Galbina kirándulás

A Bihar-hegységben gyakori a csapadék. Már dél körül izmos gomolyfelhõk növekednek, amelyek aztán dürgés-villámlás kíséretében a délután folyamán kiadják magukból a vizet. Nehéz megúszni csapadék nélkül, mi is minden nap vittünk esõkabátot magunkkal. Reggel még hétágra sütött a nap, mindenki lassan megreggelizett, és összeszedelõzködött a túrához, amit egész naposra terveztünk. Nem mintha olyan sokat mentünk volna, de nem akartunk rohanni, és hát a patakmederben túrázás, meg láncon kapaszkodás lassabban megy, mint mondjuk a láncfûrésszel karbantartott erdei utakon való haladás.

Második nap a Galbina-kõköz fantázianevû szorosba mentünk el. A sziklák között vájt utat magának egy kis patak, ami mellesleg egy barlangból tör a felszínre, de az elõtt egy víznyelõ nyelte el a Ponor-réten. Vigyázni kell az ilyen kasztvidéken a földbõl elõbukkanó vizekkel, nem minden forrás, ami annak látszik, még akkor sem, ha térképen is forrásnak van írva. Több a búvópatak, mint a rendes forrás. És ki tudja, hogy azelõtt, hogy eltûnt volna a mélyben merrefelé folyt. Sok állatot tartanak, amik sokat ürítenek, és egy-egy víznyelõ sem a legtisztább volt, fõleg lakott helyek környékén.

A Galbináig át kellett menni egy 1200 m magas hegygerincen. A tetõn van a Porcika-zsomboly, egy szintén mély, majdhogynem tökéletes kör alakú, függõleges falú barlangbejárat. Az aljára soha nem jut le a napfény, ennek megfelelõen az alján hókupacokat láttunk. Pihentünk ennek örömére, majd egy hosszú és meredek lejtõ után érkeztünk meg a Galbinához. Innentõl kezdve haladtunk felfelé a patak folyásával szemben. Rögtön láncos szakaszok jöttek: egyszer a meder mellett fent a függõleges sziklafalon voltak a láncok, késõbb egy emelkedõ, majd egy barmi meredek és csúszós lejtõ mellett voltak láncok verve a sziklafalba. Nagyon sokat segítettek, de így is soká tartott míg mindenki végigment rajtuk. Pedig a neheze csak most jött, mert egy hosszabb láncos rész következett, és nekem kellemetlen volt, hogy csak úgy találtam a lábammal párkányt a sziklafalon, hogy a kezem nagyon közel került a talpamhoz, és ebben a hülye pózban kellett volna végigmennem a falon a láncban kapaszkodva. Nem volt mély a víz, de ha beleesek, akkor átázok teljesen. Velem együtt hárman a vizi utat választottuk. Bakancs, zokni le, patakba be, és elbotorkálni a legközelebbi helyig, ahol le lehet ülni, és visszaöltözni. Nem ért térdig a víz, de tavaly mélyebb volt, akkor jobban le kellett vetkõzni, és nemcsak fiúk voltak a csapatban :)

Baromi hideg a víz, szinte éget. A Galbinában van még pár vízesés is, meg barlangok is természetesen. Olyan ez a kõzet, mintha belülrõl kezdene elrohadni, és egyszer csak összedõl az egész. Persze, csak millió évek múlva. A Galbina-kitörésnél van a vége a szurdoknak, itt jön ki a víz a barlangból, akár fürödni is lehetne, van egy kis medenceszerû képzõdmény, ahol nincs sodrás. Most inkább kihagytam, elõbb a lábamat is alig éreztem, olyan hideg volt a víz. Innen viszont nem volt más hátra, mint visszagyalogolni a zsomboly felé, felfelé az emelkedõn kb. 600 métert. Gondoltam, hogy szépen lassan elindulunk, aztán majd felérünk, de Katika úgy belehúzott, hogy alig bírtam követni. Én meg nem akartam lemaradni, hogy nézett volna már az ki! A tetõn megvártuk a többieket, és kettéváltunk. Valaki visszament a sátrakhoz, mi négyen pedig a Galbina-szirthez kapaszkodtunk fel, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre, az erdõvel borított karsztvidékre. Még magasak voltak a felhõk, de már elmondhattuk, hogy megúsztuk pár csepp esõvel, és 2 dörgéssel ezt a mai napot.