Medvesi kirándulás

A nemzeti ünnepek most már évek óta túrázással telnek. Most is így történt, és az idõjárás is kedvezett a gyaloglásnak. Éjszaka hidegfront vonult át, mögötte napközben száraz levegõ érkezett, aminek hatásásra megnõ a látástávolság, és a magas Észak-magyarországi helyekrõl akár a Tátrát is meg lehet pillantani. Mivel mi is ilyen helyre igyekeztünk, még este elraktam a távcsövet, amit mostanság amúgy nem szoktam magammal cipelni. Nem teljesítménytúrára mentünk, hanem túramozgalmakat csináltunk. Méghozzá egybõl hármat is: a Nógrádi vártúrákat még régebben kezdtem el, a Zagyva-forrás felkeresését és a Medves csúcsaival most indultunk.

Zagyvarónán hagytuk a kocsit, innen vágtunk neki az útnak. Rögtön a legizgalmasabbal kezdtük, a Zagyva-forrás felé indultunk. Sokáig egy kis ér mellett vitt az utunk, amely nem volt más, mint maga a Zagyva, csak itt még csecsemõkorban volt. Könnyen át is lehetett lépni, de azért elég sebesen folyt a víz. Nemsokára elhagytuk a vizet, és emelkedett az út, miközben a piros kör jelzések egyre fogyatkoztak. Aztán el is tûntek, és egy helyen rossz irányba fordultunk. De nem volt gond, simán odataláltunk a forráshoz.

Két forrás van kiépítve. Egyik a Lehel-forrás, régen ez volt a Zagyva forrása, ma már nem üzemel. A másik láthatóan újabb, ebbõl folyik a víz. Megmértük, ettünk, és indultunk is tovább a Medves felé. Pár száz méterrel késõbb egy sokkal bõvízûbb, és sokkal finomabb vizet adó forrásra bukkantunk, ami nem volt rajta az én térképemen, és a helyszínen sem volt kiírva a neve. Savas volt, biztos azért ízlett annyira. Itt újabb mérés, és nápolyizabálás küvetkezett. Szabola és én csináltuk az elsõt, krichard a másodikat. Talán csak akkor mérne, ha az élete múlna rajta, de lehet, hogy akkor inkább egy scriptet írna rá, amit egy démon indít.

Megkerültük a Medves hotelt, és felsétáltunk a fennsíkra. Innen látszódott dél felé Szilvás-kõ, távolabb a Kékes és Galyatetõ is. Maga a fennsík egy mega golfpályára emlékeztet, csak épp lyukak nincsenek rajta. A jelzéseket néha elég nehéz követni, mert a puszta közepén is vannak elágazások, ahol nincs hova festeni. A GPS segítségével ezeket a problémákat könnyen megoldottuk. A távolban feltûnt a Salgóvár és a Karancsm közelebb a Sátoros emelkedett ki a Medves laposa mögül. Az egykori Medvespusztát elérve pedig feltûnt elõttünk Somoskõ vára, amely az egyik legszebb fekvésû romvár. Messze, észak felé pedig havas hegycsúcsok látszódtak, sõt szabad szemmel is kivehetõ volt egy-egy sziklás csúcs.

Úgy lehetett érezni, hogy az orrunk elõtt van a vár, mégis egy jó félórába telt még elértünk oda. A Medves magasabban van, mint maga a vár, de elõbb le kellett ereszkedni alá, és a falu fõutcáján ismét felmenni hozzá. A vár szlovák területen van, de most már akadálytalanul át lehet menni, nyitva van a kapu a kerítésen, és határõrök sincsenek. Fel is mentünk, a jegyárusító nem volt a helyén, de amúgy sem lett volna megterhelõ a 20 koronás belépõ. Ezzel a mozdulattal ez a túra lett a társaság elsõ nemzetközi túrája, ahol átléptünk egy országhatárt is (az nem tartozik ide, hogy az Írottkõ 70-en a toronyban át lehet lépni osztrák területre, vagy hogy a Karavankákon a hegygerinc egyben országhatár is). Ha már itt volunk, megszavaztuk, hogy lemenjünk-e a Krúdy forráshoz:k: Én nemmel szavazok.f: Én igennel szavazok.sz: B+!! Úgyhogy lementünk. Persze krichardnak is tetszett a bazaltömlés, és nyílván a forrást is megmértük.

Két óra volt már, amikor elindultunk visszafelé, és még jó pár forrást meg kellett mérni, és Salgóra is fel akartunk menni. Meggyorsítottuk a léptünket, és a forrásoknál sem tökörésztünk annyit. Az összes kajánkat megettük, arra sem lesz már gond. A Losonczy Anna-forrás orrán-száján jött a víz,de azért csak megmértük itt is a vízhozamot. A nem sokkal távolabb lévõ Petõfi-forrás pedig viccesen van kialakítva: egy kis lyukon spriccel ki a víz. Legutóbb, - négy éve - amikor erre jártunk több méterre spriccelt a víz, most alig tíz centire a lyuktól. Ez is savas volt, viszont elég hideg. Az utolsó forrás a Dornyay tursitaház mellett lévõ Bodzás-kút volt, szintén nem messze innen.

Ettõl a forrástól egy erõs kaptatón kellett felmenni, a kb. 150 méterrel magasabban lévõ Salgóvárhoz. az eleje kicsit döcögve ment, aztán belelendültem. Krichard volt a leggyorsabb, szabola pedig csak lassan baktatott nem sokkal mögöttem. A Medves csúcsai mozgalomhoz kellett ez a pont, de a "pöttyös tábla" hiányzott, legalábbis mi nem találtuk meg. Ugyancsak hiányzott a tábla a Boszorkány-kõnél is, itt azért csináltunk magunkról egy csoportképet. Szabola meg virágokat is fényképezett. Innen egy nagyon meredek, törmelékes lejtõn kellett lemenni, de szerencsére nem volt hosszú, és sár sem nehezítette a dolgunkat. A lejtõ alján megvártuk szabolát, és lesétáltunk Zagyarónára. A kocsit szerencsére nem gyújtotta fel senki.