Balaton 50

Már jó elõre kinéztük ezt a túrát. Ráadásul, mivel biciklivel is lehetett teljesíteni, remek ötletnek tûnt, ha végre nem gyalogosan, hanem kerékpárral megyünk el egy teljesítménytúrára. Fél 10-ig lehetett indulni, nem is siettünk nagyon, negyed tízkor neveztünk be. Az úriember, aki a nevezésben segített mikor az indulási idõt kérdeztük legyintett rá, mondván nem lényeges.

Összeszedelõdzködtünk és nekivágtunk. Az idõ kellemes, a hatalmas meleg elvonult; olyan igazi nyári reggel volt. Már itt elrontottam az egészet. Ne nevessen senki, de arrafelé indultunk el, amerrõl majd jönnünk kell a túra végén. Izzadtan tekertünk fel Balatonfüred fölé magasodó hegyek oldalába. Mikor letértünk a kék sávra, akkor derült ki, hogy teljesen rossz irányba jöttünk; ez a kis kitérõ kb. fél óra hátrányt jelentett.

Az elsõ ellenõrzõpont a Jókai kilátóban volt, amely az egyik hegy tetején magasodott Balatonarács és Füred között. Nos, a házak között még csak-csak tudtunk tekerni, de mikor megláttuk milyen út vezet fel a kilátóhoz, egy kicsit elgondolkoztunk: vajon valóban erre kell menni? Ez tényleg biciklivel is teljesíthetõ? Az ösvény ugyanis meredeken szakadt felfelé a hegyre. Mivel szó sem lehetett arról, hogy tekerjünk, ezért tolnunk kellett, ami elég rendesen kivett belõlünk, egyfolytában a szemembe csöpögött az izzadtság. De azért csak felszenvedtük magunkat a ponthoz.

Pecsét és indulás tovább. Na gondoltam, fent vagyunk innen csak tudunk haladni lefelé. De nem jött össze, mivel az utat pont akkora sziklák tarkították és nehezítették a terepet, amin egyszerûen nem lehetett tekerni. Azért megpróbáltuk, de nem sokáig bírtuk. A rövidke enyhén lejtôs terep nem sokáig tartott, a meredeken lefelé szintén nem tudtunk haladni, mert az egyszemélyes, szûk, poros ösvényen még gyalog is szép volt lecsoszogni, nemhogy nyeregben. Ráadásul még a napszemüvegemet is elvesztettem:(. Azért leértük és a temetõnél megtaláltuk a második pecsételõpontot is.

Ittunk, ettünk, és kifáradtunk. Egyáltalán nem jöttünk gyorsabban mint a gyalogosok, sõt! Ráadásul jobban is elfáradtunk a plusz teher miatt. Bizakodtunk, hogy innen már csak jobb lesz. Nos nem. A Péter-hegyre kellett felmásznunk, ahova szintén egy keskeny, egyszemélyes, meredek fos út vitt fel. Ráadásul itt már bozót is nehezítette a terepet. Aki ismeri a kéktúra ezen szakaszát, az tudja milyen az út errefelé. Képzeljen hozzá egy biciklit is. Szóval igazi szívás volt az egész, aminek következtében egyre gyakrabban kezdtünk vagy fejeztünk be káromkodással egy mondatot. Sõt, nemsokára már csak káromkodtunk. Ez van.

Felszenvedtünk a Péter hegyre, de lefelé ismét nem tudtunk haladni; az ösvényt benõtte a bozót, keresztbe dõlt fák nehezítették az elõrejutást. Az Öreg-hegy oldalában, Csopak felett, valamelyest hasznát is vettük a biciklinek, de nem örülhettünk sokáig, mert a vízimalomtól ismét egy meredek, bozóttal benõtt ösvényen - még az eddigieknél is meredekebb - kellett elindulnunk a Csákány-hegy tetejére. Borzalom volt! A gyalogosok simán lehagytak minket, mi pedig majd minden fánál megálltunk pihenni; a tökömrõl is izzadság folyt. Felvettem a vállamra a cangát, így egy kicsit könnyebben tudtam haladni mintha tolnám, ami szinte lehetetlen vállalkozás lett volna. Nekem még csak-csak könnyebbség volt az aluvázat feltenni a vállamra, de a krichardnak már nehezebb volt a biciklije, szóval cipelnie kellett rendesen.

De csak felértünk vazz, pecséltünk, majd továbbindultunk a lovasi italbolt, a negyedik pont irányába. Itt már tudtunk haladni szerencsére, de idõvel nagyon rosszul álltunk, már itt biztos voltam, hogy a nyolc óra kevés lesz. Ezek után már érthetõ volt, miért adtak nyolc órát a bicikliseknek! A ponttól észak felé indultunk, Veszprémfajsz irányába. Végre normális terep, könnyed kis emelkedõ, fák között árnyékban. Haladtunk is rendesen. Végre! Aztán itt találkoztunk egy szintén biciklis fickóval, aki visszafelé jött és elmondta, hogy elege van az egészbõl. Megvitattuk azt a borzalmas terepet, ami a túra elején fogadott minket; elmondta hogy többször rossz irányba ment, alig találta meg a jelzéseket, úgyhogy betelt a pohár nála és visszafordult. Szerencsére ellátott minket tanácsokkal és így tudtuk, hogy merre kell menni egy darabig.

A jelzések valóban borzalmasak errefelé; ahol egyértelmû merre kell menni, ott szépen ki van festve minden, ahol nem, ott viszont sehol sincs semmiféle pingálás egyik fán sem. Itt a fotón egy nagyon jó példa: merre mennél tovább a sárgán? Nos, nem arra kellett. Tudtunk tekerni, még ez volt valamelyest a jó dolog, igaz nem száguldoztunk, mert felfelé haladtunk. Lehagytunk pár túrázót is közben. A Király-kútnál megálltunk egy picit, megmértem a forrásvizet, meg ittunk-ettünk is egy keveset.

