Igazi dendeócsés túra következett, rengeteg forrással. Ennek kissé ellentmond, hogy csak egyedül vettem részt rajta, és a forrásokat meg sem mértem. Egy nappal korábban dõlt el, hogy ide jövök, a cseppjeim pedig kifogytak, a vízhozammérõ konyhai mérõbüdögének pedig eltört az alja. Természetesen a forrásmérõ cseppekrõl van szó...Így tehát nuku forrásadat lesz a leírásban, viszont kárpótlásképpen jól lefényképeztem az összeset!
A sok táv közül a 44 km-es nyerte el a tetszésemet. A 96 kicsit sok lett volna, ennél rövidebb pedig túl rövid. Végre ki akartam készülni egy túrán, ez az érzés már régen hiányzott. Sajnos nem készültem ki eléggé, ahhoz tényleg a 95-ös kellett volna. Ebbõl a távból is volt két verzió. Egy A jelzésû, ami Kemencéig ment, tulajdonképpen a hosszú táv résztávja. Volt egy B verzió, ami visszakanyarodott Zebegénybe, a rajthelyre. Utóbbit választottam alantas kényelmi szempontok miatt. Arra azonban nem gondoltam, hogy a végén semmi forrás nem lesz, csak azért ennyi a táv, hogy visszaérjen a rajthelyre, hátha így több túrázó nekivág a túrának. Pedig ha az A verziót választottam volna...! Banyek! Rengetegsok szép forrást lefotózhattam volna még!
Kezdõdött a Szent-Erzsébet-forrással, még Zebegény belsejében, alig 300 méterre a rajttól. Itt nem volt ellenõrzõ pont. Ki is öntöttem a csapvizet, és innen töltöttem meg a kulacsomat. A falut elhagyva a sínek mellett mentünk, majd az erdõbe érve meg is érkeztünk az elsõ ellenõrzõ pontos forráshoz, ami az Ernõ névre hallgatott. Pecsételés után geoládáztam egyet, majd indultam fel az emelkedõn a Kövesmezõ felé. Erre nem jelzett úton mentünk, ami a túra során sokszor elõfordult. Amúgy sem túrázok sokszor a Börzsönyben (az az igazság, hogy kicsit félek tõle), de ez így pláne jó volt. Olyan helyekre jutottam el, ahova valószínûleg soha, és sok forrás távol volt a kijelölt turistaúttól is.
Kövemezõnél elérve az OKT-t, azon mentünk tovább a Törökmezõi turistaházig. Közben még útba ejtettük az Õzike-forrást, ami a kéktõl pár száz méterre van, de nem vezet hozzá kör jelzés. A turistaház mögött a ritkás erdõben van egy nagy vízmosás. Ennek kiszélesedésében van a Fehér-kúti forráscsoport. Nem is egy szimpla forrás, hanem egyenesen csoport! Négy van befoglalva, de ennél több helyen
folyik ki a víz a föld alól. És egyik sem lett megmérve... Vérzett a szívem...
A halastó partján jöttünk el, a kishíd mellett visszatértünk a kékre, majd felmentünk a tetõre, ahol szántóföld volt meg egy kis farm. Az itiner szerint szalagozott útra kell itt letérni. Kicsit aggódtam, hogy megtalálom-e, mert a pusztában festeni se lehetett sok helyre, hát még szalagozni. De aggodalmam feleslegesnek bizonyult, a rendezõk megoldották a problémát, a piros szalagokat már messzirõl meg lehetett ismerni. Néha azonban cseles módon fekete szalagot használtak, ami olvadás után a még épphogy nem zöldellõ erdõben nem valami észrevehetõ szín.
A Pusztatorony melletti Torony-forrás volt a következõ. Egyben ez volt az elsõ, ami bemerítõs forrás volt. Teli hordta a szél a medencéjét falevelekkel. Gondoltam, felmegyek a torony romjaihoz ládázni, de sokat kellett volna felfelé menni, és a szintidõ ugye fontosabb most. Jó idõben voltam amúgy, de akkor se mentem fel. Nem akartam elrontani a jó kis majdnem ötös átlagomat.
Hosszú forrástalan rész jött. Szalagozott úton kellett bemenni Kóspallagra, majd keresztülvágtatni a falun. A rendezõk még a figyelmetlen turistákra is gondoltak: kiírták egy fára, hogy ne kövessünk automatikusan mást, mert az lehet, hogy más távon van. Itt ágazott szét az én távom a rövid, 25 km-es távtól, õk visszakanyarodtak Zebegény fele. Én viszont a sárga jelzésen az Érsek-forrás felé vettem az irányt. Ismét hosszú emelkedõ jött, de közepesen kemény. Félúton már meg kellett állni kajálni, korgott a a hasam.
A forrás feletti Érsek-tisztáson ismét letértünk a jelzett útról, és szalagokat követve mentünk el a Ló-hegy mellett. Itt értük el elõször az 500 méteres magasságot a túra során. Szinte hihetetlennek tûnt ez számomra. És egyben meg is érkeztünk az igazi Börzsönybe. Meredek hegyoldalak, köztük keskeny és mély patakvölgyek, amiben most, kora tavasszal még úgy zubogott a víz, mintha alpesi patakok lennének. Na jó, azt osszuk el 100-al. De akkor is olyannak tûnt. Egy helyen egy
minidunakanyar is kirajzolódott.
