben száraz idõben nagy a látástávolság (feltéve, hogy nincs porvihar a környéken), a távoli kontúrok tisztábban kirajzolódnak, az ég sötétkék. Mûszer nélkül természetesen nem tudjuk megmondani a relatív páratartalom pontos százalékos értékét, de bõven elég, ha azzal tisztában vagyunk, hogy száraz vagy nedves a levegõ. A másik elem, amirõl lehet némi fogalmunk mérõmûszer nélkül, az a szélsebesség, illetve a szélirány. A szélirányt tájolással könnyen meg lehet tudni, a szélsebességrõl pedig megint csak elég annyi információ, hogy éppen csak lengedezik-e a szellõ, mérsékelten fúj-e a szél, esetleg viharosan tombol. Fontos megjegyezni, hogy a szél iránya az az irány, ahonnan a szél fúj. A szélsebességet a lökésesség jellemzi: soha sem állandó a szél sebessége, hanem folyamatosan változik, egy átlagos érték körül ingadozik. Napközben gyakoribbak és erõsebbek a lökések, míg éjszaka megnyugszik a légkör is, ilyenkor legfeljebb frontátvonuláskor, vagy zivatarok környezetében tapasztalhatunk erõsebb széllökéseket. De miért érezzük azt, hogy hidegebb van, ha fúj a szél? Mert a szél sebessége is jelentõsen befolyásolhatja hõérzetünket, sõt! Hideg téli napokon igen veszélyes is lehet; Mivel a testünk hõmérséklete viszonylag állandó, a bõrünk felszíne közelében egy vékony, ámde meleg levegõréteg alakul ki. Ha erõsen fúj a szél, az folyamatosan lerombolja ezt a természetes védõréteget bõrünk felületén. Ezért nagyon fontos, hogy hideg, szeles, téli napokon olyan öltözékkel fedjük be - lehetõleg az egész - testünket, még akar az arcunkat is, amivel ezt a réteget meg tudjuk óvni.
Felhõk
A vizuális megfigyelések közül a mi esetünkben a legfontosabb a felhõk típusának az ismerete, hiszen sok esetben az idõjárás változásainak a jelei a felhõzetben mutatkoznak meg elõször. A felhõk vízcseppekbõl vagy jégkristályokból állnak. A felszálló légáramlás okozza a felhõk kialakulását, a leszálló áramlások pedig felhõoszlató hatásúak. Speciális eset a köd, ami tulajdonképpen olyan felhõ, amely a felszínhez közel alakult ki. A levegõ felemelkedését kiválthatja az, hogy a felszín közelében felmelegedett levegõ könnyebb, ezért felszáll; a hegységnek ütközõ légtömegek is kénytelenek felemelkedni, de egy front is felemelkedésre kényszeríti a levegõt. Ezekbõl következik, hogy a frontokban, és a hegyekben több a felhõ, különösképpen a déli hegyoldalak felett alakulnak ki könnyen felhõk, hiszen a déli lejtõt jobban éri a napsugárzás, mint az északit, vagy egy vízszintes felszínt.
Alak szerint megkülönböztetünk gomolyos (cumulus) és réteges (stratus) felhõket. Ha az elõfordulási szintek alapján végezzük az osztályozást, akkor beszélhetünk magas-, középmagas- és alacsony szintû, illetve nagy vertikális kiterjedésû, több magassági szintet átfogó felhõkrõl.
