Strasskopf

A két túrás napon kiderült, hogy mindegyikünk egy kicsit parázik valamitõl. Szabola a szintemelkedésrõl, krichard a meredek gerincektõl, én is kicsit tartottam volna egy háromezrestõl. Egyedül juhi volt tökéletes, csak szokás szerint épp kedve nem volt a túrázáshoz. Az eredetileg kinézett Hochschobert elvetettük, helyette egy laza csúcsot, a ...-t másztuk meg, illetve egy körtúrát tettünk, mivel a hegy másik oldalán jöttünk le.

Reggel 3 fok volt, amikor kiszálltunk a kocsiból 1800 méteren, és deres volt a fû. De hiába a hideg, gyorsan bemelegedtünk, amikor elindultunk szinte nyílegyenesen felfelé a Strasskopf nevû hegyre. Nagyon gyorsan, még 10 óra elõtt felértünk . Alig volt felhõ az égen, láttuk a Hochschobert tornyosulni észak felé, illetve annak keleti, havas oldalát. Nagyon korán volt még, elindultunk hát tovább észak felé, hogy másik úton menjünk vissza a kocsihoz. Egy gerincen kellett menni, ami egyszer fekete, másszor piros pöttyel volt jelölve az iránytáblákon. Krichardot már ez elkeserítette, tudniillik a Schleinitz is fekete pöttyös, azaz nehezebb útnak volt jelölve. Aztán amikor meglátta az utat, vissza is fordult szabolával, csak juhival kettesben folytattuk utunkat. Nem volt vészes az út. Keskeny volt ugyan a gerinc, de egyáltalán nem volt veszélyes. Télen biztos sokkal parásabb, de itt és most nem volt hó. Egy kis nyeregben leereszkedtünk a tóhoz, ahol leültünk pár percre kajálni. Innen ment fel a Rossbichl nevû csúcshoz egy út, ami már fekete háromszöggel volt jelölve, az már csak via ferrátás cuccal volt járható.

Most jött a legnehezebb része a túrának, jó 500 métert kellett ereszkedni, megint csak sziklás legelõn. Mögöttem hallottam volna juhi anyázását, ha nem tartotta volna magában. Nagyon utálja az ilyen hosszú lejtõket. Közben sok forrást is láttunk, amelyek kis patakokat láttak el vízzel. A patakok aztán széles folyóvá szélesedtek, és hangos vízesések is kialakultak rajtuk a meredek hegyoldalon. Már dél körül járt, felhõ egy szál se az égen, velünk szemben a Hochschober, mintha csak szórakozna velünk, hogy nem oda mentünk.

Aztán csak elértük a szintben menõ utat, ami visszavitt a kocsihoz, újra átkeltünk a patakokon, de most már azok egyesültek, és egy gázlón kellett átlépdelni a köveken. Észrevettük szabolát és krichardot, jöttek velünk szembe. Õk sem akartak ugyanazon az úton visszamenni, és inkább úttalan utakon jöttek lefelé abba az irányba, amerre a turistautat sejtették. Innen már nagyjából szintben haladtunk, közben még egy hütte mellett is elhaladtunk, ami ilyenkor kora délutánra már teli volt vendégekkel. Gondolkodtunk rajta, hogy egészen a szállásig gyalogoljunk-e, de végül is letettünk errõl. Az az igazság, hogy a végére elkezdett fájni a talpam a bakancsban, de ezt nem mertem elmondani a többieknek.