A szervezõknek hála, nem kellett korán felkelni, a rajt 10:00-tól volt a cseszneki várkert sörözõben. Némi tülekedés után megkaptuk itinerünket (mint késõbb kiderült, nem épp a megfelelõt) és elindultunk a -5 fokos, de napsütéses idõben a falu házai közt elsõ célunk, a Töbör hegy felé. A faluból kiérve balra tértünk le az útról az elõdeink által kitaposott havas ösvényre.
Visszanézve a cseszneki vár került látóterünkbe, alatta a temetõvel és a hóval borított földekkel. Sajnos tovább kellett menni, mert szorított az idõ, tartani kellett a ritmust (ez utólag helyes döntésnek bizonyult, hisz a szintidõ letelte elõtt alig két percen belül értünk a célba. Szerencsére a friss hóban a már említett kitaposott úton gyorsan haladhattunk elsõ célunk, az Ördögárok felé.
Most már nem emlékszem, merre is, de elérkeztünk elsõ ellenõrzõ pontunkhoz. Pecsételés után haladtunk is tovább a mikulássipkás libasorba betagozódva. Elég kacskaringós ösvényen értünk el az ördög árkához. Az árok mélyére nem tudtunk lemenni a hó és vízviszonyok miatt, így az árok peremén haladva szemeztünk a mélységgel. Egy éles jobbkanyar és egy lejtõ után már hallani is lehetett a Mikulást köszöntõk énekét. A krampuszokkal együtt, harmonika hangjával várt minket a
Miki és természetesen mi sem úsztuk meg az éneklést.
Megérdemelt szaloncukrunk elfogyasztása után újult erõvel vágtunk neki a Gézaháza melletti „emelkedõ” leküzdésének. Talán ez volt a túra legnehezebb szakasza. Hosszú végtelen pusztaságban metszõ szembeszéllel küzdve kellett haladnunk. Azért megbirkóztunk a természettel és elértük a következõ pecsételõ helyet. Itt egy kis kavarodás támadt körülöttünk, ugyanis kiderült, hogy rossz itinert kaptunk és nekünk nem a Cuha hegy felé kell mennünk hanem a Zörög tetõ irányába. Így is tettünk és megindultunk felfelé. Egy hosszú egyenes út monotonságát feloldva hócsatába kezdtünk. Bea örömittasan kuncogott markába, mikor Dezsõt végre fejen találta, de én sem maradtam ki a jóból, hóból.
Elérve a Zörög tetõ tetejét, megkapva pecsétünket már csak egy lejtõ várt ránk. No, itt jó lett volna egy szánkót elõvenni a zsákunkból és lecsúszni. Maradt a gyaloglás. Azért leértünk a faluig és innen már csak egy kis árok, a Kõmosó árok maradt csak hátra. Sajnos itt kerülnünk kellett és egy biztonságosabb úton jutottunk el a cseszneki templomig, majd a kis házak között a várkert sörözõig. Megkaptuk az utolsó pecsétet, kitûzõt, emléklapot és a jól megérdemelt kajajegyünket. Az elõzõ évekhez hasonlóan ismét finom, friss kenyérbõl készült szendvicset kaptunk, forró teával.
Csodás idõben, új útvonalon kihagyhatatlan túra volt.
A leírást Gyuri készítette.