Már a tavalyi forrástúrát követõen eldöntöttem, hogy idén is részt veszek a sorozat börzsönyi állomásán. A reggeli csúszásoktól (MÁV, autópályáról való nem letérés) eltekintve lázas igyekezettel töltöttük ki a nevezési cetliket, melyek a neonzöld és pink különbözõ árnyalataiban pompáztak; majd nekivágtunk a borongós kismarosi szakasznak.
A vasútállomásról kikanyarodva rátértünk a sárga jelzésre, és az országút mellett szedtük a lábunkat egészen egy lekötõ utcácskáig. A késõbbi erdei ösvényt több alkalommal is kidõlt fatörzsek állták úton. A fel-felsejlõ helyes kis hétvégi házak, a hely szelleme magával ragadott bennünket, már-már egy elkövetkezendõ „téli” túra vízióját emlegettük. Frissítettünk magunkon és a lelkesedésünkön, majd a sárga jelre visszatérve a Pokol-völgy forrásához iparkodtunk. A szembejövõ turista forgalom csak a forrásnál nyert értelmet, itt ugyanis a kód lekopírozását követõen a rendezõk az empatikus sporttársra bízták, hogy visszafordulásra, avagy mászásra adja a fejét – mi az utóbbira szavaztunk. Itt egyébként egy férfi dicsérõ szavakkal illette Gyuri egyedi kendõjét – mondván \"Végre nem egy újabb marihuánás darab\". Az ezt követõ km-ek eléggé free style-ra sikeredtek, miután ráébredtünk az eltévedés megmásíthatatlan tényére. Míg Györgyünk újratervezte az útvonalat, azon morfondíroztunk mi lesz, ha egy ellenõrzõ pontot kihagyva lyukadunk ki ismét a sárgán? Már-már azt fontolgattuk, hogy Gyuri majd lelesi valakirõl a megoldást, de hál’istennek erre nem volt szükség.
|