Julianus túra 35

Egyedül indultam el a túrán, sajnos egyik EMDT tag sem ért rá. Pedig nagyon jó idõ volt,talán a tavasz elsõ igazán szép napja. Reggel háromnegyed hét körül indultam otthonról és egy óra múlva már ott is voltam a Nagymaros-Visegrád vonatállomáson, ahonnan a túra hivatalosan indult. Jó nagy tömeg verõdött össze a startnál, ahol a szervezõk mindenki kezébe egy kis papírkát nyomtak, amely hírdette, hogy sajnos különbözõ problémák miatt a túra elmarad, helyette egy ún. "Julianus sétát" javasoltak. Elöször megijedtem, hogy feleselegesen jöttem, de mivel a papírka kivételével semmi jel nem utalt arra, hogy valóban elmaradna a túra ezért kivártam a soromat, befizettem a nevezési díjat és elindultam.

Az elsõ szakasz a Hegyes-tetõre vitt fel. Hosszan mentem kifelé Nagymaros apró völgyekbe épült utcáinak egyikén, majd kiérve a lakott területrõl az út eléggé emelkedni kezdett. Nem hiába, hiszen a kb 3 kilométeren valahogy fel kell jutni a majd 500 méter magasságon lévõ kilátóba. A nap kellemesen sütött, a szél nem fújt, a sok túrázó pedig lelkesen kapaszkodott felfelé a néhol eléggé meredek emelkedõkön, illetve nehezebben járható útszakaszokon. Az elsõ tavaszi virágok is megjelentek, felfelé titkon reméltem lesz valami "növényes kapás" a mai napra. Nem is kellett csalódnom, mert a napsütötte déli hegyoldalban eléggé sürün nõttek a hunyorok, néhol tömegesen borították a talajt a keltikék. A kilátóhoz érve rendesen megizzadtam és áldottam az eszem, hogy még lent a vasútállomáson levettem az egyik pulóveremet.

így utólag azt mondhatom, hogy ez volt a túra legmeredekebb és legnehezebb szakasza - az 50 km-s távról nem tudok nyilatkozni.A kilátóba érve pecsételtünk, majd felmentem és megnéztem az áradó Dunát. Hátborzongató volt a látvány, egyszerre izgalmas és szomorú.Nem idõztem sokáig, indultam tovább. Talán ha nem egyedül vagyok, akkor hosszabban elídõzhettünk volna egy-egy pecsételõ illetve pihenhelyen, de nem volt kedvem és nem is voltam annyira fáradt, hogy hosszabb idõre megálljak. Eléggé meredek lejtõ következett, majd másfél kilométeres müutas szakaszon haladt a túra.Nagyon jó idõ kerekedett erre a napra. Önkéntelenül is az ismert nóta jutott az eszembe: "What a wonderful world".

Tovább haladtam Törökmezõ irányába, a távolban a Börzsöny magasabb csúcsai látszódtak. Itt találkoztam elõször a túra egyik természetes ellenségével, a hatalmas sárral. Az olvadás miatt az erdõ szinte mindenhol nedves, vízes volt, az összegyült olvadék és szivárgó vizek pedig hol máshol , mint a kijelölt turistaúton folytak a mélyebb részek irányába. Ez a sár végigkísért az úton, csak a Nagybörzsöny elötti szakaszon szünt meg, de addig kisebb-nagyobb szünetekkel folyamatosan akadályozta az elõrejutást. Ha még lefelé megy az ember akkor az ilyen saras részek csak idegesítik, de amikor felfelé kaptat egy emelkedõn és a lába kicsúszik alóla, az már nemcsak idegesítõ, hanem dühítõ is.

Törökmezõn még sosem jártam, és megállapítottam, hogy nagyon kellemes kis kirándulóhely. Pecsételtem, elõvettem egy szendvicset a táskámból majd indultam tovább. Néhány fán még jó régi fajleíró táblát is láttam, amely az adott fafajról írt pár szót a laikus túrázók részére információként. Szerencsére nem a kéken mentem,így belebotlottam az egyik völgyben megbúvó kis halastóba, amelynek árkában már virágzott a mocsári gólyahír.Az elsõ 5-10 km-en a túrákon mindíg elgondolkodom, hogy megérte-e eljönni, de a túra középsõ illetve utolsó szakaszán már örülök a döntésemnek. Most is így történt, ezen a részen már fel sem merült bennem, hogy esetleg rossz döntés volt eljönni, annak ellenére, hogy éreztem, a bakancsom ismét fel fogja törni a sarkamat.

Továbbmentem Kóspallag irányába. Az út tele volt pocsolyákkal, amelyekbe már a békák lerakták petéiket. Vajon a pocsolyák kibírják-e addig, amíg az ebihalakból kifejlett állatok lesznek? Eleinte nyílt területen haladtam, majd betértünk ismét az erdõbe, ahol az eddigi legnagyobb sártenger várta a túrázókat. Inkább bementem a fák közé ahol száraz volt a talaj. Végül hosszas szenvedések után leértem a következõ pecsételõhelyre. A nõ azt mondta, hogy csak 5 km Márianosztra és számomra már itt gyanús lett a 34 km. Kb 13-14 km lehettem és ha még 5 km Márianosztra, ahol a 20 km-s (hivatalosan 24 km) távnak vége van, akkor nagyon gyorsan kellett jönnöm. Azt gondoltam a nõ biztos nagyjából mondta az 5km-t és lesz az 6.5 is. Itt sem idõztem sokáig, ettem egy keveset, majd irány Márianosztra.

Erdõs terep, egy kis hullámvasútazással, kb ez volt jellemzõ pár kilométeren keresztül, aztán felérve az egyik dombra már látszottak a falu házai. Ezek szerint tényleg kb 5 km lehetett az elõzõ pecsételõhelytõl. Üdülõövezetben vezetett a jelzés, majd beértünk Márianosztrára, ahol egy kocsmában történt a pecsételés. A túrázók egy része csak idáig jött, de az 50-esek és 30-asok továbbmentek Nagybörzsöny irányába. Itt se maradtam sokáig, ettem egy - a szervezõk által biztosított - zsíroskenyeret és indultam tovább. Kiérve a faluból egy unalmas szakasz következett, végig a szántóföld mellett, de szerencsére nem tartott sokáig, nemsokára ismét bekanyarodtunk az erdõbe és elindultam a Koppány-nyereg felé. Itt útközben ismét egy terjedelmes sártengerbe botlottam, amelyet csak az erdõben keresett girbe-gurba kitérõkkel tudtam kikerülni. Felérve a nyeregbe ismét pecsételtem, majd nekivágtam -az útjelzõ tábla szerint -a 6.5 kilométernek, ami Nagybörzsönyig hátra volt.

A terep innentõl kezdve szinte végig lejtett, csak egy-két alkalommal akadt benne egy-egy kisebb emelkedõ. Nagybörzsöny elõtt még le kellett ereszkedni a halastóhoz, onnan pedig vissza a faluba, de ez az utolsó kaptató már nem számított. Végül 6.5 órával az indulás után értem be a célba.Akár mehettem volna az 50-esre is, bírtam volna még tovább, de végülis nem mentem, meg eleve a 30-asra neveztem. Itt is ettem egy zsíroskenyeret, majd a 3 órás busszal mentem Szobra onnan pedig vonattal vissza Nagymarosra a kocsiig.

Nagyon jól sikerült a túra, az idõ kifejezetten kellemes volt, nem volt nehéz, bár elötte keményebb kirándulásra számítottam.Egyedül a sár, ami kellemetlenné tette néhol a túrát, de ennek ellenére csak ajánlani tudom mindenkinek.