Pásztó 40

A négynapos hétvége második napján mentünk el a Mátrába erre a túrára. Elõször a rövedebb távra gondoltam, mert kicsit féltem a Mátrától, de aztán mégis inkább a hosszút választottam. Ha lúd, legyen kövér. Nem volt elõre eltervezve a túra, egy héttel korábban döntöttük el. Csak krichard ért rá. Juhi biciklizett a Tótországban, amirõl természetesen leírást fog írni, szabola meg az anyósát látogatta meg.

Az elsõ egy vicces ellenõrzõ pont volt, még bent Pásztón belül, 1 km-re a rajttól. El is mentünk mellette, úgy kellett visszafordulni. Az Oskolamester házát kellett megkeresni, ami egy régi ház fehérre festve, és pont úgy néz ki, mint amiben egykor a mindenkori oskolamester lakott. Fel kellett vésni az ellenõrzõ lapra az építés idejét.

Miután ez megtörtént, öles léptekkel megindultunk Hasznos városrész felé, ami egy egyutcás, baromi hosszú falu. Végig emelkedett az utunk ahogy a fõutcán battyogtunk, de nem vészesen. A falu legvégén kanyarodtunk le az aszfaltról, és a mûvelt földek között haladtunk felfelé a Cserteri vár irányába. Ha már itt voltunk, lefotóztattam magamat, mivel ez a vár is része a nógrádi vártúrák túramozgalomnak.

Szépen kirajzolódott elsõ uticélunk, amíg végig emelkedõt sejtettünk. De nem így lett, mert az erdõbe érve rögtön lejtõ következett, és ez még többször megismétlõdött. Szerencsére nem kellett Ágasvárra felmenni, az jelentõsen lelassított volna minket, csak a turistaházhoz. Két és fél óra alatt megtettük az odáig vezetõ 12 km-t, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy szinte végig felfelé kellett menni.

Innen lazább szakasz következett a Csörgõ-patak völgyében. Utunk többször keresztezte a patakot, sokszor az volt az érzésem, hogy tulajdonképpen az út a patakmederben megy, csak most épp nincs árvíz, ezért tudunk egyáltalán erre menni. A Hutahely nevû pihenõhelytõl ismét emelkedtünk, egészen fel Mátraszentimrére, de ezzel az 1350-bõl már 860 m szint meg is volt. És még félúton sem voltunk.

Itt kajáltunk és pihentünk kicsit. Kitöltöttük a rendezõk adta tesztet, amiben volt egy kis helytörténet és természetismeret is. Kettõ kérdést elcsesztünk, így nem indulhattunk a sorsoláson. Annyi baj legyen, de legalább megtudtuk, hogy a sárgarigó szerint huncut a bíró.

Bagolyirtásig kétszer is elkezdett esni, de mire belelendült volna elállt. Szerencsére a fejünk felett lévõ több tonnányi víztömeg megmaradt TCU formátumban, illetve másutt vetette ki magából folyékony víztartalmát. Bagolyirtáson egy kutya is megnézett minket. Krichard szerint engem, de nekem az a gyanúm, hogy kricahrdot szemelte ki magának. Hogy pontosan mire, azt nem írom inkább le. Maradjunk annyiban, hogy próbáltam extrém bizarr dolgot kitalálni, de krichardnak többször is sikerül überelnie engem.

De itt könnyen beszélgettünk hülyeségekrõl, merthogy hosszú lejtõ következett, egészen a Tót-hegyesig. Nagyon gyorsan mentünk, ezen a szakaszon a részidõnk jobb volt, mint az 5-ös átlag. Aztán az emelkedõn kissé belassultunk, de nem annyira. Meg is lepõdtünk magunkon, hogy hogy a francban bírjuk ilyen jól. És még fáradtak sem voltunk. Tót-hegyesre felfelé elhaladtunk más kirándulók mellett. A hosszú hétvégére sokan eljöttek ide, szinte úgy kellett lerugdosni az embereket a hegyekrõl. Egy puli mellénkszegõdött, és el is jött volna velünk egészen Pásztóig, ha nem csatlakozik a gyorsabban haladó túrázókhoz. A gyorsabbakkal ment egészen a célig.

A Hidegkuti turistaházhoz nem kellett lemenni, mert az ellenõrzõ pont kicsivel feljebb volt az útelágazásban. De mi lementünk, mert volt ott egy forrás, amit meg is kóstoltunk. Krichard evett unalmában. A térképen szép kilátás van írva arra a helyre, ahol a valóságban tényleg szép a kilátás a Kékesre. Itt egy részen ki van vágva az erdõ, ezért nyílik jó kilátás a Mátra magasabb részei felé. A Nyikom-nyeregig tartott az emelkedõ, ott kaptuk meg az utolsó pecsétünket.

Az már látszott, hogy 8 óra alatt nem lesz meg a túra, de továbbra is gyorsan mentünk. Ami néhol elég nehéz volt, mert nagy kövek voltak az úton, és nem akartam kitörni a bokámat. Kiérve a fák közül Pásztó terült el alattunk, és már messzirõl láttuk a templomtornyot, ami már nincs messze a céltól. A füves lejtõn még futtottun is pár száz métert. És jól esett a futás is. A lejtõ miatt könnyû volt begyorsulni, és mivel nem volt vizes a fû, nem lehetett elcsúszni sem.



Pásztón beugorttunk még fagyit is enni, és még az is belefért, hogy a végén elkavarogtunk a vasútállomás felé. A célban pörköltet adtak. A jelvényen mi más is lehetett volna, mint az Oskolamester háza.

Nem értem mi történhetett, hogy ilyen jól bírtuk. Egy csepp fáradtság sem volt bennünk, pedig azért nem volt kevés a szint. Az biztos, hogy a rendezõk megszívathatták volna a túrázókat, ha a másik irányba indítják a túrát. Ekkor ugyanis egy nagyon szadi emelkedõvel kezdõdne fel a Nyikom-nyeregbe, amin mi olyan könnyedén lefutottunk, a Tót-hegyes is sokkal fárasztóbb lett volna, és a végén több kilométernyi gyaloglás is lett volna végig Hasznoson. De szerencsére nem így volt, ráadásul a szintidõ is lazábbra volt szabva.