Forrástúra a Gerecsében 33

Már két hegységben voltam ilyen forrástúrán, a Gerecsében még nem. Sajnos ez a rendezvény nem tartozik bele a rendezõség által kiírt túramozgalomba, aminek során a különbözõ hegységekben lévõ forrástúrákon kell részt venni, ezért a Gerecse számomra már ugrott. Ezért a külön jelvényrõl is lemaradtam, ami annak jár, aki 3 tájegységben teljesíti a túrákat. Legalábbis egy idõre, mert azért idén megcélzom még a mátrai túrát.

Már kezdésre ott voltunk a túra rajtjában, Vértesszõlõsön. Beneveztünk a sötét kocsmában, és elindultunk az úton. Felmentünk a falu feletti domboldalba, ahonnan sikeresen le is jöttünk a János-forráshoz. Már messzirõl láttunk a Ranzinger Vince kilátót a domb tetején, ahova feljutva már egyáltalán nem tûnt olyan hidegnek a reggel, mint induláskor. Fel is mentem a kilátóba, ahonnan Tatabánya északi részére, a vasútra és az autópályára van a legjobb kilátás. Még szerencse, hogy a lépcsõk mellé hálót is tettek, mert elég para a kilátó annak, aki tériszonyos. Így viszont a klausztrofóbiásoknak gáz felmenni.

A túra legjobb része ezután jött. Átsétáltunk a Szelim-barlanghoz, majd onnan a turulhoz, ahonnan egész jó képeket lehetett készíteni a városról. Maga a Szelim-lyuk kicsit az erdélyi Csodavárra emlékeztetett, de persze ez annak csak kicsinyített mása lehetne. A Turulnál kicsit tovább elidõztünk, amíg vonatokat fotóztam onnan fentrõl, ahogy Tatabánya állomásra járnak be, majd nyugat felé indultunk el, bele a Gerecsébe.

A Bunchu-kút volt a következõ célpont, majdnem egy tízessel arrébb. Itt már kezdtem éhes lenni, de csak menet közben lehetett, nem álltunk valami jól az idõvel. Jött egy kis szalagozott, jelzetlen rész, majd elérve az OKT-t, rövidesen ismét forrásba ütköztünk, ahol nem volt ember, hanem egy kódot kellett leolvasni. Ez volt a Természetbarát-forrás. Visszatérve az OKT-ra Vértestolna felé vettük az irányt. Utunk során az elsõ, és egyben az utolsó lakott településen jártunk. Minden ház kéménye füstölt, valamelyikbõl sárga füst szállt fel. Egy lélek sem volt az utcákon. Mindenki ebédhez készülõdött, esetleg templomban voltak a népek. A kocsmában csak pár helyi volt, egyébként túrázókkal telt meg a hely. A kocsmárostól kellett kérni a bélyegzést az igazolólapra.

Elõttünk magasodott az Öreg-Kovács, most már csak ezen kellett átmászni, hogy beérjünk a célba, hiszen Vértestolna a hegy másik oldalán van. Mi észak felõl kerültük meg, az oldalában ejtettük útba az utolsó forrást, ami egyben a legszebb is volt. Ez a Hideg-kút, ahol kaját is adtak a rendezõk. Be is toltunk pár zsíros deszkát. Most már biztos volt, hogy legalább 1, de inkább 1,5 órával szintidõ elõtt beérünk a célba, bõven világosban. Nem is nagyon siettünk. Fel kellett mászni az Öreg-Kovács és a Kereszt-hát közti nyeregbe, ezzel a szint is le volt tudva. A tetõn megkaptuk utolsó pecsétünket, Via pedig szembesült azzal, hogy 31 helyett 33 km a túra. Lekecmeregtünk a hegy tövében fekvõ Vértesszõlõsre, ahol átvettük a fa alakú jelvényt.