Meteor túra

Elõször a 42 km-es távon akartunk indulni, viszont a juhinak fájt a lába, a krichard meg nem sokkal a túra elõtt ért haza Svédországból, ahol 2 hétig gyalogolt, így neki sem volt kedve hosszabb túrára. Aztán a túra alatt kiderült, jobb volt, hogy a rövidebb távot választottuk, mert mi sem voltunk valami nagy formában Natasával. Annak idején ez volt az elsõ túrám, ami hegységben vezetett, addig csak a Zalai-dombságban túráztam. Most már elég sok túra van mögöttem, ez volt szám szerint a 110.

Kevéssel nyolc után indultunk Hûvösvölgybõl, és rögtön két hegyet is meg kellett mászni. Az elsõ a Nagy-hárs-hegy, majd utána a János-hegy. Közte persze azért lejtõ is volt, amikor a Szépjuhásznéhoz mentünk le. Juhi elõttem sántikált, de elég jó tempóban ment, nem is értem utol. Mögöttem Natasa jött, akit krichard kísért. Néha bevártuk õket, de aztán újra elmentünk elõre. Mivel a rendezõk elég szûkre szabták az idõt - 5 óra szintidõt adtak a 21 km-re - nem lehetett sokat pihenni. A János-hegyen álltunk meg kb. 10 percre, amikor Atis felment a kilátóba. Amúgy õ nagyon laza volt: hátizsákot nem hozott, persze se kaja, se pia nem volt nála. Ellenben volt nála mp3 lejátszó 512 Mbyte-tal. Azért az nem kis teljesítmény, ennyi byte-ot cipleni. Valahogy nem volt kedvem felmenni a kilátóba, akkor úgyis csak elkezdek fényképezni, és akkor még többet csúszunk az idõvel.

Az erdõben volt pár kidõlt fa, amire a rendezõk felhívták a figyelmünket. Ezek az augusztus 20-i vihar alatt dõltek ki, de sehol sem akadályozták igazán a menetet. A János-hegyig a szint majdnem fele megvolt már, de elég sok km volt még hátra. Nem szarozhattunk tehát többet, kajálni csak útközben lehetett. A János-hegyrõl lefele tartó út kellemesebb volt, mint felkaptatni a szerpentinen. Alapvetõen széles, kocsiútnak is megfelelõ utakon mentünk, a Csacsi-rétre viszont egy szûk ösvényen mentünk fel. Itt is csak pecsételtünk, és már indultunk is tovább. A túra nagyon népszerû, egy egész iskolát ki kellett elõznünk, így elkerültük, hogy a következõ ellenõrzõ ponton elõttünk legyenek. A Piktortégla üregeknél el is indultunk elõttük.

Lassan kiértünk az erdõs tereprõl, és a Budaörs feletti kopár mészkõhegyeken találtuk magunkat. Alattunk a budaörsi lakótelep a bevásárlóközpontokkal, a szemközti dombra pedig az M7-es autópálya aszfaltcsíkja futott fel nyílegyenesen Érd irányába. Furcsán hangzik, de innen a távolról és a magasból nem volt csúnya ez a mesterséges környezet. Viszont a hegytetõn lévõ repûlõs emlékmû meg van csonkítva, ki tudja mióta már. A két alumínium szárnyból az egyiket privatizálták. Itt letértünk a turistaútról és a piros M betûket követtük a Sorrento felé. Rövid, de meredek kaptatókat kellett legyûrni. Az út pora rárakódott az út mellett álló fenyõkre és bokrokra, amitõl azok szinte fehérek voltak. Úgy nézett ki az egész, mintha egy cementgyár környékén jártunk volna.

A Sorrento név nem tudom honnan ered. Mindenestre itt pár szikla áll, és szép a kilátás, de nem Budaörs felé, hanem a másik irányba. Gyorsan bekaptunk pár szendvicset, nekem elfogyott a vizem, ami elég érzékenyen érintett, mert rohadt szomjas voltam. Nem tudom a juhi hogy bírta minden kaja és pia nélkül. A krichard is annyit zabált, mint az állat. Domboldalban kanyargott az út, pár kidõlt fát is ki kellett kerülni. Közben lassan emelkedtünk Budakeszi irányába. Ez volt az utolsó emelkedõ. Itt még rendes turistajelzés volt, de nemsokára ismét a fára festett piros M betûket kellett követni. Egy helyen voltunk tanácstalanok, de juhi megtalálta a helyes utat. Itt eléggé el voltam fáradva, igazából nem tudom miért. Gondolkodni sem volt erõm.

Szerencsére innen már gyorsan haladtunk. Kellett is, hiszen már alig egy óránk volt arra, hogy beérjünk a csaknem 6 km-re levõ célba. Az utolsó ellenõrzõ ponton, a Meteor-szurdokban megint a nagyobb tömeg elõtt értünk oda szerencsére, így nem kellett várni. Bár a pontõr meg akarta gyõzni juhit és krichardot, hogy ugráljanak egy kidõlt fán, hogy az törjön el, mert zavarja az utat, de õk nem ugráltak. Krichard simán letette a földre, nem volt nehéz. Így lazán át lehetett lépni, nem volt vastag fa.

Budakesziig aszfalton mentünk, gyorsan haladtunk. Beértünk a buszvégállomásra, majd egy kis utcán elhagytuk a települést. A mammutfenyõkig pár száz métert kellett menni. itt volt a mi célunk. Negyed órával szintidõ elõtt értünk be. Pihiztünk, juhi kivételével megettük a maradék kajánkat, és indultunk is vissza a buszhoz.