Hochstul

Második nekifutásra indultunk el a Hochstuhl-ra, de magunkkal hoztunk még két embert. Az idõ is szebb volt, mint tavaly, bár szépnek így sem lehetett nevezni. Azért akadt pár pillanat, amikor élvezi lehetett a kilátást, és ez pont a csúcson volt. Nem a faluból indultunk, hanem felmentünk kocsival a Valvazorjev Domig, így nyertünk jó pár km-t, és órát is.

Korán elindultunk, nem akartuk elszarni az idõt. Nyolckor már meneteltünk felfelé. Párás volt az idõ, pár száz méterrel a fejünk felett pedig már összefüggõ felhõ volt, ami nem sok jót ígért kilátás szempontjából. Természetesen szarrá izzadtam pedig csak póló volt rajtam, és nem volt valami meleg. Amikor viszont levettem a hátizsákot, muszáj volt a vastagabb pulóvert is felvenni, mivel a szél is fújt kicsikét, tovább rontva a hõérzetet. Meglepetésemre elég gyorsan tudtam menni felfelé. Kricharddal és juhival mentem, kicsit lemaradva tõlük, de így tartottuk az 500 m/óra sebességet (természetesen a vertikális sebességrõl van szó). Nagyon korán felértünk a padig, ami 1650 m magasságban van, itt tartottuk elsõ pihenõnket. Tavaly itt már javában esett a hó, a pad pedig zúzmarás volt. Most azért jobb volt a helyzet, még a domot is lehetett látni alattunk, messzirõl virított a fehér teteje. A többiek pár perccel késõbb érkeztek.

15 - 20 perces pihenõ meg zabálás után idnultunk el, lassan elkezdett esni az esõ is. Felvettem a poncsót. Azt hittem szarabb lesz, mert ugye az alatt befülled az ember. Továbbra is gyorsan mentem, de juhival és kricharddal nem lehetett lépést tartani. Juhinak a narancssárga fõkefés dzsekije beleveszett a ködbe, krichardot is csak sejteni lehetett pár kanyarral fölöttem. Alig fél óra után megnéztem a GPS-t, 1950 m-t mutatott. Gyorsabban jövünk, mint gondoltam. Kicsit lelkiismeretfurdalásom támadt, hogy elhagytam Natasáékat, megvártam õket. A két szupermen végleg eltûnt a szemem elõl.

Nem kellett Natasáékra sokat várni, az esõ is elállt. Kezdett melegem lenni a poncsó alatt, így levettem, és visszacsomagoltam a tartójába. Elértük a 2000 m-t, tavaly itt már méteres hó volt, keresgélnünk kellett akkor az utat. Most egy-két hófolt jelezte csupán, hogy errefelé tovább tart a tél. Csak kövek voltak mindenhol, meg persze felhõben voltunk, nem tudtuk, hogy hol volt az a pont, ahol tavaly visszafordultunk. Most jégdarazápor kapott el bennünket, Natasa kicsit bepánikolt. Rácsesztem a poncsó elpakolásával, most szedhettem mindent elõ újra. Elég durva volt a jeges zápor, pláne, hogy kifutószele is volt, de azért nem olyan vészes. Alig vártam már, hogy elérjük a kis házat, ahonnan már csak 70 m a csúcs.

Natasával mi érkeztünk fel utolsóként, juhi és krichard itt voltak már régóta, de kiderült, hogy krichard nem azon az úton jött föl, mint mi. Natasa dobott egy sárgát, ezalatt az esõ is elállt, és varázsütésszerûen kitisztult az idõ. Elõször láttuk meg a csúcsot, igaz addig még lefelé is kell majd menni kicsikét. Ugyanis a ház egy "elõcsúcson", a Mali Stolon van. Negyed óra alatt szépen át is értünk a nagy csúcsra, a Karavankák legmagasbb pontjára. Egybõl kiderült, jól döntöttünk, hogy nem Ausztria felõl jövünk fel, arrafelé ugyanis meredeken szakadt le a sziklafal. A többi hegycsúcs eltakarta elõlünk a kilátást, nem látszódott Klagenfurt, és a Wörthi-tóból is csak egy kicsi. Alattunk délre a Száva és a Bledi tó viszont tisztán kivehetõ volt, még a templomot is lehetett látni a tó szigetén. Eszméletlen szerencsénk van, hogy pont a csúcsra érve tisztult ki az idõ.


A csúcson a kötelezõ csoportkép mellett krichard még bélyegezni is próbált. Szlovéniában az a divat, hogy a hegycsúcsokon pecsételõ van párnával együtt egy vízhatlan dobozban. Sajnos nem lett túl jó a lenyomat, de leszartuk. Már annak is örültem, hogy a tavalyi után felértünk, és elég jó idõben is voltunk. Lefelé kikerültük a Mali Stol gerincét, és a két csúcs közti völgyben mentünk lefelé. Ezen jött fel krichard. Erre több hófolt volt, a vadabbak síeltek is rajtuk. A végén olyan jó idõ lett, hogy neki is lehetett vetkõzni. Hancúroztunk a napsütésben, így elég lassan haladtunk. El is felejtettem, hogy Natasa a múltkor milyen lassan jött lefelé a hegy alsó részén a csúszós köveken. Most is ez volt, most végig mögötte mentem. Sajna a végére még egyszer eláztunk, ez a második zápor már igazán nem kellett volna.