Eredetileg nem akartam elmenni erre a túrára, de mivel nem volt jobb dolgom, és Katika is rábeszélt, úgyhogy elmentem velük. Odettnek ez volt az elsõ teljesítménytúrája.
A lehetõ legkorábban akartunk indulni, kicsivel a rajt nyitása után értünk Verõcére. A hosszabb távon induló sporttársak már úton voltak egy órája, így is nehezen találtunk parkolóhelyet a falu egy oldalsó utcácskájában. Még a rajtban is volt szolgáltatás: le lehetett hajtani indulás elõtt egy feles pálinkát!
Rögtön izzasztó emelkedõ jött, és a fagy ellenére neki kellett vetkõzni. A Borbély-hegyen volt az elsõ ellenõrzõ pont, ahonnan kilátás van a Dunára és falura, mellesleg geoláda is van a hegytetõn. A lányok továbbmentek, amíg ládáztam, de mire utolértem volna õket, máris jött a következõ láda. Ehhez kis kitérõt is kellett tenni, és többet is kerestem. Nem is értem õket egyhamar. Lementem a völgybe az Irma-forráshoz, pecsételtem, még egy szendvicset is ettem. Beszéltem Katikával telefonon, kb. 3 pernyire lehettek elõttem, gondoltam ha most belehúzok, akkor kisvártatva utolérem õket.
Az hagyján, hogy emelkedõ jött, de ragacsos-sáros volt az út. Itt lent nem volt fagy, nem volt könnyû haladni a nagy gépek által összejárt úton. Elõttem valakinek a cipõje beleragadt a sárba, a lába viszont ment tovább...Inkább a fák között mentem, és hajolgattam az ágak elõl. Felérve a Nagy-Kõ-hegyi gerincre jobb lett az út. Itt is kijárták a gépek, de kevesebb volt a sár, aztán el is tûnt. Úgy látszik száz méterrel magasabban már fagyos volt a talaj. Cserébe a lefeléúton figyelni kellett, mert a jég csúszott. A Nagy-Kõ-hegyen is volt láda, de baromi hideg volt, fújt a szél, semmi kedvem nem volt ott ládázni, inkább egybõl indultam tovább a többiekkel.
Annak idején, amikor az OKT-t csináltuk erre, itt a hegy Nógrád felõli végében láttuk a vérpinty lábnyomát. Juhi meg piros hajjal jelent meg a túrán.
Nógrádon az utcán még voltak jeges részek, amikor késõ délelõtt odaértünk. Pecsételtünk a sorompónál, és ugyanazon az után elindultunk kifelé a faluból. Közben kisütött a nap, és egybõl elolvadtak a lefagyott útszakaszok, alig pár perc alatt. Nógrádtól vadregényesebb volt a táj, nehezebben is követtük a jelzést, de nem vetett ez vissza minket nagyon. Inkább a megint megjelenõ sár. Szokolya vasútállomáson csatlakoztak hozzánk a rövid távon indulók. Nógrádtól szinte csak négyesben mentünk az erdõben, egy-egy futó elõzött le, most viszont jóval többen lettünk. Szokolya felett a mezõre kiérve látszódtak a Börzsöny magas csúcsai. Mindegyiknek @%%hó@ fedte a tetejét, míg itt lent alig volt hó. Csak foltokban az árnyékosabb helyeken.
Szokolyára be kellett menni bélyegezni, majd visszajönni a gerincre, és a mezõn keresztül mentünk tovább. Jelzést nem lehetett festeni sehova, egy szél fa sem volt a gerincen, de felesleges is volt, mert a tömeg megfestette az útvonalat. Egyre sötétebb fellegek jöttek, amik megszabadultak a hópelyheiktõl. Persze azok elolvadtak a földön, mert azért annál melegebb volt, hogy megmaradjon.
Kis erdei szakasz után nemsokára be is értünk Verõcére. Itt már csak annyi volt a dolgunk, hogy célba érés elõtt letakarítsuk a sáros bakancsokat. 8 óra volt a szintidõ, de alig több, mint 6 óra alatt célba értünk, ahol betoltuk a virslit.