Kincsem 25

Kicsit aggódtunk, hogy sok lesz a túrán a vizes rész, ugyanis ebben az idõben a fél Alföldet belvíz borította, de egy kisebb rész kivételével megúsztuk szárazon a túrát. Sár sem volt olyan sok helyen. A rövid távon indultunk, így volt bõven idõnk szétnézni és kajálni egyet a Kincsem lovasparkban. Ráadásul az itt töltött idõ bele sem számított a szintidõbe.

Olyan késõn indultunk, amilyen késõn csak lehetett. Ez volt az idei tavasz elsõ túrája, még formába kellett jönni. Mi Natasával csak tavaly voltunk túrán ez elõtt, és szaboláék is tavaly decemberben túráztak a Kab-hegyen. Rögtön az elején a Hajta rossz oldalára kerültünk, mert arra vezettek minket a szalagok. De késõbb láttuk, hogy a jelek a patak túloldalán vannak. Vissza nem akartunk menni, max egy gázcsövön lehetett volna átmászni, de azt inkább kihagytuk. Késõbb kiderült a másik oldalon többet kellett volna kerülgetni a belvizbõl kialakult tavakat, emiatt vittek minket a rendezõk ezen az oldalon. A muszályi hídon keltünk át végül a Hajtán, és folytattuk utunkat immár a jelzett úton az alföldi homokban. Március közepe volt már, de még elég sok hóval találkoztunk a környéken. Elég meleg is volt ugyanakkor, kásás volt a hó felszíne, nem csúszkáltunk rajta. Szezon eleji tempóban mentünk, jóval 4 km/h átlagsebesség felett.

Tápiószentmárton Üdülõtelepen a strand bejáratánál leledzett az ellenõrzõ pont. Kaptunk csokit, aminek a papírjára ráírták a rajtszámunkat, és a végén ez alapján sorsoltak ki nyereményeket. Sajnos nem nyertünk :(. Elég sok túrázó gyûlt itt össze, mindenki itt tartotta a pihenõt. Mivel elég nagy hanggal voltak, és nem igazán volt szükségünk pihenõre, továbbálltunk. Gondoltuk, hogy a lovasparkig hátralévõ 5 km-t hamar megtesszük, ott meg úgyis leülünk majd. Ám a gyors menet nem igazán jött be, mivel több helyen is keresgéltük a jelzéseket. Ki voltak téve ugyan szalagok, de olyan hely is akadt, ahol teljesen ellenkezõ irányba vittek el minket. Vagy egy másik táv ment arra az úton, vagy valaki poénosra vette a figurát, és idõt és fáradtságot nem kímélve úgy döntött, hogy átveri túratársait. Akárhogy is, pár perces ténfergés után rátaláltunk a helyes útra, de már óvatosabban vettük a kanyarokat.

Az Attila domb a Kincsem parkban

A táj még téli álmát aludta, nem virágzott szinte semmi, csak barkát láttunk. A kopár földek és erdõk felett sötéten feketéllettek a gomolyfelhõk, majd pár óra múlva hódarazáport zúdítottak a nyakunkba. Szerencsére ártalmatlan volt a záporocska, nem is tartott sokáig.

A lovaspark félúton volt, kicsivel több, mint egy órát pihentünk ott. Körülnéztünk, fényképezgettünk, bementünk a múzeumba is. Nemcsak lovak futkosnak itt, hanem van mindenféle tanyasi állat is, pl. kacsa, liba meg ilyenek. A kakukktojás a strucc. Ha jól vettem ki a múzeumi táblákból, itt nevelkedett Kincsem, a híres veresenykanca, akit soha nem tudtak legyõzni a versenypályán sem itthon, sem külföldön.

A lovasparkot elhagyva kicsit éreztem már a talpamat, de nem volt olyan vészes sem az út, sem a terep, hogy különösebb gond legyen ebbõl. Meg kellett küzdeni viszont két homokbuckával, amelyek meredekségétõl el voltunk szokva ezen a túrán. Kicsit meg is lepõdtünk. Tanyák és telkek között vezetett az utunk, továbbra is homokos terepen. Több helyen szántották a zsíros magyar földet. Alföldi túra lévén kilométerekkel korábban láttuk a cél mellett lévõ hidroglóbuszt, utunk is toronyiránt arra vezetett. Újra átkeltünk a Tápión és a Hajtán is, és ugyanazon az utcán mentünk vissza be a célba, amin reggel elindultunk ki a városból. A célban marha finom diós kiflit adtak a rendezõk, azt benyomtuk, megvártuk a soron következõ soroslást, amin nem sikerült nyerni, majd hazaindultunk.