Tihany 30

Nem tartozik ide, de azért megemlítem. Most, hogy leírtam az idõjárást fentebb, jutott eszembe, hogy idén eléggé megkímélt minket a túrákon az idõjárás. Igazából csak egyszer volt brutálisan szar idõ, akkor is csak a túra végén. Ez pedig az ausztriai tavas túra volt nyáron a Hohe-Tauern-ben.

Natasának ez az egyetlen túrája, amin minden alkalommal részt vett. Amúgy ez volt a 6. rendezés. Általában tavasszal szoktak megrendezni, most áttértek az õszre. Nem tudom, hogy ez volt-e az ok, de jóval kevesebben vettek most részt rajta. Volt, hogy 800 körüli volt az indulók száma, most jó, ha 200-an voltunk.

Amikor elindultunk mi voltunk az egyetlen indulók. Sehol semmi tömeg, igaz, hogy nem vonattal jöttünk, és ebben az idõben vonatmentes az idõ. De a túra folyamán szinte alig találkoztunk túrázókkal. Átmentünk a vasútállomás alatt, majd végigbaktattunk a városon. Azzal szórakoztam, hogyan lehetne jól lefényképezni a Vörös Templomot. Csináltam vagy 5-6 verziót azzal a céllal, hogy majd otthon kiválasztom a legjobbat. Mindig belógott valami vezeték, vagy tábla. Csak az út közepérõl lehetett lefényképezni normálisan, viszont forgalom is volt. Kiérve a városból pisilés a bokroknál, majd folytattuk utunkat a szõlõhegyen. Tõlünk balra a Tihanyi-félsziget látszik, de majd csak délben fogunk odaérni. A szõlõhegyeket elhagyva lépcsõn ereszkedünk le egy patakhoz, és gyorsan el is érjük az elsõ ellenõrzõ pontot, a Noszlopy-forrást. Itt szinte úgy vágták hozzánk az almát, annyi volt belõle. Utunk egy elég kellemetlen helyen vezetett. Tüskés bokrok, s¿r¿ aljnövényzet, alacsony faágak. Szerencsére nem tartott sokáig ez a szar rész, egy széles szekérúton ballagtunk most már egyenesen Aszófõ, és a Tihanyi-félsziget felé. Néhol volt egy kis sár, de alapvetõen jól tudtunk haladni. Aszófõn még lefényképeztünk pár furcsa szín¿ házat, majd beugrottunk a vasútállomásra bélyegezni. Itt kajáltunk is egy keveset. A félsziget bejáratáig bicikliúton mentünk, amit nemrég csináltak meg. Azelõtt az országúton a forgalomban kellett bandukolni, ami nem volt éppen veszélytelen.

Az Apáti-templomromnál van a félsziget "bejárata", innen indulunk felfelé, a Csúcs-hegy felé, ami a maga 200 egynéhány méterével a félsziget legmagasabb pontja. Az emelkedõben voltak lépcsõk is kiépítve, általában természetes módon valami lávakõ. Két lépcsõben jutottunk fel a csúcsra, közte volt egy rövidke szakasz, ahol szintben ment az út. Fentrõl szép kilátás nyílt a Balatonra nyugat irányába, és Aszófõ felé. Délre a hegytetõ miatt nem lehetett látni, kelet felé pedig a félsziget miatt. Magáról a Csúcs-hegyrõl nem volt olyan jó a panoráma.

Elkezdtünk hullámvasutazni a félsziget nyugati oldalán végig lefelé. Kapásból egy meredek lejtõvel kezdtünk, amit hamarosan emelkedõ követett, majd ismét le, és ez így folytatódott egészen Tihanyig. A túrán nem voltak nagy magasságok, a túra szintemelkedését inkább ezek a rövid, de néhol elég kemény emelkedõk sorozata adta ki. Fényképezni a tavat nem igazán lehetett, hiszen pont délre volt, így szemben volt a Nappal. Az egyik völgyben volt a frissítõpont, itt pihentünk egy keveset. Egy rakás kenyér várt még arra, hogy megegyék, gyakorlatilag hegyekben álltak.

