Szent Orbán 30

Idén rendezték emg negyedszer ezt a túrát, de még soha nem jött össze, hogy elmenjek rá. Inkább kihagytam a Kinizsit, mert senki nem akart velem eljönni, és túlságosan sok kedvem nem is volt 24 órát szenvedni. Eljöttem inkább ide, félig-meddig pontõrködni és túrázni.

Fél órával zárás elõtt indultam, az elsõ ponton hazaküldtem az addig ott pecsételõ embert, és a hátralevõ egy órára átvettem a helyét. Három nagyobb turnusban jöttek az emberek, de a 30-as távon csak nem akart jönni egy ember. Pedig már be kellett volna zárnom, nem igaz, hogy eltévedt ezen a 3 km-en. Aztán rájöttem, hogy az én vagyok, csak nem ikszeltem ki magamat.

11 óra volt, amikor továbbmentem, és tulajdonképpen alig történt még valami. A meleg kicsit elkókasztott, és éreztem, hogy ebédelni is kellene már. De ezzel még vártam. A Gesztenyeháznál az ott ücsörgõ pontõrrel együtt mentem tovább, de csak a haranglábig. Pontban délre értünk oda, éppen elkaptuk a harangozót is. Nagybakónak falut körbe kellett kerülni, de ez csaknem egy egész órát igényelt. Lementem a kultúrházig, majd onnan fel a szemben lévõ dombra. A dombtetõn már nem bírtam, egy diófa árnyékában megebédeltem. Inkább itt, mint lent a forrásnál, ahol majd úgyis megtámadnak a szúnyogok. A kajától kicsit feltöltõdtem, a forrásnál meg hideg víz is volt.



Egy rövid idõre ismét be kellett mennni a faluba, majd a DDK útonalon tovább Örömhegy felé. Meleg szakasz következett, sokáig fa sem volt a környéken, ráadásul egy szadi emelkedõn is fel kellett menni, Annál jobban esett, amikor beértünk a hûs erdõbe. Ekkor értem utol az utolsó csapatot, és hosszú kilométereken át velük mentem tovább.

Örömhegyen pihentem kicsit, ittam egy kávét és megettem a maradék kajámat. A vizemet is megittam, gondoltam, majd a Hervaszkúti forrásnál úgyis tudok tölteni frisset. De sajna a forrás nem folyt, pedig amióta járok errefelé, ez mindig mûködött. Ráadásul a völgyben sok a víz, ezért a szúnyog is sok volt. De ahogy felmentünk a domboldalba, eltûntek ezek a repülõ kis gecyk. A tegnapi esõnek volt ugyan nyoma, de csak az erdõkben, ott is csak egy-egy helyen volt sár. Annyira száraz minden, hogy a napos részeken azonnal felszáradt az út. A nap is ezerrel sütött, és ismét Irtás-pusztánál egy hosszú napos szakasz következett. A nyakam le is égett.

Zalamerenyénél már egyedül mentem, a csoport futásnak eredt, nekem meg ahhoz nem volt kedvem. Fényképeztem a faluban, és a temetõnél teliöntöttem a kulacsot vízzel. Zalakarosig még tettem egy kis kitérõt is, megnéztem egy forrást, de a karosi hegytetõn már jött szembe Kiss Laci, aki szedte le a szalagokat a végén. Vele mentem be a célba. Csak azokat a túrázókat hagytuk le, akik a végén felmentek még a kilátóba.