| Magasszintû felhõk | ||
| 6000 méternél magasabban helyezkednek el, jégkristályokból épülnek fel, csapadékot nem adnak; a Ci felhõ legjellemzõbb alakjai a kampó alak, illetve a gerincvonalas szerkezet; a Cs felhõ okozza a nap és a hold körüli "udvart"; általában nem árnyékolják a napot, legfeljebb, ha a Cs felhõzet nagyon vastag. | ||
Cirrus (Ci)
| Cirrostratus (Cs)
| Cirrocumulus (Cc) |
| Középmagas szintû felhõk | |
| 2000 és 6000 m között helyezkednek el, vízbõl és jégbõl is állhatnak az évszaktól függõen, árnyékolhatják a napsütést attól függõen, hogy mennyire vastag a felhõréteg, az As adhat gyenge csapadékot, de nem ez a jellemzõ "esõfelhõ"; a lencse alakú Ac felhõ -amilyen a képen is látható- leszálló légmozgásra utal, pl. frontok mögött, vagy egy hegység szélárnyékos oldalán | |
Altostratus (As)
| Altocumulus (Ac)
|
| Alacsonyszintû felhõk | ||
| a felhõalap 2000 m alatt van, többnyire vízbõl vannak, télen esetleg jég is megtalálható bennük, a nagyobb Cu adhat záporos csapadékot, a többi gyenge esõt, vagy havazást. | ||
| Cumulus (Cu)
| Stratus (St) | Stratocumulus (Sc) |
| Nagy vertikális kiterjedésû felhõk | ||
| jellemzõjük, hogy a felhõalap nagyon alacsonyan van (pár száz méter), a felhõtetõ pedig magasan (Cb esetén akár 10 km is lehet); a Cb felhõnek üllõ alakja van (5. kép), záporszerû csapadék hullik belõle, zivatar, villámlás, gyakran felhõszakadás és jégesõ kíséretében, a felhõ alsó részén gyakran megfigyelhetõ ún. mamma képzõdmény, ami leginkább tehéntõgyre emlékeztet (6. kép), melyek azt jelzik, hogy nagyon heves a felhõben a feláramlás.; az Ns felhõt hosszan tartó csendes csapadék jellemzi. | ||
Cumulonimbus (Cb) (zivatarfelhõ)
| Cumulonimbus (Cb)(zivatarfelhõ)
| Nimbostratus (Ns) |
A felhõk leírásánál - ahol külön nincs megemlítve -, a csapadék lehet esõ, vagy hó. A halmazállapot elõrejelzése nem egyszerû, egy felszínen lévõ pontból észlelve - ahol pl. a túrázó tartózkodik -gyakorlatilag lehetetlen feladat, ezért nem is térünk ki bõvebben a halmazállapot elõrejelzésének problémájára.
Nagytérségû idõjárási folyamatok
Ha már el tudjuk végezni a szükséges megfigyeléseket, meg kell említeni azokat a képzõdményeket, amelyek az idõjárás változását okozzák. Nagyobb skálán - egy Európa nagyságú területen - ciklonok, és anticiklonok, illetve a ciklonokhoz kapcsolódó idõjárási frontok határozzák meg alapvetõen az idõjárás jellegét. Ezek nagy kiterjedésû képzõdmények, egy ciklon kb. 1500 km átmérõjû, egy front hossza több ezer, szélessége pedig pár száz km. Ciklonnak hívjuk azt a nyomási képzõdményt, ahol a légnyomás alacsonyabb, mint a környezeté. A legalacsonyabb légnyomás a rendszer középpontjában van. A levegõ az alacsony szinteken a ciklon középpontja felé mozog, méghozzá úgy, hogy közben az óramutató járásával ellentétesen örvénylik, és a közepén felemelkedik. Ezért a ciklonok területén többnyire erõsen felhõs, illetve borult az ég, és sokfelé fordul elõ csapadék is. Gyakran okoz erõs, olykor viharos erejû széllökéseket is. A ciklont az ellentétes hõmérsékletû légtömegek hozzák létre. A ciklon keleti oldalán (az elõoldalon) meleg levegõ áramlik délrõl észak felé, míg a nyugati oldalon (a hátoldalon) hideg levegõ érkezik észak felõl. A ciklon addig él, amíg ez a hõmérsékletbeli kettõsség megfigyelhetõ a két oldalán. A ciklonok általában nyugatról kelet felé mozognak, élettartamuk nagyjából egy hét. A ciklon sematikus rajza az 1. ábrán látható.
1. ábra: Ciklon sematikus rajza
Az ábrán a folytonos vékony fekete görbék az azonos nyomású pontokat összekötõ görbék, az izobárok. Az A betû jelöli a legalacsonyabb légnyomású helyet, a ciklon közepét. Az m-mel jelölt objektum a melegfront, a h a hidegfrontot jelöli. Ezek találkozási pontja az okklúziós pont. A fekete nyíl jelöli, ahol meleg levegõ áramlik dél felõl, a fehér nyíl pedig a hideg levegõ beáramlási helyét mutatja.