Hamar beértünk ezek után Veszprémfajszra, majd elmentünk a római ásatásokhoz - egy eléggé szépen rendben tartott múzeum egyébként, érdemes megnézni - , ahol a kasszánál volt az ellenõrzõpont. Azaz lett volna, de senkit nem találtunk ott, ezért szépen lefotóztuk a helyet a biztonság érdekében, és indultunk tovább.

Itt csesztem el másodszor. Nem tudom hogy történt, de elrontottam. És nem kicsit. Nagyon. Innen dél felé kellett volna elhagynunk a falut a zöld sávon, de én bennem totál úgy maradt meg, hogy nem arrafelé kell menni a zöldön, hanem a másik irányba. Persze a fenének sem találtuk meg a jelzést, negyed órát kavartunk míg végre a vetésen keresztül vezetõ földúton felértünk az erdõ szélére, ahol elvileg a zöldnek kellett volna mennie. Meg is találtuk a jelzést, kb. egy kilométerrel arrébb. Ezután a zöld +-on kellett volna mennünk, de elég rendesen elkavartunk. Még szerencse, hogy az elektromos vezetéket is jelölték a térképen, ahhoz tudtunk egy kicsit igazodni. Elmentünk az erdõ mellett, majd megpróbáltuk megtalálni a zöld pluszt, de nyomát sem láttuk. Végül egy ebszékfûvel tarkított mezõn keresztül jutottunk el arra a helyre, ahol a jelzést sejtettük. Meg is találtuk, de ezt a turistaútvonalat valószínleg elég régen nem használta senki. Szóval itt hívom fel a figyelmét annak aki arrafelé szeretne kirándulni: Veszprémfajsztól nyugatra induló zöld sáv - zöld + jelzés borzalmasan el van hanyagolva!

Nagy nehezen levergõdtünk a piros sáv-sárga sáv-zöld keresztezéséhez és itt ébredtünk rá kb. öt perc tanakodás után, hogy egész másfelé jöttünk, mint kellett volna. A mellékelt térképen látszik merre kavartunk el. Szerencsére nem hagytunk ki ellenõrzõpontot, így nem vesztettünk sokat, csak le kellett mennünk a Koloska-forráshoz. Hamar leértünk, végig enyhe lejtõ, az erdei út normális, tekerhetõ. Itt ismét azokkal a gyalogos turázókkal találkoztunk, akiket még Veszprémfajsz elõtt! hagytunk el. Szóval nagyon elcsesztük megint az idõt. Tuti nem fogunk már beérni, de mindegy.

Itt kaptunk zsíroskenyeret. Egész jó kirándulóhely ez a Koloska forrás völgye. A forrás maga egy nyomós kút, úgyhogy itt nem volt mit mérni:). Nem idõztunk itt sem sokat, indultunk tovább. Eléggé kifáradtunk, sokkal jobban, mintha simán gyalogoltunk volna. Visszatekertünk az elágazásig, majd nyílegyenesen indultunk fel a Recsek hegyre. A meredeken toltuk a cangát, eléggé fáradtak voltunk ahhoz, hogy tekerjünk. A Recsek-hegyen pecsételtünk, majd innen végre elindultunk lefelé Hidegkút irányába. Tudtuk használni a bicikliket és legalább tudtunk haladni.

Hidegkút után már csak egy kisebb hegy, vagy inkább dombocska, volt amire fel kellett mászni, és utána vége, csak lefelé. Itt persze megint eltévedtünk, nem vettünk észre egy észrevehetetlen utat és szépen rossz irányba mentünk tovább. Ez a kis kitérõ újabb 15 percet jelentett, de ezt már fel se vettük. Szépen visszamentünk, majd fel a hegyre. Nem volt hosszú emelkedõ, elég hamar felértünk, majd ismét gurultunk egészen a mûútig, ahol az utolsó ellenõrzõponttal találkoztunk. Megkaptuk a pecsétet, és szerencsére a pontõr azt tanácsolta, hogy nyugodtan mehetünk innen már a mûúton, nem kell betérnünk a kék sávra, vissza az erdõbe.

Nosza rajta, gurulni kezdtünk lefelé, a cél még hat kilométer. Pár száz métert tekernünk kellett, de a többi gurulás volt, és negyed óra alatt leértünk a célig. Kb. 20 percet késtünk de senki nem nézte, gratuláltak, mi pedig indultunk haza. Mondjuk nem értem, ha van szintidõ a túrán, akkor valamennyire vegyék szerintem komolyan, vagy pedig úgy írják ki túrát, hogy nincs szintidõ. Annak nem sok értelme van, hogy meghatározott idõre kell beérni a célba, de senki sem figyel erre. Szerintem.

Így utólag nem volt annyira rossz, mint az elsõ 15 km után. Szuper jelzõvel se illetném az biztos, valószínûleg azért mert fogalmunk sem volt, milyen terepre jövünk. Ha ezeket tudjuk, akkor valószínûleg nem lenne ilyen kellemetlen emlékem: tudom mire készüljek. Ha nem kavarunk el az én hibámból kétszer is, akkor simán megvan 7 óra alatt, szóval teljesíthetõ túráról van szó. A terep amúgy jobban tetszett, mint a márciusi Lepkén. De azért azt igazán fel kellett volna tüntetni a kiírásban, hogy a biciklit több helyen cipelni kell, meredek, köves, még Lance Armstrong számára is kerékpározhatatlan szakaszok szép számmal akadnak az út során. Szóval aki a jövõben erre a túrára biciklivel szeretne menni, az készüljön fel, hogy a túra elsô harmada alig tekerhetõ.