A 2005-ös télen marha nagy hó volt a Kékestetõn: 80-90 cm-es hóvastagságokat mértek, ezért merült fel bennem a gondolat, hogy jó lenne felmenni, megnézni milyen is az ha az ember ekkora hóban csámborog.Szóltam a feherbéknek és õk is örömmel vállalkoztak erre a kis kirándulásra.Nem terveztünk hatalmas túrát, a lényeg a Kékes és a hó volt, nem a teljesített km mennyiség.Ráadásul a Judit is eljött így nem akartunk egy megterhelõ túrát. A terv abban állt, hogy felmegyünk kocsival Mátrafüredre, ott leparkolunk és onnan busszal megyünk Mátraházáig.Mivel a Kékesre távolsági busz nem jár ezért az utolsó három kilométert gyalog kell majd megtenni.
De szerencsére felértünk, pihiztünk egy kicsit,a Feherbék is és utána nemsokára mi is lefotóztuk magunkat az ország legmagasabb pontján, majd megkerestük a lefelé, Mátrafüredre tartó turistautat. Hamar megtaláltuk és nekivágtunk az erdõnek.Marha élvezetes volt a hatalmas hó, lágyékig ért. Úgy látszik többen vállalkoztak erre a kirándulásra, mert szerencsékre nem nekünk kellett kitaposni az ösvényt, csak követnünk kellett a nyomokat. Csak egy volt a baj,és az elég nagy, a kocsinak beragadt a jobb oldali hátsó dobfékje. Megpróbáltunk mindent, melegítettük, rángattuk a kéziféket, de nem tudtunk segíteni rajta. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy pont elértük az utolsó buszt ami közvetlenül Pestre indult.E kellemetlenség ellenére is egy kellemes napot töltöttünk a Mátrában, megérte.
|