A különbözõ tulajdonságú légtömegeket frontok választják el egymástól. Az elõbb leírtakból következik, hogy a melegfront a ciklon elõoldalán, a hideg pedig a hátoldalán található. Persze ez csak egy idealizált állapot, de az egyszerûség kedvéért ezt a helyzetet tekintsük. A front egy olyan felület, ami kb. 1 fokos szöget zár be a felszínnel, azt a vonalat pedig, ahol a felszínt metszi, frontvonalnak hívjuk. A melegfront mögött meleg levegõ áramlik, a hidegfront mögött hideg. Mivel a hidegfront gyorsabban mozog, mint a meleg, ezért utoléri azt, így okklúziós front keletkezik. Elõször a ciklon középpontjához közel találkozik a két front, majd egyre kijjebb tolódik ez az ún. okklúziós pont, és a két front közti terület egyre kisebb lesz. Gyakorlatilag úgy záródik össze a két front, mint amikor egy cipzárt húzunk össze. A frontok mentén is sok a felhõ, gyakran csapadékos az idõjárás, és azért hívjuk õket választófelületnek, mert bennük a meteorológiai paraméterek (hõmérséklet, szélsebesség, nedvesség, stb.) ugrásszerûen változnak, azaz kis távolságokon belül nagy különbségek alakulhatnak ki bennük. Ezek a hirtelen változások még a teljesen egészséges emberi szervezetet is igénybe veszik. A melegfrontok áthaladásakor jóval nyugtalanabbnak érezzük magunkat, fáradtság, levertség lesz úrrá rajtunk, jóval sértõdékenyebbek vagyunk. Ez a felfokozott állapot, amely gyakran kínzó zajérzékenységgel is társul, késõbb fejfájáshoz vezet. A hidegfrontok reakcióidõ növekedést okoznak, sokkal álmosabbnak érezhetjük magunkat, esetleg szédülés is kerülgethet bennünket. Ilyenkor gyakoribbak a reumás panaszok és a hurutos megbetegedések. A 2. ábrán egy melegfront, a 3. ábrán egy hidegfront sematikus rajzát láthatjuk, megjelölve bennünk a különbözõ felhõtípusok megjelenési helyét.
Melegfront sematikus képe
Hidegfront sematikus képe
Anticiklonban a légnyomás magasabb, mint a környezeté. Közepén leszálló légáramlás van, ez pedig felhõoszlató hatású, így bennük derült (8. kép), vagy gyengén felhõs az ég, csapadék nem fordul elõ. Gyenge a légmozgás, erõs szelek csak az anticiklon peremén jellemzõek. Ott alakulhatnak ki, ahol elõzõleg egy ciklon elvonult, és mögötte lehûlt a levegõ, illetve télen a nagy felületû, hideg szárazföld vagy jégfelszín (pl. Grönland) felett. Ennek oka, hogy a hideg levegõ nehezebb, így a nyomása is nagyobb. Télen könnyen képzõdhet köd, fõleg a szélvédett völgyekben, medencékben. Mivel az anticiklon tartósan megül egy terület felett, ezért ez a köd is tartósan fennmarad, és csak egy átvonuló ciklon, vagy hidegfront szakíthatja fel. Gyakran van ilyen idõjárás a Kárpát-medencében a téli félévben. Ilyenkor tapasztalható szitálás, ónos szitálás, hószállingózás, amelyekbõl nem lesz nagy mennyiségû csapadék. Az is jellemzõ, hogy ez a ködréteg vékony, pár száz méteres, fölötte pedig az anticiklon leszálló áramlatai miatt derült az ég. Csak a legmagasabb hegyek lógnak ki ebbõl a ködtengerbõl (7. kép).
7.kép Anticiklon télen : a völgyekben megrekedõ köd, de a hegycsúcsok kilógnak a köd fölé (Mátra)
8.kép Anticiklon nyáron: derült, száraz idõ
Elõrejelzés
Most már ismerjük az idõjárást alakító tényezõket is, nézzük sorra, hogy milyen elõjelei vannak a frontoknak, és mit is várhatunk egy frontátvonulástól. Melegfrontban a meleg levegõ felsiklik a hideg levegõre, ez az emelkedés okozza a felhõképzõdést és a csapadékhullást. Az 1. ábrán látható a melegfront sematikus képe, bejelölve a felhõtípusokat. A frontvonal elõtt sok száz km távolságra már láthatóak a magasszintû, kampó alakú Ci felhõk, amelyek határozott irányba mozognak (felvonulnak), majd a felhõzet réteges szerkezetõvé válik: megjelenik a Cs, majd fokozatosan megvastagodik a felhõzet, feltûnik az As felhõ is, amely már teljesen beborítja az eget. Rövidesen leereszkedik a felhõalap, és elered az esõ, vagy a hó: fölénk ért az Ns felhõzet is. A csapadék nem záporos, hanem sokáig tartó csendes esõ, vagy havazás. Télen a dél felõl érkezõ melegfrontok okozzák a legnagyobb havazásokat. A nyári félévben ritkábban fordulnak elõ. A front átvonulásával a délkeleti, keleti szél délnyugatira, délire fordul, a látástávolság csökken, nedvesebb lesz a levegõ. A légnyomás a front közeledtével rohamosan csökken, majd az átvonulás után ez a határozott csökkenés megszûnik, de továbbra is a süllyedõ tendencia lesz a meghatározó.