Emlékszem, amikor tavasszal erre jártunk, itt nagyon ki voltam fáradva, most azért jobb volt a helyzet. Az emelkedõk lelassítottak ugyan, de nem voltam fáradt. Kicsit hülyén lépdeltem, mert ettõl a hülye cipõtõl könnyen vízhólyagosodik a lábam, és ezt el akartam kerülni. Most több erõm is maradt a fényképezésre, le is kaptam a gejzírkúpokat, sõt az Aranyházhoz is felmentünk, pedig oda sose szoktam. Kellemes ligetes-erdõs volt az út, mig ki nem értünk a Belsõ-tó partjára. Kicsit sokáig voltunk fák takarásában, és ezalatt eléggé meleg lett. Izzadtunk is, mint a lovak, ahogy mentünk felfelé a domboldalon az Apátsághoz. A szervezõk elintézték, hogy be lehessen menni a templomba ingyen az igazolófüzet felmutatásával. Natasa és Attis be is mentek, én nem akartam, mert eléggé lerongyolódva néztem ki, és büdös is voltam az izzadságtól. Így meg nem akarok templomba bemenni.Addig kricharddal leültünk egy padra, és pihentünk.

Több, mint fél órát ücsörögtünk ott a padon, amíg méltóztattak kijönni a templomból a többiek. A fehér kavicson visszaverõdõ napsugár nagyon csesztette a szememet, majdnem el is aludtam. A Hajóállomásnál lévõ ellenõrzõ ponton most is adtak csokit, ahogy az lenni szokott. Innen már csak egy emelkedõ volt hátra, de a célig azért még kellett jócskán gyalogolni. Nem vettem észre a feliratot a Ciprián-forrásnál, hogy nem ivóvíz, és ittam belõle egy kicsit. Még egy korty sem volt, mert olyan lassan folyt, és nem volt türelmem ott álldogálni. De semmi bajom nem lett ilyen mennyiségtõl. Egy szép, szintben haladó, a domboldalban kanyargó utacskán mentünk tovább. Elhagytuk a barátlakásokat, amik igazából sziklába vájt lyukak, és egy hirtelen emelkedõt követõen meg is érkeztünk az utolsó elõtti ellenõrzõpontra. Ez már nem az erdõben van, így szép kilátás tárult elénk Aszófõ irányába, de még igencsak messzinek t¿nt az a fehér templomtorony. A dombtetõn ment tovább az út, szépen lassan ereszkedtünk. Bozótos volt mellettünk, csak néhol-néhol láttunk ki, jól tudtunk haladni a kellemes lejtõn. Most nem vágtuk le az utat, mint ahogy azt szoktuk, hanem megkerültük a focipályát, úgy mentünk le a vissza a faluba. Közben még egy képet csináltam a templomról és a körülötte lévõ házakról.

Nem sokkal késõbb le is fordultunk a m¿útról, és visszamentünk a mezei útra. Az utolsó ellenõrzõ ponton chipseket osztogattak. Szerencsére Attis nem szerette:). Szõlõültetvényen haladtunk, majd a jelzésrõl letérve a Külsõ-tó partján mentünk. Már nem volt messze a cél, csak egy domboldalban kellett elmenni, ahol sajnos kijöttünk az árnyékos részrõl, majd ismét el az Apáti-temnplomrom mellett, és visszagyalogolni Aszófõig a bicikliúton. Az elsõ pár alkalommal elég szörny¿nek t¿nt ez az aszfaltos szakasz, de mostanában már megkedveltem. Nincsenek göcsörtök a láb alatt, és nem is olyan elviselhetetlenül hosszú, talán még 1 km sincs. Bõven beértünk szintidõn belül, most már csak Füredre kellett visszajutni a kocsiig. Ki hitte volna, hogy 10 perccel hamarabb elmegy a busz! Így várhattunk még 40 percet a következõre.