Budai kilátók

Egy könnyed délelõtti séta volt ez a túra. Szeretem az olyan túrákat, amit egy "témakör" köré szerveznek, itt pl. a kilátók volt ez a "témakör". Fájdalmas fogyatékosságom, hogy a jelvényekért túrázok, és nem a táj miatt. Most nem kaptunk kitûzõt, de én vagyok a hülye, hiszen a TTT kiadványában világosan benne van, hogy oklevelet és meglepetést adnak. A meglepetés egy bögre volt.

Nem akartunk korán kelni, ezért szinte az utolsó pillanatban indultunk el, bár mögöttünk is voltak jó páran. A normál távra neveztünk be, az extra csak kicsivel volt hosszabb. Az elment a vadaspark felé is, de az engem annyira nem érdekel. A János-hegyig a kék környílon mentünk, az aszfaltút bal oldalán. Az Erzsébet-kilátó volt az elsõ a kilátók sorában, alig 2 km megtétele után. Régen voltam már itt, felmentem szétnézni. Budapestrõl nem lehetett normális fotót készíteni, mert szembesütött a nap. Így inkább észak felé, a hegyekrõl készítettem panorámaképet.



Gyorsan haladtunk, a lefelé vezetõ szerpentinen csak kétszer vágtunk át. A menetlapon megadott ajánlott idõnél jóval gyorsabbak voltunk. A Hárs-hegyi kilátó volt a második, de itt tömeg volt, inkább mentünk tovább. Nem sokkal késõbb a Kis-Hárs-hegyi kilátó jött, ami le volt zárva. Itt megálltunk egy rövid idõre kajálni, inni, meg felvettem a pulóvert is. Felfelé ugye melegem volt, de aztán a lejtõkön az erdõben, ahol nem sütött a nap, ott meg fáztam. Most hosszabb lejtõs rész jött, úgyhogy fel kellett öltözni. A Fekete-fejre viszont már egy elég kemény emelkedõ vitt fel. Itt csak inni álltunk meg, illetve zsírkétáztunk. Kb. 300 m múlva, a domb aljában adtak pecsétet meg csokit. A pecsétek nagyon szépek voltak, színes volt a tintapárna sok helyen, nagyon faszán néz ki a menetlapon. A Fekete-fejnél lévõ ponton speciel egy fekete fejet ábrázolt a pecsét.

Kezdtem éhes lenni, a csoki kicsit elnyomta ezt az érzést, de megbeszéltük, hogy a Vörös-pocsolyánál megállunk enni. Addig elég egyhangú az út, lankás emelkedõkön kell menni. Sok volt a nyílt, napsütötte rész, de meleg egyáltalán nem volt. Inkább olyan kellemes idõ. A kajálásnál erdõben voltunk, ott még kicsit fáztam is.

A Vörös-pocsolyától 10 km még a cél, bõven volt még idõnk. Ha így haladunk, akkor 5 óra alatt be is érünk. De indulás után kezdtem érezni, hogy kaja után most nincs sok kedvem emelkedõkön mászni, inkább aludni lett volna kedvem. Nem is mentem olyan gyorsan, inkább szépen cammogtam felfelé. A Vörös-pocsolyás háton kiérve az erdõbõl egy fiatal erdõs szakasz jött. Egy helyen tanakodtunk, hogy merre mehet tovább az út, mert nem láttunk jelzéseket. Megnéztem a GPS-t, hogy letértünk-e a jelzésrõl, ekkor láttam, hogy lemerült benne az elem. Így nem lesz track errõl a túráról.

A Tarnai-pihenõhöz kitérõt kellett tenni, ami azért volt fájdalmas, mert nagyon sokat mentünk le, hogy aztán ugyanarra feljöjjünk. De ha a túra nevét nézem, akkor világos, tulajdonképpen ez is egy kilátó, csak éppen természetes. Egy traktor mögött mentünk, ami gyalogostempónál csak kicsit gyorsabban vágtatott elõttünk. Beszívtuk a kötelezõ gázolajadagunkat. A pihenõnél pihentünk, fotoszintetizáltunk a déli napsütésben. Ez a hegy déli oldala, gyakorlatilag szélcsend volt. Viszont feljebb, a Nagy-Kopasz tetején már rendesen fújt a szél. A kilátó valamelyik emeletén voltak a pontõrök, teljesen beöltözve, mint Amundsen a Déli Sarkon. Nekik nem lehetett kellemes ott ücsörögni egy helyben. Ezen a kilátón még nem voltam, nagyon szépre sikeredett. És a kilátás is nagyszerú.



Innen már látszottak Nagykovácsi házai, csak le kellett gyalogolni odáig. A célban kaptunk levest. Pont 5 óra alatt mentünk végig, 2 órával szintidõ elõtt beértünk. De egy ilyen túra nem a rohanásról szól, hanem , hogy minél többen jöjjenek, akár családosan is. Sokan voltak egészen kis gyerekekkel is, egész osztályok is elindultak.