Hidegfront esetén a hideg levegõ beékelõdik a meleg alá, feláramlásra késztetve azt. A feláramlás sokkal hevesebb, mint a melegfrontban, ezért magasabb felhõk keletkeznek, a csapadék gyakran záporos jellegû. Nyáron szinte mindig zivatar kíséri a hidegfront átvonulását, és lokálisan felhõszakadás, sõt jégesõ sem zárható ki. A hidegfront sematikus képe a 2. ábrán látható. A felhõzet nem vonul fel olyan hosszan, mint a melegfront esetén, viszont megerõsödik a délnyugati szél. Nyáron ilyenkor vannak a legmelegebb napok, mivel dél felõl hozza a front elõszele a meleg levegõt. A frontátvonulással a szél szinte egyik pillanatról a másikra északira, északnyugatira fordul, és viharossá fokozódik. A szélsebesség növekedése kifejezettebb a hegyek szél felõli - északnyugati - oldalán (Börzsöny, Bakony, Pilis, Gerecse), a völgyekben (Hernád völgye), illetve ahol hegyszorosokon át áramlik be a hideg levegõ a Kárpát-medencébe (Kisalföld, Zemplén, Észak-Alföld). A Balaton környékén is jelentõs szokott lenni a szélerõsödés. Ugyanakkor vannak olyan vidékek, ahol a domborzat miatt nem érezhetõ olyan nagy mértékben a szél erõsödése (pl., északkeleti szél esetén Budapest környéke, északnyugati szél esetén a Dráva völgye). A szélfordulás idején már erõsen felhõs az ég, és nemsokára a csapadékhullás is elkezdõdik. A csapadék rövidebb ideig tart, mint a melegfront esetében, és kezdetben hevesebb, majd egyre csökken az intenzitása. Amikor az esõ eláll, még borult az ég, majd a nagy szél felszaggatja a felhõzetet, és felhõátvonulások várhatók. A hidegfront mögött kitisztul az idõ, megnõ a látástávolság, a besugárzás hatására Cu, esetleg Cb felhõk is keletkezhetnek, és kisebb futózáporok, zivatarok is kialakulhatnak. A légnyomás a front elõtt gyengén, de határozottan csökken, mögötte erõsen emelkedik. Léteznek olyan vicces hidegfrontok is, amelyek nem okoznak csapadékot, de a felhõzetük, illetve a széllel kapcsolatos, fentebb leírt jelenségek megfigyelhetõek. Ilyen hidegfrontok nyáron gyakoriak. Ez tipikus medence-jelenség, ugyanis az történik, hogy a Kárpát-medencét körülvevõ hegyek "megfogják" a csapadékot, Szlovákiában, Erdélyben, Horvátországban esik, de nálunk csak egy-egy kisebb zápor alakul ki. Máskor a front lelassulhat, ahogy átjön az Alpokon, viszont nagy magasságokban folytatódik a hideg beáramlása, ez pedig rendkívül instabil légrétegzõdést okoz, és heves felhõszakadások, jégesõk, sõt tornádók kíséretében vonul át a front.
Az okklúziós front szerkezete a melegfrontéra hasonlít inkább, annyi a különbség, hogy az Ns felhõn belül, ún. beágyazott Cb is keletkezhet
zivatarokkal együtt. Magát a Cb-t ilyenkor nem lehet látni, mivel mi alulról szemléljük a folyamatot, és csak egy nagy szürke masszát látunk az égen. Onnan tudhatjuk, hogy beágyazott Cb is van, hogy idõnként megdörren az ég. Repülõgéprõl nézve nagyon jól elkülönül a beágyazott Cb, hiszen magasan kiemelkedik az Ns rétegfelhõbõl.
