Idei elsõ teljesítménytúránk volt ez. Hárman indultunk, de a juhi nem nevezett, csak úgy eljött velünk. Nem szaroztunk, egybõl a leghosszabb távon indultunk el.
Reggel a rajtban
hosszú volt a sor, csak fél óra múlva tudtunk elindulni. Jó idõ volt, és ezen a hétvégén nem hirdettek meg sok túrát. Bemelegítésként az Ördögoromra kellett felkapaszkodni, ahol meg is kaptuk az elsõ pecsétünket. Itt még sokat fényképeztünk, nem is voltunk olyan gyorsak. Az eldobált tejeszacskók és traktorgumik között átverekedtük magunkat a
Széchenyi-hegyre, ahol már a második pecsétünket is megkaptuk. Sõt, kis gyaloglás után, a
Normafánál már a harmadikat is. Pedig alig jöttünk, még 10 km-en belül voltunk. Innen indultak a 20 km-es távon indulók, ami nagyjából megduplázta a résztvevõk számát. Ha hozzávesszük, hogy Budapest határában voltunk, és sokan csak úgy is feljöttek ide kirándulni, el lehet képzelni, mekkora tumultus volt az erdõben.
Szabola már gyúrt a Disznófõ-forrásra, de elkerített részen volt, így ugrott a mérés. A tömeg hatására a következõ állomáson sorban kellett állni, de addig kihasználtuk az idõt, és ettünk. A futókat elõreengedtük. A Ferenc-halomtól egy darabon a II. kerületi utcákon, de inkább lépcsõkön haladt a túra. A Hûvösvölgyi úton még pirosat is kaptunk. Átmentünk az 56-os villamos alatt, majd fellépcsõztünk az
Apáthy-sziklához. Sokan nem a lépcsõn, hanem a mellette lévõ kitaposott úton mentek. Nekem valahogy jobban esett most a lépcsõzés. A kilátásért megérte feljönni ide. A hegy túloldalán, az
Árpád-kilátónál volt a következõ pecsételõhely, ahol csokit is kaptunk. Innen nem a Hûvösvölgyre és a hegyekre, hanem a
Duna felé van kilátás. Alig jöttünk 13 km-t, máris egy csomó látnivaló volt, nagyon sûrû a túra eleje.
Panorámakép az Apáthy-szikláról
Nem pihentünk, rögtön indultunk is tovább. A Hármashatár-hegyre nem mentünk fel teljesen, csak a
TV-toronyig. Messzirõl lehetett hallani, hogy süvít a szél a torony körül. A Virágos-nyerget a Guckler-úton közelítettük meg. Itt már leültünk kajálni kb. negyed órára. Én abszolút nem voltam fáradt, szabolának a múltkori tekemeccs óta fájt a lába. Ez most is elõjött, de inkább csak emelkedõkön. Szerencsére innen Solymárig csak minimális emelkedõ volt, viszont az út annál unalmasabbnak ígérkezett. Kicsit elõrementem, a többiek pár perccel voltak lemaradva. De rohadtul untam ezt a szakaszt, lehet, hogy csak azért, mert egyedül voltam. Viszont egész jól mentünk. A többiek megvártak, amíg felmentem a Szarkavárhoz fényképezgetni.
Solymáron zsíros kenyér volt a kaja, és ez volt a 20 km-es táv célja is. Sokan így nem jöttek tovább. A kocsmában is pihentünk, még volt elõttünk két nagyobb hegy, azok elõtt kellett a kóla, meg egy kis zsíros deszka. Solymáron hosszú emelkedõ jött, elõbb solymári utcákon, majd az erdõben. Félúton megvártuk szabolát, aki kicsit lemaradt, majd miután megette juhi utolsó agar-agaros banános csokiját továbbmentünk, de már látszódott az emelkedõ vége. A Zsíros-hegyre felérve tulajdonképpen már be is értünk Nagykovácsiba, de még pár km-t kellett ügetni a templomig, ahol a következõ pont volt. Juhi itt kiszállt, õ ugye nem nevezett, bár a 30 km-es résztávot megcsinálta. A 63-as buszt választotta inkább.
Ahhoz képest, hogy eddig tömeg volt, innen alig találkoztunk valakivel. Néha el is gondolkodtunk, hogy nem rossz úton jövünk-e. 15 km volt hátra, és 4 óránk a szintidõbõl. Hacsak nem történik valami extrém dolog, akkor megcsináljuk a túrát, és már csak a Nagy-Kopaszra kellett felmenni. Ez egy kicsit nehézkesen ment, szabola ki volt kicsit merülve. Viszont egy órán belül fent voltunk, amit kicsit azért furcsáltunk, mert elvileg 5 km-re van a falutól. Tovább is elég jó tempóban haladtunk, le a hegyrõl, majd tovább a Hosszúhajtási-kõbánya felé. Itt már nem volt gond szabolánál sem, csak én kezdtem egyre inkább úgy mozogni, mint aki be van szarva. Szerencsére a talpam nem fájt, és tudtuk tartani az 5 km/h körüli tempót. Már nem álltunk meg sehol, és több, mint egy órával a szintidõ elõtt beértünk a célba. Persze, lámpázni sem kellett, de ha akartunk se tudtunk volna, mert nem hoztunk magunkkal.
Jól sikerült a túra, nem is fáradtunk el olyan borzalmasan, bõven beértünk idõben, és útközben sem kellett aggódni ezen. Az útvonalat nem lehetett eltéveszteni, és nekem az is tetszett, hogy sok ellenõrzõ pont volt útközben. Viszont a kitûzõn 2006-os évszám szerepel.