Itt is van egy Lajos-forrás. De nem is akármilyen. Nem folyik annyira, mint Pilisbeli névrokona, de érdekesen van megoldva a víztakarékosság. Az elsõ ilyen forrás, amit láttam. Csap van rajta, és csak akkor folyik rajta víz, ha azt megnyitja az ember. Persze van egy túlfolyója a csap felett, ha megtelne a föld alatti medence. Most ebbõl folyt a víz. Ezen a pontos sem voltak ellenõrök, mint már sok helyen. Egy kódot kellett felírni a menetlapra bizonyítékként. Megkerülve a Nagy-János-tetõt értünk le a Kollár-völgybe, ahol nem volt ugyan ellenõrzõ pont, de források voltak bõven. Köztük a nagyon izgalmasan hangzó Oldaltmászó-kút, amit sajnos nem érintettünk :( Elmentünk viszont a
Lovas-kút mellett, ami a hegyoldalba van építve a patak ellenkezõ oldalán. Nevébõl eredõen ez is bemerítõs, azért kút...
Nem mondanám, hogy elvoltam fáradva, hiszen a soron következõ emelkedõt is simán legyûrtem, bár alaposan beleizzadtam. Viszont éreztem már, hogy régen mentem ilyen sokat. A Diós-kút kicsit vicces volt. Fel kellett írni a második betût a forrás foglalatáról. De alig lehetett kiolvasni, annyira el volt kopva. Lefényképeztem minden oldalról, hátha kötekednek a célban. Már csak azért kellett szurkolni, hogy ne merüljön le a fényképezõ eleme, és be tudjam mutatni, ha kérik. Mellesleg csúnya lett volna, ha nemcsak megmérni, de lefotózni se sikerül ezeket a nyomorult forrásokat. A Száraz-fa-bércen átkelve értünk le Kisirtásra. Szerencsétlen 95-ösök jöttek velem szembe azon a borzalmas emelkedõn, amin még lefelé menni is fájdalmas volt! Próbáltam megértõ arcot vágni, de nem hiszem, hogy sikerült. Egyesek csak azért nem vágtak kést a hátamba, mert tudták, hogy úgyis lefelé szaladtam volna, és ha el is kapnak, nekik akkor is újra fel kell jönniük...
Kisirtáson van a nagybörzsönyi kisvasút megállója, ahol visszafelé indul el felfelé az emelkedõn, ahol hazánk egyetlen csúcsfordítója is megtalálható. Mellesleg az állomás mellett található az éppen száraz Szépasszony-kút. Alatta pár centivel viszont vígan hömpölyög a patak. A túrán a forrássûrûség kezdett csökkenni. Felérve Nagyirtásra túl voltunk tulajdonképpen a szinten. A Tolvaj-kutat kellett megtalálni, ami nem volt nehéz a szalagozást követve, majd tovább folytatva utunkat lefelé megérkeztünk a Rablótanya-forráshoz. Itt egy kicsit elkavartunk pár emberkével. Magán a térképemen nem volt feltüntetve a forrás, csak az azonos nevû turistaház. De gondoltam, hogy csak ott van a forrás is. Kevés volt a szalag, az is fekete. Egy helyen rossz irányba fordultunk, de úgy voltam vele, ha követjük a mellettünk lévõ patakot, oda fogunk jutni. És oda is jutottunk a kulcsosházhoz. A forrás sehol, kód sehol. Volt ugyan egy folyó víz nem ivóvíz felirattal, oszt jónapot. A házban lévõ emberkétõl valaki megkérdezte, hogy hol a forrás, és hol a kód. Kiderült, mi voltunk a százhuszadikak, akik ezt megkérdeztük. Valószínûleg már most felrobbantotta volna azt a rohadt forrást. Ha a hosszú távon indulók is erre jöttek volna vissza, és az éjszaka közepén teszik fel ezeket a kérdéseket, ki tudja mit tett volna...
A kóspallagi elágazásban is van egy
forrás, sajna nem tudom a nevét. Ez nem szerepelt az itinerben, de még kéktúrázó koromból ismertem a helyet. Most a Csurgópuszta felé indultunk el, ahol ki is értünk az erdõbõl, és a pusztában meneteltünk jó 5 km-t a célig. Furcsa, de a végére elfogyott a víz a kulacsomból, és az az abszurd helyzet állt elõ, hogy szomjas lettem egy forrástúra végén. Sõt, még haza sem tudtam vinni forrásvizet. Persze, amikor lehetett vizet venni, akkor még teli volt a büdögém. Sajnos csak egy kicsi, 7 decis bicikliskulacsot hoztam magammal.
Valljuk be, a vége unalmas volt. Nekem bizonyosan. De ez az ára annak, ha ugyanoda akarok megérkezni, ahonnan elindultam. 900 méterenként néztem rá a GPS-re, hogy mennyi van még hátra. Persze a Duna nagyon szép volt a lemenõ nap fényében, és a Magas-Börzsöny távoli, 900-as hegyei is szépen mutattak, de legszívesebben már a célban lettem volna. A túra elég drága volt a szolgáltatáshoz viszonyítva, viszont egy szép fa alakú kitûzõt kaptunk, kék kör jelzéssel a törzsén. A fényképezõ eleme szerencsére kitartott, pedig már régóta pirosan villogott. A célba érkezés után az állomáson még sikerült lekapni a félóra késésben lévõ Gorilla vontatta
Avalát (krichard majd úgyis megkérdezi, mi az a Gorilla).