Nemcsak frontátvonulás esetén van csapadékhullás. Lehetnek ún. légtömegen belüli zivatarok is. Ezek a zivatarok nem frontfelületen alakulnak ki. Labilis légrétegzõdés szükséges a kialakulásukhoz, ilyenkor az alacsony légrétegekben meleg levegõ áramlik fölénk, a magasban pedig hideg. Ezen kívül szép, napos, nyári idõben a talaj közelében az erõs besugárzás hatására felmelegszik a levegõ, és felemelkedik. Itt is igaz az, hogy a hegyekben könnyebben indul be a folyamat, ezért ha hegyekben túrázunk, gondoljunk erre is. Általában akkor igazán erõs a feláramlás, amikor a legmelegebb van a felszínen, vagyis kora délután. Többnyire késõ délutánra alakulnak ki a zivatarok, és az éjszaka elsõ felében szûnnek meg. Nemcsak labilis légrétegzõdés kell a kialakulásukhoz, hanem megfelelõ mennyiségû nedvesség is, hiszen csont száraz légkörben nem tud mibõl kialakulni a felhõ sem. A hegyeken kívül még az összeáramlási zónák, konvergenciavonalak is segítik kialakulásukat. Ezek a zivatarok kb. egy óráig élnek, hirtelen lezúduló nagy mennyiségû csapadékot adnak, ami könnyen árvizet okoz a kis vízfolyásokon, figyeljünk tehát oda, hogy hova verjük fel a sátrat este, hiszen a legártalmatlanabbul kinézõ patakocska is vad folyóvá duzzadhat egy hirtelen zivatar után, pláne akkor, ha a zivatar nem mozgott, hanem egy helyben állt, és így egy helyen zúdította ki magából a csapadékot. Ez történt 2005 nyarán Mádon és Mátrakeresztesen is.
9.kép - Cumulus humilis a Karancs felett
10.kép - Cumulus congestus
A zivatarfelhõ-keletkezés folyamata során elõször Cu felhõ keletkezik, amely kezdetben még meglehetõsen kicsi. Ekkor Cumulus humilis a neve (9. ábra). Ez elég gyorsan hízik, rövidesen Cu congestus lesz belõle (10. ábra), majd tovább növekedve a teteje eljegesedik, megindulnak a felhõben a töltésszétválasztó folyamatok, majd rövidesen a villámok is csapkodni kezdenek. Ekkor már Cb felhõrõl beszélünk. A felhõ teteje üllõ alakot mintáz, mivel a magasban szétterül. Ha már délelõtt magas gomolyfelhõket látunk az égen, akkor nagy az esélye a zivatarnak, feltéve, hogy idõközben nem szárad ki, vagy nem stabilizálódik a légkör. Az is könnyen elõfordulhat, hogy egész nap egy felhõ sincs az égen, olyan az égkép, mint a fenti 7. ábrán, majd késõ délután hirtelen kialakul egy zivatarfelhõ, és ez egy "láncreakciót" indít be: egymás után képzõdnek a Cb-k. Ha egy ilyen nagy tornyos gomolyt, vagy üllõ alakú felhõt látunk, figyeljük a mozgása irányát, illetve ha van felhõ az égen, azok mozgásának irányát. A felhõt ugyanis a középmagas szinteken lévõ áramlás mozgatja. Ha távol van tõlünk a Cb felhõ, akkor nem veszélyes, sõt kimondottan szép látvány. A felhõ elérheti a 10 km-es magasságot is, ezért ha kevés kis Cu felhõ van az égen, akkor már nagyon messzirõl észrevehetõ ez az üllõ alak. Száz kilométer távolságból is lehet látni, de csak a felhõ tetejét. Éjszaka a villámok is messze ellátszanak, akár 200-300 km távolságra is. A dörgés viszont már nem hallatszik olyan messze. A villámlás és a dörgés közt eltelt idõbõl meg lehet becsülni, milyen messze vágott be a villám: egy másodperc alatt a hang kb. 300 métert tesz meg. Zivataros idõben ne tartózkodjunk nagy fák alatt; sínek közelében; hegycsúcson, vagy hegygerincen; ha fémkeretes a hátizsákunk, azt vegyük le, de a nálunk lévõ fém dolgok, sõt akár a testékszerek is veszélyesek lehetnek. A túrázást nehezítheti még a sûrû köd is, fõleg a novembertõl februárig tartó idõszakban. Az anticiklonban kialakuló ún. hidegpárnás ködrõl már volt szó. A köd kialakulását segíti, ha a magasban meleg levegõ áramlik fölénk (pl. melegfront mögött), és gyenge a légmozgás. Nyáron, illetve kora õsszel is alakulhat ki hajnalban köd, elsõsorban a völgyekben, vagy nedves rétek felett, de ezek általában gyorsan feloszlanak, amint felkel a nap.
Irodalom:
Merza Ágnes, Szinell Csaba: Meteorológiai alapismeretek (A túravezetés általános ismeretei - jegyzet a középfokú túravezetõi tanfolyamok hallgatói számára)
Felhõk, Búvár Zsebkönyvek Sorozat
Günter D. Roth: Meteorológiáról mindenkinek
Természet Világa (137.évf. 10 szám)
